!

Sásdi Sándor magyar

1898. szeptember 3. (Varga) – 1992. május 23. (Budapest)

Tudástár · 1 kapcsolódó alkotó

KatalógusnévSásdi Sándor
Nemférfi

Könyvei 37

Sásdi Sándor: Ruzsinka
Sásdi Sándor: Fehér kenyér
Sásdi Sándor: Nyolc hold föld
Sásdi Sándor: Elhagyott szerető
Sásdi Sándor: Boldog órák…
Sásdi Sándor: Boldog hajlék
Sásdi Sándor: A hídon kezdődött
Sásdi Sándor: Veronika
Sásdi Sándor: Élt: négy boldog évet
Sásdi Sándor: Tavaszodik

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Kincses Könyvek · A magyar jövő építőmesterei Singer és Wolfner · Kék regények Pesti Napló

Antológiák 7

Urbán László (szerk.): Karácsonyi legenda
Hunyadi Csaba Zsolt – Somogyi Judit – Szentmiklósi Csaba (szerk.): Örökzöld
László Gyula (szerk.): Múlhatatlan gyerekkor
Hunyadi Csaba Zsolt (szerk.): Örökzöld
Fenyő István (szerk.): Tavaszi napsütés
Kovács Gábor – Vétek György (szerk.): Hamvadó idő
Új Élet Naptár 1959

Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

– Ráérsz óbégatni a lakodalmadon, amikor a vőlegényed mondja a kikérő-verset…

55. oldal

Sásdi Sándor: Boldog órák… Tíz állat-történet

Lunemorte P>!

– Ha senki se látná, úgy, de úgy ellopnálak!

61. oldal

Sásdi Sándor: Boldog órák… Tíz állat-történet

Lunemorte P>!

– Ne jajgass, az úgysem segít!

9. oldal

Sásdi Sándor: Boldog órák… Tíz állat-történet

Lunemorte P>!

Vigyázz, ne szaladozz messzire, mert a világ ezer veszéllyel van tele.

72. oldal

Sásdi Sándor: Boldog órák… Tíz állat-történet

Lunemorte P>!

– Látod, ezt tetted velem…Én…én mégse haragszom reád, az eltépett nadrágot se sajnálom…én csak téged sajnállak…

106. oldal

Sásdi Sándor: Boldog órák… Tíz állat-történet

Szelén>!

A nap még nem látszott, de halkan rezzenő, sejtésekben villódzó aranyfonál esett a hajnalka kék virágjára. Most nyílt ki, gyűrődések mélyültek finom tölcsérén, mintha szenvedéssel jött volna a világra. A ráncok nemsokára elsímulnak rajta, a halovány kehely mélyében fehérlő gyertyaegyenes, bolyhos porzót megzilálja majd a méh, attól még szebb lesz, mert eleven élet költözik belé, a fodros részen elmélyül kéksége, bársonyos tapintású lesz, dehát mihaszna a nagy pompázás: addig tart, amíg a nap felülről nem éri. A tűző sugár átdöfködi gyenge testét, a születés ráncai újra csúfítják, azután összecsukódik, megfonnyad, estére odahull a földre, a tegnapi, a tegnapelőtti mellé.
Nézte a virágot, ásított, kontya alatt a fejét vakarta, eszébe jutott, nem csoda, ha éhes, mert tegnap nem vacsorázott. Mutatóujját beledugta a virágkehelybe, kevéske fehér por ragadt körmére, megnyalta, de akkor már ment is befelé, a kasztli aljából elővette a kenyeret, vágott belőle, morzsolódott a kés alatt, sütni kellene, bizony, sütni, dehát annyi a dolga, hogy nem is gondolhat kovászolásra, dagasztásra, kemence-fűtésre. Az este is harangozáskor ért haza, a tehén bőgött, a lovak mérgesen rugdosták az istálló kövét, ami azt jelentette: „rakd meg a jászolt fenyerrel, tedd elébünk az abrakos-ládát”. A baromfi ott csoportosult a körtefa alatt, ahol az eleséget szokta elébük szórni, azok is lármáztak, a maguk nyelvén követelték a kukoricát, az ocsut, mindegy, hogy mit, csak: enni, enni! Melyiknek adjon előbb, hová fusson, mit kapjon kézbe? – ezt latolgatja magában, amikor a kapu előtt röffen a göbe, a kijáró süldő; a két malac visit, mintha éles kést látna..

Fisu P>!

Gelencsér járt a faluban. Az iskola előtti térre, ahol a kereszt is állt, kipakolta a holmiját. A szalmával ágyazott szekérről tejesfazekak, cseréplábasok, ibrikek, bögrék, mázas-tányérok, virágos tálak kerültek a földre. A faluban egy-kettőre híre futott, hogy itt a gelencsér. Szapukban, szakajtókban vitték az asszonyok a cserélésre szánt búzát. Mert a gelencsére csak gabonáért adta portékáját. A nagyobb edényt kétszer kellett felönteni búzával, a kisebbet négyszer-ötször is. Estefelé már zsákokban állt a búza a kőkereszt léckerítéséhez támogatva. Az edényből viszont legfeljebb ha egy-egy megrepedt fazék maradt, vagy újmódi köpülő, amelyet nem tudott megszokni a paraszt.