Samuel P. Huntington amerikai
1927. április 18. (New York, Amerikai Egyesült Államok) – 2008. december 24. (Martha's Vineyard, Massachusetts, Amerikai Egyesült Államok)
Tudástár · 8 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv
Teljes név | Samuel Phillips Huntington |
---|---|
Katalógusnév | Huntington, Samuel P. |
Életrajz |
Könyvei 3
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Természet- és Társadalomtudományi sorozat Európa
Antológiák 1
Népszerű idézetek
A kultúrák közti háborúban mindig a kultúra a vesztes.
Azok az arrogáns vezetők, akik azt képzelik, hogy alapvetően átalakíthatják társadalmuk kultúráját, kudarcra vannak ítélve, Képesek ugyan bevezetni a nyugati kultúra bizonyos elemeit, de arra sohasem lesz erejük, hogy folyamatosan elnyomják vagy kiktassák a helyi kultúra lényegi elemeit. Persze, ha egyszer a nyugati vírus már befészkelte magát a társadalomba, akkor nehéz onnan kiirtani. A vírus jelen van, de nem végzetes – a páciens túléli, de sohasem lesz már egészséges. A politikai vezetők történelmet csinálhatnak, de nem menekülhetnek el a történelem elől. Elszakadó államokat teremthetnek, de nem teremthetnek nyugati társadalmakat. Beolthatják kultúrájukba a skizofréniát, amely aztán az állam folyamatosan jelenlévő és meghatározó jellegzetessége lesz.
Ha a civilizáció tényleg számít, akkor Ukrajna és Oroszország között nem valószínű egy erőszakos konfliktus kirobbanása. Mindkettő szláv, túlnyomórészt ortodox állam, népeik évszázadok óta együtt élnek, gyakoriak a vegyes házasságok. A vitát kirobbantó problémák és a szélsőségesek nyomása ellenére a vezetők mindkét oldalon komolyan és nagyrészt sikeresen munkálkodtak azon, hogy mérsékeljék a feszültséget.
271. oldal
1995 óta Oroszországban éppúgy, mint a többi ortodox köztársaságban roppant bizonytalan a liberális demokrácia jövője. Emellett az oroszok felhagytak a marxizmussal, és elkezdtek oroszként viselkedni, így a szakadék Oroszország és a Nyugat között tágulni kezdett. A liberális demokrácia és a marxizmus-leninizmus közötti konfliktus ideológiák között zajlott, melyek – jelentős különbségeik ellenére – modernek, világiasak voltak, és látszólag mindkettő célja a szabadság, egyenlőség és az anyagi jólét megteremtése volt. Egy nyugati demokrata képes volt intellektuális vitát folytatni egy szovjet marxistával; ugyanezt viszont alighanem lehetetlennek találná egy orosz ortodox nacionalista vitapartner esetében.
…a kereszténység talajvesztése is veszélyezteti a nyugati civilizáció jövőjét, legalábbis Európában. Az USA-ban más okoz gondot, mert itt viszonylag magas a templomba járók aránya. Itt a fő gondot a multikulturalizmusra való hivatkozás okozza. Mert erre hivatkozva megkérdőjelezik a Nyugati civilizáció örökségének létjogosultságát, részcsoportokra osztják a kultúrát, ami a civilizáció darabokra szakadásához vezethet. A sokszínűség nem csak realitás, de egyben probléma is, ahogy azt az Alapító Atyák is vélték. Az amerikai multikulturalisták ugyanúgy megtagadják a Nyugati örökséget, mint ahogy megtagadta Kemal a török örökséget. Ez utóbbi teljes kudarcot vallott mint láttuk. A multukulturális országból hiányozni fog a kulturális kohézió, egyetlen civilizációhoz sem fog tartozni az az ország, és szétesik. A történelem is ezt bizonyította (ld. római birodalom).
1992. január 3-án orosz és amerikai tudósok találkoztak az egyik moszkvai kormányzati épület tárgyalótermében. Két héttel korábban megszűnt a Szovjetunió, és az Orosz Föderáció független országgá vált. Ennek eredményeképpen a terem emelvényét korábban ékesítő Lenin-szobor eltűnt, és helyébe az Orosz Föderáció zászlaját tűzték ki a falra. Amint az egyik amerikai megjegyezte: a baj csak az volt, hogy a zászlót fordítva rögzítették.
(első mondat)
A 19. század előtt időszakonként a bizánciak, az arabok, a kínaiak, a törökök, a mongolok és az oroszok roppant magabiztosak voltak a Nyugathoz viszonyított erejük és teljesítményük tekintetében. Ekkortájt le is nézték a Nyugatot kulturális alacsonyrendűsége, intézményi elmaradottsága, korruptsága és dekadenciája miatt. Ma, amikor a Nyugat sikere relatíve halványul, ezek az attitűdök újra megjelennek. Az emberek úgy érzik, „nem kell többé elviselniük” a Nyugatot.
143. oldal
A Nyugat megpróbálja visszafogni azt, hogy egyre többen rendelkezzenek tömegpusztító fegyverekkel, de maximum lassítani tudja a folyamatot, megállítani egészen bizonyosan nem.
Ugyanakkor kettős mércét alkalmaz saját elveinél is: demokráciát, de csak akkor, ha az nem iszlám fundamentalistákat juttat hatalomba, Irak és Irán ne fegyverkezzen, de Izrael megteheti ezt. Az emberi jogok problémát jelentenek Kínában, viszont Szaúd-Arábiában nem. Kuvaitot megvédjük, Boszniát habozunk megvédeni. Az egyetemes elvek így erodálódnak, foszlanak semmivé. A demokratizálási törekvések Ázsiában és az iszlám világban ütköztek legnagyobb akadályba (ld. a gazdaságilag prosperáló Szingapúrt vagy
Kínát, ahol kénytelen volt feladni elveit a Nyugat)