!

Simon Róbert magyar

Tudástár · 7 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv

KatalógusnévSimon Róbert
Nemférfi

Képek 1

Könyvei 17

Simon Róbert: Iszlám kulturális lexikon
Simon Róbert: Politika az iszlámban
Simon Róbert: Goldziher Ignác
Simon Róbert – Simonné Pesthy Monika: Mání és a fény vallása
Simon Róbert: Az iszlám keletkezése
Babits Antal – Balázs Gábor – Fabiny Tibor – Kaufmann Dávid – Klima Gyula – Nyirkos Tamás – Simon Róbert – Staller Tamás – Tatár György: Az arany középkor
Simon Róbert: Buddha vagy Jézus?
Simon Róbert: Vallás, vallástudomány, vallástudósok
Simon Róbert: Ibn Khaldún
Litván György – Kovács Éva – Schmidt Mária – Kovács András – Simon Róbert – Karády Viktor: A zsidókérdésről

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Fontes Orientales Corvina · Prométheusz Könyvek Helikon · Osiris könyvtár - Történelem · Értekezések a történeti tudományok köréből Akadémiai · Historia Diaspora · Kőrösi Csoma Kiskönyvtár Akadémiai

Szerkesztései 9

Simon Róbert (szerk.): Lakoma
Simon Róbert (szerk.): Mai perzsa elbeszélők
Simon Róbert – Prileszky Csilla (szerk.): A kék szarvas
Simon Róbert (szerk.): A vallástörténet klasszikusai
Simon Róbert (szerk.): Perzsa költők antológiája
Simon Róbert (szerk.): Tolvajok kútja
Simon Róbert (szerk.): Guha a szószéken
Simon Róbert (szerk.): Wad Hámid pálmája
Miszlivetz Ferenc – Simon Róbert (szerk.): Zsidókérdés Kelet- és Közép-Európában

Fordításai 11

Korán / A Korán világa
Korán
Joachim Gnilka: Biblia és Korán
Michael Keene: Világvallások
Ibn Fadlán: Beszámoló a volgai bolgárok földjén tett utazásról
Simon Róbert (szerk.): Tolvajok kútja
Leila A. Soud: Sivatagi árnyék
Uszáma Ibn Munqidz: Intelmek könyve
A Tisztaság Testvérei: Az állatok és az emberek pere a dzsinnek királya előtt
Ibn Khaldún: Bevezetés a történelembe

Antológiák 1

Simon Róbert (szerk.): Wad Hámid pálmája

Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

E túlvilági utazásnak két alapvető formáját különböztethetjük meg. Az egyiket a sámán testesíti meg: ő az eksztázis „szakembereként”, szerzett vagy örökölt technikájával transzban exteriorizált „lélekutazást” tesz a fenti és/vagy a lenti világban, általában közössége jelenlétében és közreműködésével. A másik ascensio fajta az interiorizált technikák révén történik. Coulianu ezt az előbbi eksztázissal szemben ensztaszisnak nevezi. Ez a yoga útja, ahol a yogin a külső „lélekutazást” bensővé teszi. Ezt a típust az antikvitásban a gnoszticizmusban, az újplatónizmusban és a keresztény misztikában is fölleljük, s az iszlám misztika is jobbára az ensztaszisz útját követte.*

* A szúfizmus tipológiai jellegzetességeihez ld. jellemzésünket in: IKL 372-380. A hindu és muszlim misztika kontrasztív vizsgálatát ld. R. C. Zaehner, Hindu and Muslim Mysticism (New York, Schocken Books, 1972, első kiadás: 1960), ld. különösen 11-20: a hindu misztika áramlatait (a bhaktin kívül az összes többit) alapvetően a moksa jellemzi, vagyis az időtől, a tértől és a kauzalitástól való megszabadulás, addig a szúfi célja az emberi/evilági korlátok meghaladása és az istenihez való közellét (vagy Halládzsnál és Ibn Arabinál a vele való egyesülés) létrehozása, amit a szigorú monizmus igyekezett mindig behatárolni. Vagyis az első: szabadság valamitől, a második: szabadság valamire.

Simon Róbert: Etűdök a halálról Túlvilági utazás a mazdaizmusban és az iszlámban

Lunemorte P>!

Érdemes utalni O. Spengler fontos megjegyzésére, miszerint „a magasabbrendű gondolkodás eredete… a halálról való elmélkedés. Ebből sarjad minden vallás, természetkutatás és filozófia.”

9. oldal, 9. lábjegyzet

Simon Róbert: Etűdök a halálról Túlvilági utazás a mazdaizmusban és az iszlámban

Lunemorte P>!

A történeti mozgás egyik legnehezebben megragadható, ezért az egyik legslamposabb fogalma a fejlődés kategóriája (ehhez ráadásul számos egyéb probléma kötődik, így pl. az a nem jelentéktelen kérdés, hogy a mintegy 40 000 esztendővel előtti „nagy kiugrás” utáni crô-magnoni ember fejlődött-e, s ha igen, akkor miben, a maga ember voltában máig?). Anélkül, hogy bele akarnánk menni e szerteágazó problémakör mélyreható elemzésébe, ami a kultúra és a civilizáció körültekintő megkülönböztetésével kezdődne, annyit megjegyezhetünk, hogy a fejlődés minden valószínűség szerint az utóbbihoz, a technikai civilizációhoz kötődik, míg a kultúrában nem mutatható ki minőségi ugrás.*

* Ezt talán a legmarkánsabban az ún. „kritikai elmélet” Frankfurti iskolájának egyik alapító tagja, H. Marcuse (1898-1979) fogalmazta meg: "…a kultúra az emberi autonómia és megvalósulás magasabb dimenziójára vonatkozik, míg a civilizáció a „szükségszerűség” birodalmát jelöli, a társadalmilag szükséges munkálkodást és viselkedést, amelyben az ember nem önmaga és nem saját elemében van, hanem a heteronómia, s külső feltételek és szükségletek uralják. A szükségszerűség birodalmát korlátok közé lehet szorítani (s ez gyakran meg is történt). És valóban, a haladás fogalma csak erre a területre (a technikai haladásra) alkalmazható, a civilizáció előrehaladására." Sőt! A kultúrának a csereértéktől meghatározott társadalmi gyakorlatba történő integrálása miatt a (technikai) civilizáció mindinkább bekebelezi az emberi autonómia maradványait őrző kultúrát.

Simon Róbert: Politika az iszlámban A muszlim társadalom anatómiája

spinakker>!

Nem voltak jelek a rövid magánhangzók jelölésére, úgyhogy az igealakokat lehetett activumban és passivumban is olvasni, néhány alakot lehetett főnévenk is, igének is értelmezni, és néhány alakot különböző esetvégződéssel lehetett felruházni. Hozzunk egy példát csak az utolsó eltérési típusból. A 85:21-2 versek így hangazanak: 21: huwa qur’ānun mağīdun, 22: fī lawḥin maḥfuẓūn/in. Mint látjuk, az utóbbit a sciptio defectiva miatt kétféle esetvégződéssel lehet olvasni. Az első a textus receptus olvasata: „Magasztos Korán ez – egy jól őrzőtt táblán.” Erre az értelmezésre épül az a muszlim dogma, hogy a Korán eredetije az égben jól őrzött táblán található, tehát megfordítva: a földi másolat az égi pontos mása. Nos, a medinai qirā’a, Nāfi (megh. 169/785-6) olvasata nominativusba teszi a maḥfuẓt, vagyis: „Magasztos Korán ez – egy táblán őrizve.” Ebből már nehéz a fenti dogmát levezetni!

472. oldal - A Korán Világa (Helikon, 1994)

Lunemorte P>!

Um-napisti így jellemzi a halált: „Ami teremtetett, elmúlik. Halál az élők büntetése… Mert a halál dühöngő isten, vérszomjas, mint a hím-oroszlán/ s alattomos, mint a sima párduc – jaj az egyszer megszületettnek.”

13. oldal, 19. lábjegyzet (Rákos S. fordítása in: Gilgames, Agyagtáblák üzenete)

Simon Róbert: Etűdök a halálról Túlvilági utazás a mazdaizmusban és az iszlámban

Lunemorte P>!

Elmondható tehát, hogy a bűn először a vallás része volt, utóbb pedig a szekularizált jog vette át a bűn megítélését, vagyis a moralitás kikerülésével nyomban a legalitás illetékességébe került, s az egyén helyett a társadalom lett a vonatkozási pont. Ez azt jelenti, hogy etikai bűnfogalom a történelem során nem alakult ki. Ez a jelenség is jelentősen hozzájárult, hogy általánosan elfogadható etika valószínűleg contradictio in adiecto.*

* Ld. e nem jelentéktelen problémához már B. Pascal mélyreható megjegyzését: „Kétségtelen, hogy aszerint, vajon halandó a lélek, vagy halhatatlan, tökéletesen különbözőnek kell lennie az erkölcsnek is. A filozófusok mégis ettől függetlenül fejtették ki erkölcstanukat: egy órára adnak erkölcsi útmutatást” (Gondolatok, nr. 219, p. 92)

22., 23. oldal

Simon Róbert: Etűdök a halálról Túlvilági utazás a mazdaizmusban és az iszlámban

Lunemorte P>!

Érdekes probléma (ez nem annyira a második, hanem a ma is tartó harmadik korszakban tematizálódott), hogy az idő haladásával vajon fejlődött-e az ember, és etikailag értékelhetően jobb lett-e? Ez nyilvánvalóan összefügg a (technikai) civilizáció és a kultúra jellegével és természetével: míg az előbbi (különösen az utóbbi két évszázadban) tagadhatatlan fejlődést ért el, és radikálisan átalakította az életkörülményeket, addig a kultúra (az emberi minőség kifejezése és meghatározója) egyáltalában nem fejlődött (a lascaux-i barlangrajzokat, a görög tragédiaírókat, Bachot és Mozartot a későbbiek nem haladták meg). Az emberi minőség – noha sokkal több lehetőség lenne a jóra – a neolitikum óta nem lett jobb, sőt, a megszűnt közösségek jótékony hatása híján az együttélés sokkal több problémát vet fel, aminek az is az oka (és a következménye), hogy a ma embere az elmúlt háromezer év kutúrájával nem tud mit kezdeni.

26., 27. oldal

Simon Róbert: Etűdök a halálról Túlvilági utazás a mazdaizmusban és az iszlámban

spinakker>!

Hiszen hosszabb idő után maga a próféta is másképpen adhatott elő egy-egy kinyilatkoztatást, akár mert közben kiegészítette vagy „javította”, akár, mert másképpen emlékezett rá.
Ez utóbbihoz, tehát a szöveg élő alakulásához-változásához elég két tanulságos eset felidézése. Legyen az egyik a 4:95 megszorító kiegészítése. A föltehetően az uḥudi csata után keletkezett versben a próféta éles különbséget tesz az „Allah útján hadakozók” és azok között, akik „tétlenül otthon maradtak”. Ezt hallván két vak kereste föl, s kérdezték meg őt, hogy ez rájuk is vonatkozik-e. A próféta ekkora megparancsolta ott lévő írnokának, Zayd b. Tābitnak, hogy egészítse ki a kinyilatkoztatást a ġayra ūli’ d-darari („kivéve azokat, akiknek valami [testi] károsodásuk van”) megszorítással.

462-463. oldal - A Korán Világa (Helikon, 1994)

13 hozzászólás
GTM>!

Az áttéréshez […] érdemes néhány gondolatot megfogalmazni. Az egyik az, hogy a 11. századig a muszlim birodalomban élt a keresztények nagyobbik fele és nem a latin nyugaton. A másik az (s ez összefügg az előbbivel), hogy az alakuló muszlim umma a maga igen tekintélyes gyarapodását természetesen nem az arab muszlimok eredetileg csekély számának a belső növekedésével, hanem az áttértek óriási számával érte el. A harmadik megjegyzés az, hogy az áttérések túlnyomó része egyáltalán nem erőszakkal történt (ilyen meglepően ritkán fordult elő, ám van példánk az ellenkezőjére is). Az áttérések túlnyomó része természetesen gazdasági okokból történt, ám szerepet játszott a korábbi vezető pozíciók megőrzése […], a szociális helyzet jelentős javítása […], a súfi rendek sokrétű hatása, ám a muszlim városi „kifinomult létforma” vonzereje is.

25. oldal

Kapcsolódó szócikkek: keresztény
spinakker>!

Végeredményben azonban a rendelkezésünkre álló forrásanyagból se pro, se kontra nem vonhatunk le egyértelmű tanulságot. Amit megállapíthatunk, az annyi, hogy valószínűleg már maga Mohamed is írástudatlannak akart látszani, s a kinyilatkoztatásokat és leveleit, továbbá a különböző szerződéseket másokkal íratta le; bizonyosan nem olvashatta „az Írás népé”-nek az Írásait – ez egyértelműen kiderül az átvett anyag koráni felhasználásából.

459. oldal - A Korán Világa (Helikon, 1994)