Sándor Kálmán magyar

Elvégeztem a negyedik polgárit, látja, maga azon bánkódik, hogy nem engedték doktorálni. Én mit szóljak? Tiszta jeles voltam. Ne érzelmeskedjünk: ez a polgárság kultúr-monopóliuma. Azt mondták ők, hogy melós maradjon melós, ne törődjön az, mondjuk Kanttal. Azoknak az volt a véleményük, hogy egy szocdem szövősegéd fiának még a polgári filozófia is veszélyes dolog.

150. oldal (Kossuth, 1982)

[…] az embertelenség egyáltalán nincs iskolai végzettséghez kötve.

373. oldal (Kossuth, 1982)

– Mama zsidó volt – szólt a fiú.
– Az volt – mondta az apa, s lehajtotta fejét –, ne felejtsük el.
Hallgattak.
– Én mi vagyok? – kérdezte a gyerek, s megsimogatta apja kezét.
Zák Ede sóhajtott.
A múlt minden emléke egyszerre megrohanta, nehéz lett a szíve, minden erejét összeszedte, hogy fia előtt uralkodni tudjon az érzésein.
– Mi lennél? – szólt végül halkan. – Újpesti vagy.

355. oldal (Kossuth, 1982)

– Ennek a nőnek egy egész estét betöltő melle van – mondta Mikula a félhomályban, és csettintett […]

26. oldal (Kossuth, 1982)

Ez valamiféle egyetemi hallgató volt otthon, s a felszabadulás óta háromszor kísérelt meg öngyilkosságot, mindig rendkívül szerény mennyiségű altatóval kísérletezve. A gyomormosásban már olyan gyakorlata volt, hogy harmadszorra már szinte egyedül gyömöszölte le a gumicsövet saját torkán.

219. oldal (Kossuth, 1982)

– Kicsit nagy az orrom – mondta Mikula –, de tudd meg, a legtöbb nő ezt egyenesen kedveli, mert ebből azt tudja meg, hogy a bizonyos illető legény a talpán!
– No – szólt a gyerek még mindig hitetlenül –, a Grabansky főtisztelendőnek is nagy az orra.
– Hát aztán! – felelte Mikula – akad kivétel is! Te mindig megzavarsz! Nem akarsz okulni?

329. oldal (Kossuth, 1982)

– Magyar?
    Rufi a plafonra nézett, valami istent keresett a német mennyezeten, feleljen az erre a kérdésre. Amikor született, Magyarlápos a románoké volt. Szülei egymással zsidóul, vele magyarul, a vevőkkel románul beszéltek, apja a férfiakkal szombaton kizárólag héberül. Bejöttek Horthyék 1940-ben.    

90. oldal (Kossuth, 1982)

– Mit vásároltál? – kérdezte künn a lépcsőházban a tanár.
Jóska szótlanul elővett egy festett faszobrot.
– Meg vagy te bolondulva? – kérdezte Kosaras – ez a Horthy szobra!
– Majd festek neki bajuszt – feleli Jóska –, akkor nem lesz Horthy.

282. oldal (Kossuth, 1982)

– Fürödjünk együtt! – mondta kissé eszelősen, és óriási orrlikakkal előlépett a vízzuhogásban a gőz mögül. Ekkor fejéhez röpült a vizesrongy, mellyel a lány a kádakat mosta. Mikula ezt szerelmi kihívás nyílt bizonyítékának tekintette. Nem tétovázott tovább, átkarolta a lány derekát, mire az öklével mellbe puffantotta őt, kevés híján beleült az egyik kádba.

64. oldal (Kossuth, 1982)

– Neked meg mi a neved? – kérdezi Schütz Rafael.
– Nekem Makkos József.
– Miféle zsidó vagy te, ezzel a névvel?
– Olaszliszkai. Ha nem tetszik, tegezd a kelést az orrodon!
– Kapsz egy pofont.
– Gyereket nem lehet verni, majd jól agyonütnek érte.

46. oldal (Kossuth, 1982)