!

Sabkar Lama

Katalógusnév

Könyvei 1

Sabkar Lama: A Garuda röpte

Népszerű idézetek

betűfaló>!

Megfoghatatlan a tudat minden egyes rezzenése, mint a szellő; nem tudni, hogy honnan jött és merre megy.

85. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tudat
1 hozzászólás
jivanmukta>!

Láss csodát!
Most pedig, szerencsés gyermekem, fülelj tovább!

Amíg önnön tudatod a gyökerénél el nem vágod,
bármily szellemi gyakorlatot űzöl, a lényeghez sosem jutsz el;
mint akinek orra előtt ott a cél, mégis jócskán túllő rajta,
mint aki a tolvajt otthon hagyta, mégis odakünn hajszolja,
mint aki a keletre lakó démonjának nyugatra küld váltságdíjat,
mint aki nem tudván, hogy kemencéje aranyból van,
nincstelennek véli magát, s másoktól kér alamizsnát.

Lelkemből-lelkedzett szerencsés gyermekem!
A következőképpen nyomozz a tudat természete után,
hogy elvághasd a kettősségek gyökerét!

E tudatnak nevezett érzés bizonytalan reszketés;
bár próbálnád megragadni, illó ködként szertefoszlik,
bár szeretnéd elnyugtatni, össze-vissza ugrabugrál,
bár szeretnél rámutatni, csak az üres semmi marad.

Annyiféle szenvedést és boldogságot tapasztaló öntudatod
először is miből fakad?
Függ-e bármi külső jelenségtől: hegysziklától, tó vizétől?
Honnan ered? – kérdezgesd és járj utána!
Ha azt hiszed, édesanyád véréből és édesapád
ondójából keletkezett, gondold végig, hogy lehetett!

Ha a fenti vizsgálattal nem leled meg öntudatot eredetét,
a következő lépésben azt figyeld meg, hol tartózkodik most:
tested felső vagy alsó részében? Valamelyik érzékszervben?
Fejedben vagy szívedben lakozik? Annak melyik szegletében?
Vajon milyen alakban és milyen színben jelenik meg?

Ha kitartó kutatásod ellenére sem bukkansz rá
öntudatod lakhelyére, utolsóként azt vizsgáld meg;
ha figyelmed odakintre irányítod,
valamelyik érzékszerved kapuján át elhagyja-e testedet az öntudatod,
s ha egy szempillantás alatt odaér a külső tárgyhoz,
történik-e fizikai érintkezés, vagy tudati jellegű a kapcsolat?
Avagy tested és tudatod együttesen terem ott a külvilágban?
Kitartóan vizsgálgasd a tapasztalás folyamatát!

Ha zavaró érzelem vagy gondolat merül föl benne,
legelőször azt vizsgáld meg, honnan ered,
majd nézd meg jól, hol van éppen, van-e színe és alakja,
végezetül pedig, mikor otthonában szertefoszlik,
nézz utána, hová tűnt oly hirtelen! Mikor meghalsz, hová mehet?

Addig keress, addig kutass, amíg meg nem állapítod:
öntudatod nem született, halhatatlan, sehonnan sem keletkező,
sehová sem tovatűnő, megfoghatatlan és kifejezhetetlen, üres tér!

Míg könyvekben olvasod és másoktól hallod csupán,
az „üresség” mindaddig szikár, értelmetlen szó marad.
Olyan ez, mintha egy állítólag tigrislakta hegyvidékről
azt mondanák egyesek, hogy nincsenek ott tigrisek;
míg a saját szemeiddel meg nem győződsz róla,
kételkedő elmédben csak kételyeket keltenének.

Ám ha önmagad jársz utána a tudatod természetének,
kétkedésed gyökerét azzal te magad metszed el.
Olyan ez, mintha magad merészkednél el
arra az állítólag tigrislakta helyre,
és az egész hegyvidéket tűvé tennéd tigrisért.
Akkor hinnéd el csak végre, hogy nincsenek ott tigrisek,
amikor már végképp nem találnád őket,
és attól kezdve egyáltalán nem lennének benned kételyek.

76-78. oldal, 3. Ének - Meditáció a tudat természetén (Agócs Tamás fordítása)

jivanmukta>!

Láss csodát!
Szerencsés gyermekem, figyelj lankadatlanul!

A múlt, jelen és jövő összes buddhája által adott
nyolcvannégyezer-féle tanításnak sose érhetsz a végére,
mint a térnek, pedig mind csak egyre való:
hogy a saját tudatunk természetét felismerjük.

Ha egy fát a gyökerénél elfűrészelsz,
százezernyi ága-boga mind egyszerre fonnyad el.
Ha megleled és elmetszed az öntudatod gyökérokát,
a kettősség megszűntével elhalnak a létforgatag hajtásai.

Ahogy a mécses lángja egycsapásra fényt teremt ott,
ahol ezer éve homály honolt, úgy tűnik el nyomtalanul
világkorok óta tartó vétkezések sötétsége,
mihelyt az ember a saját tudatának fény-természetét felismeri.

Világkorok óta tartó sötétség sem tompíthatja
a napkorong szemvakító ragyogását.
Világkorok óta tartó tévelygés sem tompíthatja
az öntudat tisztafényű sugárzását.

Ahogy az égnek nincs színe, alakja és mérete,
úgy a tudat sem bír semmiféle jellemzővel.
Ahogy az égboltot nem lehet bemocskolni
sem fehér, sem fekete fellegekkel,
úgy a tudatot sem lehet bemocskolni
sem az üdvös, sem a vétkes cselekedetekkel.

A buddha-természet minden lényben benne rejlik,
de mindenki csak akkor lehet buddha, ha felismeri önmagában.
Olyan, mint a tejben benne rejlő vaj-természet –
akkor lesz csak vajjá, ha az ember kiköpüli.

Képességeitől függetlenül, biztosan megvilágosodik az,
aki ezt az egyet felismeri.
Lehet akár tehénpásztor is, ezt felismerve
mindenképpen megszabadul a szamszárából.

Aki felismeri öntudata tiszta-fényét,
annak nincs szüksége másodkézből vett tudásra;
aki a cukor ízét a saját szájában érzi,
annak nem kell mástól kérdeznie, milyen is az.

Nem ismerve ezt az egyet, még a pap is eltévedhet,
hiába ért kilenc ösvény minden apró részletéhez, olyan neki mindaz,
mint a sosemlátott, messzi földről szóló híradások;
távolabb van ő a megvilágosodástól, mint a föld az égtől!

Aki nem ébred rá öntudata ragyogó fény-természetére,
az hiába él erkölcsösen világkorszakokon keresztül,
hiába meditál hosszan, türelmesen,
sosem kerül ki a három lét-tartomány körforgásából.

Igyekezz tehát, hogy megértsd a tudatod természetét!

75-76. oldal, 2. Ének - Az alapvető gyakorlat (Agócs Tamás fordítása)

jivanmukta>!

Egyetlen lelkemből-lelkedzett gyermekem!
Örömteli szívvel hallgasd vadzsra-énekem!

Ha megérted, amit mondtam,
ez a kerek világ lesz a mandalád,
személyre szóló könyv, titkos utasítás,
az önteremtő időtlen jelenlét tollával,
a tarkabarka jelenségek papírjára rótt,
azonnal elmosódó, megfoghatatlan üzenet.
A képtől elválaszthatatlan űr terében olvasd!

Spontán megvalósuló rnandala az egész világ:
magától aláhulló, természetes esővíz szenteli fel,
tényleges utak és ösvények alkotják belső járatait,
lábad ábrákat hagy hátra a színes homokban,
tested az istenség üresen tündöklő alakja,
hangod a hallható üresség vadzsra-mormolása,
elmédben az önmagától szabad, felfoghatatlan istenség gondolkozik,
minden kézmozdulatod a teljesség jelképe.

Ételed-italod áldozat a valóság oltárán,
minden, amit látsz, az istenség testetöltése,
minden hang isteni dallamként csendül fel;
ez a Nagy Beteljesülés megtarthatatlan
és megszeghetetlen, természetes fogadalma.

Az embernek így nem kell a hagyományos tanítások szellemében
törekednie, hogy a meg világosodás okait létrehozza,
hiszen a ragyogó fényű tiszta létben célja eleve beteljesült,
az istenség palotáját eleve felépítve találta,
kötelme eleve megvalósult, így bármit megtehet.

Szerencsés gyermekem!
Kizárólag a Nagy Beteljesülés tanít meg arra,
hogyan érd el villámgyorsan, minden megerőltetés nélkül
e varázslatos, csodás végeredményt!

Ha átéled e valóságot, mint az égen szertefoszló felhők,
minden gondolatod beleolvad a lét ősi alapjába,
s mint a felhők mögül előtűnő napkorong,
felragyog benned a jelenlét önnön-tudó tiszta fénye.
A holtakat feltámasztod, megérted a nagy titkokat,
és számtalan csodát téve, megértéshez segíted a lényeket.

A legkiválóbb már itt, ebben az életében minden ösvényt,
minden szintet végigjárva, elnyeri a buddhaságot a lét ősi alapjában,
az átlagos a halálában, a gyenge a köztes létben
ismeri fel a tiszta lét eredendő ragyogását,
attól kezdve nem felejti tudását az ős-alapnak,
és a három dimenzió egységében megmaradva,
annyiféle oltalmazó varázstestet bocsát szerte,
amennyire a szenvedő sokaságnak szüksége van,
hogy a lények önzetlen szolgálata ne szakadjon meg.

Mindezt jól jegyezd meg, szóról szóra,
és a boldogságos napfény felvirrad szívedben!

E költeményt a léha csavargó,
Cokdruk Rangdrol énekelte meg.

Kívánom, hogy érdemétől sok szerencsés tanítványom,
ébredjen fel mielőbb a nemtudásnak homályából,
az eredeti tiszta térben szűnjenek meg problémáik,
s érjék el a buddhaságot még ebben az életükben!

„A Garuda röpte” című dal, mely arról szól, hogyan lehet a Nagy
Beteljesülés ragyogó fényében, az öt ösvény és a tíz szellemi szint
átszelésével, villámgyorsan feloldani a kettősségek okozta
feszültségeket, sok titkos Dzogcsen-könyvön alapszik, mint például
Urgyen Rinpócse „A pőre jelenlét színről színre való megpillantása”
című beavatásos szövegén, a Mindentudó Longcsenpa Hét Kincsén,
Három Szekerén valamint az „Utószó a Nagy Beteljesüléshez:
a Tér Három Köre”, a „Mélységes Értelem Gomolyfelhője”,
a „Dzogcsen-dákiní szívcseppje” és a „Tenyeremen Buddha” című
művein. Széleit mesterem titkos szóbeli utasításai és saját
tapasztalataim díszítik. Cokdruk Rangdrol szavalta el, sok odaadó
tanítványa kedvéért. Szolgálja számtalan módon a tanítás és az
élőlények érdekeit!

Mivel e vadzsra-dal azon szerencsés emberek kedvéért született
meg, akiknek megadatott, hogy a legfőbb célt, a megszabadulást
tűzzék ki célul ebben az életükben, akkor kell befogadni, amikor az
ember a látás állapotában van. Ahogy Sríszimha, a tudás őrzője
mondta:

A buddha-tudat mindig teljes,
a lényeké meg töredékes,
ezért jó, ha nyitottá válsz, mint az ég!

Tárd ki hát az elméd tágasra, mint az ég, és szavaid e vadzsradalt
a tudat mindent átfogó terében, hogy látásod és meditációd
kitejesedjék!

122-124. oldal, 23. Ének - A külvilág természetes mandalája (Agócs Tamás fordítása)

jivanmukta>!

Láss csodát!
Nagy lehetőséggel megáldott, kedves gyermekem!

Ha sarkantyú nem sarkallja, a ló nem ér célba soha,
ha a tejet nem köpülik, nem lesz vaj belőle soha,
ha énekem nem folytatom, nem érek a végére soha;
lankadatlanul hallgasd hát sokszavú költői énekem!

Ha nem érted, hogy mindenben az öntudatod tükröződik,
honnan is tudhatnád, az „üresség” szó mit jelent?
Honnan jönnek először is mindezek a jelenségek?
Hol tartózkodnak azután? Végezetül hová tűnnek?
Ezt a hármat alaposan vedd szemügyre, gyermekem!

Ha megnézed, köd felhőhöz hasonlít itt minden látszat:
a levegőből válik ki, majd a levegőbe olvad vissza;
éppúgy minden jelenség az öntudatod káprázata,
a tudatodban merül fel, majd ugyanoda tűnik vissza.

Mint mikor a rosszul látó rámered a kéklő égre,
és a sok homályos képet, szeme beteg káprázatát,
úgy tekinti, mintha azok valójában ott lennének,
épp úgy esünk tévedésbe mind, ha valóságnak véljük
elménk tompa varázslatát: mindazt a sok hangot, képet,
mi a tudat tisztaságát beszennyező sok rossz szokás,
a dolgok kézzelfoghatóságához való ragaszkodás miatt
létező dolognak tűnik – holott nem volt soha benne
egy szemernyi valóság sem, csak tudatunk káprázata!

A képek mögött nincsen semmi, üres káprázat a világ,
a semmi tündöklő képe, mint a hold a tó vizében,
üresség és tündöklése szétválaszthatatlan egysége;
fedezd fel e kettőnek az egyensúlyát!

Mint amikor éjjel látott álmainkban feltűnik a szülőföldünk,
megpillantjuk otthonunkat, rég nem látott rokonokkal találkozunk,
együtt sírunk, együtt örvendezünk,
s úgy éljük át, mintha nappal történt volna,
holott egész idő alatt nem moccanunk fekhelyünkről,
s valójában senkivel sem találkoztunk,
éppen ilyen álomszerű életünknek minden egyes pillanata:
öntudatunk képzeli el, és a kivetített képet maga tapasztalja meg.
Ahogy valójában nem létezik semmi, amit éjjel látunk,
minden látszat ellenére, épp oly üres nappali tapasztalásunk.

88-89. oldal, 9. Ének - Meggyőződés a tapasztalás káprázatszerű mivoltáról (Agócs Tamás fordítása)

jivanmukta>!

Láss csodát!
Most pedig, drága gyermekem, nyisd ki jól a füled!

Itt és most e magától világló, természetes öntudatban
jelen van az időtlen lét mindhárom dimenziója:
lényegi mivolta, természete és fogékonysága,
és az öt „buddha-test” – a tudat öt bölcsessége.

A tudat lényege a lét színtelen és alaktalan,
semmivel sem azonosítható, üres dimenziója – a dharmakája;
az üresség tündöklése az élvezet dimenziója – a szambhógakája;
a közeg pedig, melyben akadálytalanul megjelennek a tarka képek,
a varázslat dimenziója – a nirmánakája.

E hármat a következő példán lehet szemléltetni:
A lét tiszta, üres dimenziója átlátszó, kristálytiszta üvegtükör;
tündöklő fénye, világossága a lét túlcsorduló élvezete;
a képeket szabadon visszaverő felülete pedig annak
mindent befogadó, varázslatos dimenziója.

Ha a lények megértenék, hogy időtlen időktől fogva
önnön tudatukban van a lét mindhárom dimenziója,
a saját, eredeti ábrázatukat megpillantva,
egy cseppnyi meditáció nélkül, önmaguktól
megvilágosodnának egy szempillantás alatt.

Bár e három dimenzióját a létnek, úgy tanítják,
egyenként kell felfedezni,
ne ess tévedésbe – ugyanaz az egy valóság mind a három!

A lét három dimenziója időtlen időktől fogva színtiszta, üres;
az üresség pedig lényegében azonos a sugárzással.
Tudd ezt, és soha ne ragaszkodj semmihez!

A tudat lényege a tiszta lét, természete az élvezet,
érző fogékonysága pedig a varázslat dimenziója,
ám mindháromban az űr és a fény természete esik egybe.
Tudd ezt és soha ne ragaszkodj semmihez!

Az önmagától termő jelenlétben bármi visszatükröződhet:
Vairócsana ő – a tudat mindent megláttató létformája.
Minden változások között ő az, aki változatlan marad:
Aksóbhjavadzsra ő- a tudat rezzenetlen szilárdsága.
Se vége, se hossza, nincs se forrása, se középpontja:
Amitábha ő – a tudat végtelen fény-sugárzása.
Drágakő, mely minden közönséges, s legfőbb csodát előteremt:
Ratnaszambhava ő – kimeríthetetlen kincsesbánya.
Minden kívánságot azonnal valóra vált:
Amógasziddhi ő – a szándékmentes cél-beteljesítő.
Nincsenek ők sehol másutt – ők a jelenlét teremtőerői.

A jelenlét időtlen tudatossága olyan akadálytalan közeg,
amely mindent közvetlenül, szemtől szembe megmutat;
e végtelenül pontos tükör a tudat „tükörszerű bölcsessége”.
Mivel ebben az egyetlen tükörben jelenik meg,
mindennek egyforma íze van – ez az „azonosság bölcsessége”.
A teremtőerőből a tapasztalható dolgok sokfélesége fakad,
ami az elme „megkülönböztető bölcsessége”.
Megvalósít mindent, ami jó és hasznos –
ez a tudat „célbeteljesítő bölcsessége”.
S mindezen „bölcsességek” közös lényege
a tudat eredeti tisztasága: a „dharmadhátu bölcsessége”.
Az önmagára irányuló, tiszta jelenlét teremtőerői ezek,
melyek a tudaton kívül egy szemernyi léttel sem rendelkeznek.

A lét három dimenziója: üres lénye, fény természete és fogékonysága,
valamint az időtlen jelenlét öt formája,
az „öt bölcsesség”, egyszerre valósul meg,
s ha mintegy az ujjunkkal szeretnénk közvetlenül rámutatni:
ez az itt-és-most természetes, megmásíthatatlan tudása,
e mindenfajta körülménytől függetlenül változatlan,
kötődéssel nem szennyezett, üres tudat szemerkélő villódzása.
A múlt, jelen és jövő összes buddhája ebből ered,
Ez a három idő buddháinak leglényege,
soha ne felejtsd el, szerencsés gyermekem!

Ez a módosíthatatlan, tiszta világosság éppen ez!
Hogyhogy nem találod a tudatodban a buddhát?
Ez az, amin nincs semmi látnivaló!
Hogy állíthatod, hogy még mindig nem látod?
A közvetlen jelenlét nem más, mint éppen ez!
Hogy mondhatod, hogy a tudatod sehol sem leled?
E szakadatlanul villódzó ragyogás éppen ez!
Mondhatod-e még, hogy nem ismered a tudatod természetét?
Ezzel egyáltalán nincs is mit kezdeni.
Hogy mondhatod hát, hogy ezzel nem tudsz mit kezdeni?
Ennek megléte és meg nem léte nem két külön dolog!
Hogyan állíthatod, hogy nincs meg a tiszta tudatod?
Az öntudat három dimenzióját nem kell keresni,
mindig magától adott.
Hogy mondhatod, hogy nem tudod megvalósítani a tiszta tudatot?
Semmit sem kell csinálni vele, elég, ha úgy hagyod!
Hogyan állíthatod, hogy képtelen vagy meglelni a tudatot?
Ahogy felmerül benned egy gondolat, rögtön el is tűnik.
Miért panaszolod hát, hogy képtelen vagy megállítani a gondolatot?
Erről az itt-és-mostról, mely maga az ismeret,
hogyan mered azt mondani, hogy nem ismered?

82-85. oldal, 7. Ének - A tudat természete mint az öt buddha-család mandalája (Agócs Tamás fordítása)

jivanmukta>!

Láss csodát!
Most pedig, szerencsés gyermekem, figyelj tovább!

Elmondom most, miképp lehetséges az, hogy Szamantabhadrának,
az ősbuddhának, egy cseppet sem kell meditálnia ahhoz,
hogy örök időktől fogva szabad legyen, s hogy az érző lényeknek
egy cseppnyi vétket sem kellett elkövetniük ahhoz,
hogy örök idők óta a létforgatagban vándoroljanak.

Az idők kezdetén, amikor még sem szamszára, sem nirvána
nem létezett, mikor semminek sem volt még neve,
és az egész mindenség ősi talaján pihent, az öntudatos jelenlét
ekképp vállt ki az alapból: ahogy a kristály a ráhulló napsugártól
saját fényét vetíti a külvilágba, az örök jelen tudatát az élet szele
felajzotta, az Ifjúság Korsójának (a lét tiszta dimenziójának)
pecsétje így feltörött, és a spontán sugárzó fény
a tiszta lét és az időtlen tudatosság világait ragyogta szét,
mint az égen kelő napkorong.

Ekkor Szamantabhadra, a lét tiszta dimenziója,
felismerve bennük a saját visszatükröződő képeit,
a kivetített tér- és idődimenziók belsejébe olvadt,
és még a lét eredeti, színtiszta talaján megvilágosodott.

Mi azonban nem emlékszünk, hogy e spontán kiáradó fények
mind a saját tündöklésünk, tudatlanságból születtünk,
s ezt az emlékezetvesztést, ezt a tompaságot
„velünk együtt megszülető tudatlanságnak” nevezzük.

A fény visszatükröződő képeit ezután kettősségben tapasztaltuk;
ezt nevezzük „fogalmi tudatlanságnak” vagy képzelgésnek.
Így estünk a kettős tapasztalás csapdájába.

Erre való hajlamaink szép sorjában elszaporodtak,
és így sorra létrejöttek a szamszára tettei és létformái,
megjelent a három, majd az öt mérgező érzelem,
és velük együtt a világ nyolcvannégyezerféle jelensége.
Úgy forgunk a szamszárában mindmáig, mint a vízimalom kereke,
átélve a létforgatag minden örömét és szenvedését.

Aki ezzel kapcsolatban bővebb ismeretre vágyik, nézzen utána
a Mindentudó Longcsenpa: A legmagasabbrendű ösvény kincstára
és A mélyértelmű tenger gomolyfelhője című műveiben!

Bár a Mester mélységes utasítása feltárta most előttetek,
hogy az egész létforgatag a saját hibádból keletkezett,
ugyanakkor megláthattad öntudatod buddha- természetét,
megpillanthattad az Ősi Védelmező ábrázatát,
ugyanolyan szerencsés vagy, mint Szamantabhadra!
Örvendezz hát szíved legmélyéből,
lelkemből lelkedzett gyermekem!

Ez a beavatás az eltévelyedés módját állapította meg.

79-81. oldal, 5. Ének - Beavatás a káprázat természetébe (Agócs Tamás fordítása)

jivanmukta>!

Láss csodát!
Most pedig, szerencsés gyermekem, ide hallgass!

Ha minden igyekezeted ellenére, nem találsz egy csöppnyi létezőre,
melyre mintegy rábökhetnél, s azt mondhatnád: „Ez a tudat” –
nos, e sikertelenséged a lehető legnagyobb siker!

Tudatunknak bizony nincsen időbeli eredete,
s mivel ősidőktől fogva üres, lehetetlen megragadni.

A jelenben nincs lakóhelye, alakja és színe sincsen,
sehová sem tűnik tova, mégsem marad semmi nyoma,
mozdulata üres mozgás, üressége üres látszat.

Magának a tudatnak nincs legelső oka,
külső okok nem képesek megszüntetni,
nincs mit hozzáadni, nincs mit elvenni belőle –
nem telik meg, nem ürül ki.

Benne van az egész szamszára és nirvána,
és ezért egyiket sem szereti jobban a másiknál.
Bár nem tudunk rámutatni, mégsincs semmi akadálya,
hogy bármilyen formát öltsön. Nem azonos semmivel sem,
túl van léten és nemléten, nincsen kezdete és vége,
nem változik és nem halad, nem születik, nem pusztul el,
tiszta fénye nem gyarapszik, nem apad.

Áttetszően makulátlan kristálygömbhöz hasonlít a tudat:
lényegét tekintve üres (mivel semmi kézzelfogható nincs benne),
természeténél fogva világos (mivel minden dolgot megvilágít),
együttérzése pedig akadálytalan (mivel mindenre egyformán nyitott).

Nem szennyezi be a szamszára semmiféle hibája és vétke.
Tudd meg, örök időktől fogva, tudatod maga a Buddha.

E megállapítással beavatást nyertél a tudat alaptermészetébe,
mely maga a természetes jelenlét.

78-79. oldal, 4. Ének - Beavatás a tudat alapvető természetébe (Agócs Tamás fordítása)

jivanmukta>!

Láss csodát!
Most pedig, szerencsés gyermekem, odaadóan figyelj!

Tudatod nem megfogható, üres égbolthoz hasonló!
Igaz-e a kijelentés, vagy nem az?
Anélkül, hogy látni vágynád, nézz szembe a tudatoddal,
nyugodj bele, pihenj meg, és megtudod!

Ámde mégsem üres semmi,
mert a jelen öntudata időtlen időktől fogva ragyog.
Igaz-e a kijelentés, vagy nem az?
Anélkül, hogy látni vágynád, nézz szembe a tudatoddal,
nyugodj bele, pihenj meg, és megtudod!

Megfoghatatlan a tudat minden egyes rezzenése,
mint a szellő; nem tudni, hogy honnan jött és merre megy.
Igaz-e a kijelentés, vagy nem az?
Anélkül, hogy látni vágynád, nézz szembe a tudatoddal,
nyugodj bele, pihenj meg, és megtudod!

Ami megjelenik benne, mind a saját tükörképe;
olyan minden tapasztalat, mint egy képmás a tükörben.
Igaz-e a kijelentés, vagy nem az?
Anélkül, hogy látni vágynád, nézz szembe a tudatoddal,
nyugodj bele, pihenj meg, és megtudod!

Sehol sincs semmi, csak a tudatban:
nincs más látnivaló szemlélet!
Sehol sincs semmi, csak a tudatban:
nincs más elmélkedni való meditáció!
Sehol sincs semmi, csak a tudatban:
nincs más meglenni való cselekedet!
Sehol sincs semmi, csak a tudatban:
nincs más betartani való fogadalom!
Sehol sincs semmi, csak a tudatban:
nincs más elérni való cél!
Figyeld, figyeld, figyeld a saját tudatod!

Tudatod most irányítsd a külső térre,
s figyeld meg, hogy van-e oda tudatodnak indulása-érkezése?
Ha rájössz, hogy nincs, akkor tekints önmagadba,
és figyeld meg, van-e ott egy gondolkodó személy,
aki a gondolatot elgondolja!
Ha rájössz, hogy nincs, azt figyeld meg,
van-e színe s formája a tudatodnak!
Ha rájössz, hogy nincs, hanem üres, azt figyeld meg,
van-e széle s közepe az ürességnek!
Ha rájössz, hogy nincs, nézd meg, van-e külseje és belseje!

A jelenlét, amelynek se külseje, se belseje,
olyan tágas, mint az égbolt;
azonnali, mentes minden korláttól és szélsőségtől;
és az öntudatnak ebben az univerzális matrixában
megfoghatatlan szivárványként tűnnek fel
a szamszára és nirvána képei,
melyek sokszínű látszatuk ellenére is csak a tudat kivetülései.

A mozdulatlan jelenlétből figyeld meg a külvilágot:
káprázatszerű itt minden, mint a vízi tükröződés,
formája és üressége nem választható külön;
a szamszára a nirvánával azonos a jelenlétben.

A mozdulatlan jelenlétből figyeld meg a külvilágot:
tükörkép a szamszárának-nirvánának minden egyes jelensége,
soha nem létezett semmi, minden látszat ellenére;
nincs szamszára és nirvána, csak a tiszta dharmakája.

A három lét-tartományban bolyongó lelkek,
nem tudván, hogy saját lényük a jelenlét eredendő tudomása,
melyben egy a szamszára és a nirvána minden jelensége,
mindig kettőt látnak ott, ahol valójában semmi sincsen,
kellős felfogásuk miatt különálló létezőket tapasztalnak,
s eme tévedésük miatt jutnak mindig újra szolgaságra.

Azt hiszik, hogy van jó és rossz, ezért mindig válogatnak,
tudatukban nincs kettősség, mégis körbe-körbe járnak.
Azt hiszik, hogy létezik út, ami innen oda vezet,
holott a magáról tudó tudat önmagától valósul meg
itt, a jelenlét három dimenziós, időtlen pillanatában.
Szegény balgák, így sohasem érik el a buddhaságot!

Egy valamiben biztos lehetsz:
minden, amit tapasztalsz,
a saját tudatod kivetülése, tükröződése,
önnön látomása és megnyilvánulása!

A mozdulatlan jelenlétből figyeld meg a külvilágot:
Minden, ami van és lehet, üres visszatükröződés,
üres kép és üres hang a kezdetenincs ürességben.
Figyeld magát a tudatot, ki ezeket tapasztalja!
Olyan, mint az üres égbolt, melyben minden
emléked és gondolatod önmagától szertefoszló,
megmagyarázhatatlan, kifejezhetetlen látomás.

A tudat varázslata minden egyes tapasztalat,
de minden varázslata egyformán alaptalan, üres.
Aki mindenben ráismer a saját tudatára,
annak minden tapasztalata egyformán üres dharmakája.

A tapasztalás nem köt gúzsba, csak a téves viszonyítás,
ebből fakad minden makacs kötődés és ragaszkodás;
ezt szakítsd meg, ettől válj meg, szerelmetes gyermekem!

85-88. oldal, 8. Ének - Meggyőződés a tudat természete felől (Agócs Tamás fordítása)

jivanmukta>!

Láss csodát!
Most pedig, szerencsés sorsú gyermekem, figyelj még tovább!

E híres-nevezetes „tudat” nem egy a sok létező közül;
nem azonosítható semmiféle konkrétummal,
a szamszára és a nirvána minden öröme és szenvedése
mégis belőle fakad.

Ahány rendszer létezik, annyiféle néven emlegetik:

A közönséges emberek egyszerűen énnek hívják.
Egyes hindu filozófusok léleknek (átman) nevezik.
A hallgatók (srávaka) „a személy éntelensége” néven emlegetik.
A csak-tudat (csittamátra) filozófia a „tudat” elnevezést akasztotta rá.
Egyesek „túlpartra-juttató megismerésnek” (pradnyápáramitá),
mások „buddhatermészetnek” (tathágatagarbha),
megint mások „nagy pecsétnek” (mahámudra) keresztelték el.
Vannak, akik a „középút” (madhjamaka) névvel illetik,
mások úgy hívják: „egyetlen magcsepp” (thig-le nyag-cig).
Vannak, akik „tartam-tartománynak” (dharmadhátu) nevezik,
mások úgy hívják: „mindenek alapja” (álaja).
Olyanok is vannak, akik „közönséges tudat”-ként ismerik.
Felsorolni is nehéz lenne, mi mindennek elnevezték már,
pedig lényegében mind ugyanaz;
ezt az egyet kell tehát megismerned!

Lazíts és engedd, hogy tudatod a saját otthonában megpihenjen!
Békén hagyva közönséges, csupasz megismerés,
átjárható, tiszta térség, minden látnivaló nélkül,
a közvetlen jelentudat szemerkélő villódzása,
a megfoghatatlan üresség anyagtalan tisztasága,
öröktől fogva kettéoszthatatlan, üres ragyogás!

Nem valami, hiszen nem azonosítható semmivel, de nem is semmi,
hiszen szemerkélő villódzás, nem egy, hiszen sokfélének látjuk,
halljuk, tapasztaljuk, de nem is sok, hiszen oszthatatlan, egy az íze.
Nem máshol van – ez a saját tudatod!

E pillanatban megláttad a szíved közepében élő Ősbuddha ábrázatát!
Soha többé ne feledkezz meg róla!

Akinek ez nem elég, hanem még többet akar,
az keresi a lovát, miközben rajta ül.
Tűvé tehet érte hetedhét országot,
még a nevét sem találja sehol a Buddhának!

Ezzel beavatást nyertél a lét alapvető természetébe.

81-82. oldal, 6. Ének - Beavatás a lét alapvető természetébe (Agócs Tamás fordítása)