Shea Ernshaw amerikai

– Maradni mindig van elég ok – mondja. – De csak egyetlenegyet kell találnod arra, hogy elmenj.

-Ne gondolkozz, csak gyere! Amikor túl sokáig agyalsz valamin, mindig az a vége, hogy lebeszéled magad róla.

15. oldal

Egymás mellett elhaladó hajók vagyunk.

Talán mindannyiunkban rejtőzik valamennyi különcség, hóbort, amit megpróbálunk elrejteni; amit sehogyan sem tudnánk megmagyarázni; amire vágyunk; ami elől menekülünk.

54. oldal

A hold a titkaidat súgja. Legsötétebb gondolataidat is ismeri.

Halk zümmögéssel kezdődik, ami a dagállyal érkezik. Oly légies, elhaló ez a hang, hogy összetéveszthető a deszkazsaluzatot zörgető, a kikötőben állomásozó hajók ablakain és a küszöbök alatti réseken befújó szél sustorgásával. Ám az első éjszakát követően már letagadhatatlan a hangok harmóniája. Bűvös himnusz surran a vízfelszínen, hűvösen, puhán és csábítón. Felébredtek a Swan nővérek.

– Azt hiszem, az elme könnyen felejt. Elnyomja, háttérbe szorítja az emlékeket.

Hamarosan felkel a nap. Megújul az ég, és vele együtt talán megújulok én is.

Úgy néz rám,mintha a dagály hozott volna magával,ritka,sebesült,összetört ajándékként. Egy lányt,akire a háborgó vizekben talált,egy komor mese legmélyén. Úgy néz rám,mintha szeretne.

207. oldal

– Gondoltál már arra, hogy itt hagyd ezt a helyet?
Felszegem az államat.
– Természetesen.
– De?
– Bonyolult.
Hüvelykujjával ráver a palackra.
– Nem ezt szokás mondani, amikor ódzkodunk beismerni az igazságot?
– Valószínűleg… Csakhogy az igazság általában bonyolult. És bonyolult az én életem is.