Sara Stridsberg svéd

– Mitől kellett volna megóvnia magát?
– Az élettől, azt hiszem.

28. oldal

– […] nem számít mid van, vagy hol élsz, abban mindenki egyforma, hogy nem tudja megvédeni magát.
– Megvédeni magát, mitől?
– Nem tudom. A magánytól…a belső szakadéktól.

19. oldal

– Milyen betegséged van neked? […]
– A szárnyaim túl nagyra nőttek, és már nem tudok többé repülni.

49. oldal

– Tudod melyik volt Einstein legboldogabb gondolata? […]
Hogy az, aki zuhan, minden törvényen kívül találja magát. Mivelhogy nem éli át a gravitációt a zuhanásban.

164. oldal

Közvetlenül azelőtt, hogy minden kialszik, nincs félelem, csak a tudat határán imbolygó halvány fény. Ha nem létezik többé idő, nincs többé aggodalom. És ha a tér megszűnik, nincs többé félelem. Ez valamiféle paradicsom […].

156. oldal

Jim: Végig arról szólt a dolog, hogy ügyelni kellett arra, hogy meghatározott távolságban legyél az élettől és a haláltól. Olyan távol az élettől, mintha halott lennél, és olyan közel a halálhoz, hogy a félelem hideg folyadékát érezd a gerinceden, hosszú pillanatokig belesüllyedve az öntudatlanságba, vagy életveszélynek kitéve. Elhaladó autók elé estem, hőlégballonba szálltam részegen, olyan sok gyógyszert vettem be, hogy egy liftben ragadtam egész délutánra. Mindennek, amit csináltam, a halálhoz volt köze, de ügyeltem arra, hogy továbbra is megfelelő távolságban legyek tőle. Részegségem mélyén számoltam az órákat az orvosi vizsgálatig, amire másnap mennem kellett. Volt egy orvos, aki altatókat írt fel, és ellenőrizte a belső szerveimet, hogy föl ne mondják a szolgálatot. Több orvos is volt, mindegyik városrészben egy, és félévente egyszer valamelyikük ellenőrizte az értékeimet. A kontroll elvesztése csak egy illúzió, az alkohol mélyén felülmúlhatatlan kontroll létezik. Hideg és egyszerű matematika. Számításba vettem a károkat, megpróbáltam megbecsülni a kiterjedésüket. És sosem hazudtam neked és Lonénak, amikor azt mondtam, van bennem kontroll. Csakis egy alkoholista tudja, mi a teljes kontroll, az mindent beárnyékol. Pontosan tudtam, mikor kell abbahagyni az ivást, hogy ki tudjak mászni az ágyból, és elcsoszogjak az irodáig a Kammakargatanon. Amikor hagytam, hogy néhány munkatársam felvonszoljon a lépcsőn, pontosan tudtam, hogy mit csinálok. Ez volt az én tiltakozásom, lázadásom.

233-234. oldal

Nem válaszolok, mert nincs mit mondanom, nem tudom, miféle kérdés ez, csak azt tudom, hogy a csigolyák egy füzérben futnak odabent a sötétségben, egy rózsafüzérben a test magányában. Abszurd remény vagy a szerencsétlenség lehetőségeinek égősora. Arra gondolok, hogy a szerelem lehet a valódi őrület: a szenvedély, a szédület, a hisztéria.

213. oldal

Közvetlenül mielőtt elalszom, füstszagot érzek. Átvizsgálom a lakást, a hamutálakat, a gáztűzhelyt, régi, csonkig égett gyertyákat, de sosem ég semmi, és megtanulok mégis elaludni. Tudatom felszíne alatt lila füstcsíkok gomolyognak, és éjszakánként jön a rettegés, hideg övet bocsátva mellem köré, jeges folyadék fut végig a gerincemen, az ereimen keresztül, olyan, akár a hó, akár a szárazjég. Éjszaka újra felébredek, és azt képzelem, hogy a föld mindjárt összeütközik egy csillagal; arra ébredek, hogy zuhanok. Attól félek, hogy összedől a ház, attól félek, minden eltűnik, mire felébredek, reszketek a világon lassan átvándorló háborúktól.

32. oldal

Emlékszem, gyerekkoromban mennyire lenyűgözött a zene, amit Jim varázsolt elő a hangszerből, ahogy ott álltam, és, mint a vihar hullámai, zúdultak rám, és éreztem, ahogy a hangok elöntik a testemet, s mint a szárnyak, emelkednek és süllyednek bennem. Amikor én ütöttem le a billentyűket, semmi ilyesmi nem történt. Egyetlen hang, aztán egy másik hang, és azután semmi.

97. oldal

A romantikus szerelemről való elképzelés az egyik módszere annak, hogy a népesség felét fogva tartsák az elővárosi kertekben. Katasztrofálisan egyszerű beadni intelligens embereknek azt, hogy a mosogatórongy fontosabb, mint az irodalom.

218. oldal