!

Sárközi György magyar

1899. január 22. (Budapest) – 1945. március 8. (Balf, Magyarország)

Tudástár · 7 kapcsolódó alkotó

Nemférfi

Képek 1

Könyvei 9

Sárközi György: Mint oldott kéve
Sárközi György: Babaváros
Sárközi György: Sárközi György válogatott versei
Sárközi György: Rózi, a boldog bulldog
Sárközi György: Viola
Sárközi György: Sárközi György összegyűjtött versei és versfordításai
Babits Mihály – Sárközi György: Babits és Sárközi György
Sárközi György: Ég s föld között
Sárközi György: Sárközi György összes verse és kisebb műfordításai

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Nemzeti Könyvtár Magyar Közlöny · Magyar Elbeszélők Szépirodalmi

Fordításai 50

Thomas Mann: Mario és a varázsló
Johann Wolfgang Goethe: Faust
Thomas Mann: Tonio Kröger / Halál Velencében / Mario és a varázsló
Thomas Mann: József és testvérei
Thomas Mann: Tonio Kröger / Mario és a varázsló
Thomas Mann: Válogatott elbeszélések
Lator László (szerk.): A világirodalom legszebb versei
Thomas Mann: Úr és kutya
Francesco Petrarca: Francesco Petrarca daloskönyve
Domokos János (szerk.): A világirodalom legszebb elbeszélései I-III.

Antológiák 16

Rozslay Zsuzsanna – Varga Lajos Márton (szerk.): Szívzuhogás
Vas István (szerk.): Énekek éneke
Vas István (szerk.): Vallomás
Lukács László (szerk.): Innen és túl
Ferencz Győző (szerk.): A magyar költészet antológiája
Kormos István (szerk.): Szerelmes arany kalendárium
Magyar költők – 20. század I–III.
Ó, örök Isten
Bajomi Lázár Endre (szerk.): A magyar Párizs
Esztergályos Jenő (szerk.): Magyar ünnepek

Róla szóló könyvek 2

Sárközi Mátyás: Mi erősebb: a dal vagy az orkán?
Vas István: Az ismeretlen isten

Népszerű idézetek

Hannelorka P>!

Adj más világot e régi helyébe,
Anyábbat, érzőbbet csak ezer évre!
A te országod
Jöjjön el,
Azután ég és föld dőljön el!

Más világot!

Hannelorka P>!

Nézlek –
Tüzes hajad felé kinyujtom dadogó kezem,
De te vacogva, mint a tél, megőszülsz hirtelen.

Farkasszem

Hannelorka P>!

4.
Jöjj hát, kékhaju Éj, csapodár szeretőm, hadd öleljem
Árnyéktested, amíg el nem ijeszt a kakas!
Eljön majd az idő: ujjadra huzom gyürüm, aztán
Többé hűs kezedet már nem is engedem el…

Mécsgyujtáskor

Hannelorka P>!

Magányos életemet jól rosszul belédkeverve úgy élem,
Mint egyetlen sósizű könnycsepp elúszik az áradt Szajna vizében,
Sodródva észrevétlen, s végső tengerek felé akaratlan,
S mégis-mégis: tengerben is csepp, magányos könnycsepp maradtam,
Föl s alá aki száll remegve, hullámról-hullámra görögve,
De nem oszlik: a különbség átka ráfagyott mindörökre!

Könnycsepp a Szajnán

Hannelorka P>!

Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis-mégis hozzámhajoltál.
Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,
Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.

Virágok beszélgetése

Dün P>!

Sárközi György: Virágok beszélgetése

– Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis-mégis hozzámhajoltál.
Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,
Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.

– Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy magányodban mégis-mégis hozzádkaroltál.
Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rámnyitottad önként,
S lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként.

– Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,
Kergetőzve s összeborúlva, mint tengeren játszó sirályok,
Rázkódva forgó viharokban, bukdosva pergő jégesőkben,
Idegenül tán mindörökké, de mindöröktől ismerősen.

– Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,
Megtört gőgben összeakadva, mint száműzött, koldus királyok,
S úgy nézzük egymást szomorúan, kíváncsian s mindent tudóan,
Mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban.

105. oldal · Sárközi György

Cicu>!

A hálószoba falát szennyes-rózsaszín tapéta borította, melybe húsvörös virágok voltak recésen belenyomva. Fönn, ahol a tapéta véget ért, bordó sáv futott körül, azonfelül pedig a fal és a mennyezet fehér, illetve – mivel évek óta nem estették át – sárgásszürke volt. Nagy, sötétvörös cserépből épített kályha terpeszkedett az egyik sarokban, kéménye köré fekete udvart lehelt a füst. A kályha mellett kis tapétaajtó nyílt a fürdőszobába, amely sötét volt és szűk. Egy barnára festett ajtót, melyen mint a lakás minden ajtaján, a mázolók annakidején fésűvel a fa erezetét utánozták, az ebédlőbe nyílt.
Az ajtóval szemben két ágy állott egymás mellett, közös, bordóvörös takaróval befedve. Az ágak barna fáján ágas-bogas faragások voltak láthatók, melyek között hamar leülepedett a por – éppen ezért a faragásokat, valamint az ágyak fejét-lábát díszítő, esztergályozott golyóbisokat vastag pemzlivel kellett takarítgatni. A golyók közül némelyik régebben lejárt: a gyerekek kicsiny korukban néha-néha leemelték a lejáról fagolyót s gurigáztak vele, amíg a mama meg nem lepte őket s maszatos kis kezükre nem vert. Később újra beleenyvezték a golyók kis facsapját az ágyba vájt lyukacskákba: egy csöpp megdermedt enyv ott maradt a golyók nyaka körül.
Az ágyakhoz hasonlóan volt díszítve a két nagy szekrény is, mely az ebédlőajtó mellett kétoldalt állt. Az egyikben, a polcosban, a család fehérneműit tartották, az alsóruhákat, törölközőket, asztalneműt, huzatokat. Mosás után a szekrény mindig tömve volt összehajtogatott, vízszagú fehérnemű-oszlopokkal, melyek egy kettőre magukba szívták a szekrénybe őrzött halványzöld s halványrózsaszín szagos szappanok olcsó illatát.

Hannelorka P>!

KÖNNYESEN ÉS TÁMOLYOGVA

Valamikor porszem hullt a szemembe
S azóta könnyes, ha más szemekbe nézek;
Valamikor talpamba tüske bújt és
Azóta csak támolygok, mint a részeg.

Igen, tudom: hibás én vagyok benne,
Hogy körülöttem minden ingó s homályos,
Mint árva párnán álmodott zsivajos bál,
Vagy rengő földön táncoló téglaváros.

Igen, tudom: hibás én vagyok benne,
Hogy akihez érek, megfut félelemmel,
Akitől kérek, szavam meg sem érti,
S akinek adnék, háromszor mondja: nem kell!

Valamikor porszem hullt a szemembe,
S azóta gyulladt, vörös és ijesztő,
Valamikor talpamba tüske bújt és
Homlokomig nőtt már a tüskevessző.

Bolondkandúr>!

Eljön a nap, hogy többet nem leszek,
a könyvespolcon kis kötet leszek.
Mi életem volt: öröm, szenvedés,
sötét sorok örök csendjébe vész.

Néhanapján egy kéz értem kinyul,
s zörgő lapjaimon váratlanul
fölsüt egy szó, mint másvilági hold,
s új életet kezd, ki fölém hajolt.

Gomolygó századok fojtó ködöt
lehellnek szét a holt sorok fölött:
tartsátok lapjaim a fény felé
és lássátok meg rejtett vizjelét!

Holtan is élek, míg irgalma tart
a papirosnak s míg a fölkavart
korok örvénye majdan elnyeli
min szólt a dal, az ősi nyelvet is.

Mint lehellet a hideg ablakon,
úgy sorvad el emlékem egy napon
s mint a porszem, mely sivatagba hull,
az időbe veszek nyomtalanul.

117. oldal (Esőcseppek)