Sík Sándor magyar

Van aki toronynak születik, és van aki remetének,
Van aki őrlő szájnak, és van aki csemegének:
Engem magnak vetett a Magvető,
És kenyérnek, annak is feketének.

Megértettem, hogy kenyérnek születtem

11. oldal

A béketűrésből kihozza
A bennem élő cinegét

Szamár és cinege

Imádság humorért

Csorgattál hitet fejemre,
(Vajha frissen őrzeném!)
Koszorúztál kegyelemmel
(Volna fogytig bár enyém!)
Hetven éves fiatalnak
Még valami kellene:
Humort, humort önts szívembe,
Meghallgatás Istene!

Nézni tanulj, vaksi lelkem,
Míg csak meg nem láthatod
Emberben az angyal-embert
És az ember-állatot.
Egy szemeddel egyet látni,
Másikkal a másikat.
Nagy az Isten vadaskertje,
A mennyország tágasabb.

Egybelátni mind a kettőt
És eggyé ölelni át:
Erre kérd, míg kérheted még
A Szentlélek humorát.
Több ez, mint távolbalátás,
Közelnél is közelebb,
Ez tanít meg mosolyogni
Szenteket és bölcseket.

Hát az öreg, aki hordoz
Harminchárom nyavalyát
S kétszer annyi gyengeséget,
Honnan vegye mosolyát?
Honnan erőt elviselni,
Kinevetni önmagát,
Megmaradni emberszinten
Éjek éjszakáin át!

Nincs itt más, mint bölcsnek lenni,
Ha csak egy hüvelyknyinek,
Semmi más, csak szentnek lenni,
Ha csak egy babszemnyinek.
Uram, egy babszemnyi lélek
küldi Hozzád sóhaját:
Csorgasd cserepes ajkára
Öregeid humorát.

88-89. oldal

Egyedül lenni: emberek között
Elátkozott,
Egyedül lenni: az Isten előtt
Elkárhozott,
Egyedül lenni: önmagadnak is
Csak undora, –
Hát ezt is, ezt is megtapasztalod,
Ember Fia!

464. oldal, Sík Sándor: XI. stáció l. · Sík Sándor

A század méhe mélyről háborog.
Uralkodnak új diktátorok.

Ma élünk még

116. oldal

Akkor lesz az ember reális, igazi emberré, ha az én-en túl fölfedezi a mi-t.

106. oldal

Akit az ember szeret, arra mindenféle értéket ráruház, és minden illúzió magába hordja a széthullás veszedelmét.

129. oldal

Mint a Mátra

Állani, némán, mint a Mátra,
Nem nézni előre, se hátra.

Nem erőlködni befelé sem,
Csak bámulni a létezésen,

A parttalanban elmerülni
És úszni benne és örülni

Az egyetlen csodának: annak,
Hogy valamik, valakik vannak,

És mindent köszönteni szépen,
Minden valók testvéreképpen;

Kontraktust kötni szent közönnyel,
Kánikulával, vízözönnel,

Szem-lehunyva és kar-kitártan
Felolvadni a napsugárban,

Ha jő Medárd, negyvennap ázni,
De csorgó hajjal is nótázni;

Orrszarvúként egyedül járván
Nem dideregni mégsem árván,

Mert egybering közel és távol
Szíved hullámzó ritmusával,

Amely magát némán kitárta
A mindenségnek, mint a Mátra.

78-79. oldal

Széchenyi nagyszerű mondása szerint: csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz keblében.

144. oldal

(…) ha már Bohrnak vagy Einsteinnek elméje elkápráztat bennünket erejével, hogyan kezdjünk bele Isten dicsőségének magasztalásába, aki őket is teremtette?

72. oldal