Ryan Hawkwood magyar

-Rabod vagyok, de a tiéd nem leszek soha. Túl sokan szomjazzák a véremet; magányom ellenük az egyetlen fegyverem. Ha elveszítem, elbukom, s velem pusztulsz te is.

195. oldal 16. fejezet (Valhalla Páholy, 1996)

Milyen furcsa, valahogy mindig az a legfontosabb, amit már soha nem mondhatunk el.

-Ne hidd, hogy szerencsésebb vagy a többinél – mondták neki. – Olyan döntések súlyát kell magadra venned majd, amiket elkerülhettél volna, ha a sorban maradsz. De te kilógtál onnan, s ezért olyasmivel kell fizetned, amit ma talán elképzelni sem tudsz. Egyedül leszel. Ó, nagyon sokszor leszel egyedül…egymagad leszel az elme, a szív és a végtagok. Meglásd, súlyos teher parancsok híján, mégis felelősséggel cselekedni. Kevesen képesek rá.

107. oldal, 5. fejezet (Neotek, 1995)

Hazádnak mondasz, vándor, minden földet a talpad alatt,
A testvérednek minden lényt, az úton, ki véled szembejön,
De szívedhez közel, oh vándor, egyetlen rög sem marad,
S kardot érted nem emel senki, ha rút ellenség gyötör,
Nevess! Kacagj az égre fel, bánatod ha volna is akár,
Tenmagad vagy haza és testvér, övezzen bármilyen határ!

8. oldal

A kőbe zárt lelket közénk hozzák újra
Szabadsága szavát az árnyékpap már tudja
Elszabadulván pedig a rettenet
Az éjbe zárt Szépség már semmit sem tehet…
Ébred hát, Álmodó, míg ébredned lehet
Lelj rá társaidra, és pusztítsd el végzeted!

50. oldal 3. fejezet (Neotek, 1995)

„Aki megelégszik, gazdag”

Búcsúzni jöttem, jóbarát, emeld ma rám serleged…

Semmi sem veszett, míg a földön nem tenmagad heversz. Fel a penge megint, bókolj, surranj, perdülj és forogj, táncosod legyen csak elégedett – de leginkább halott. Tovább!

lecsapás a Vörös Párducra

kötelék, mely másokhoz láncol, egyszer megment a vízbefúlástól, ám legközelebb már a szakadékba ránt

Álljék itt írva mindaz, mit látnom, hallanom s megismerjem adatott éltem során, hogy ne hulljék feledésbe, hozzon bármit is az eljövő.