!

Rózsa Endre magyar

Tudástár · 1 kapcsolódó alkotó

Könyvei 12

Juhász Katalin – Kissné Nagy Éva – Kiss Géza – Nagy Zoltán – Pintér Zoltán – Rózsa Endre – Szénási Lászlóné – Szőlősi Irén – Tóth József: Alapismereti kislexikon
Arday István – Rózsa Endre – Ütőné Visi Judit: Földrajz II. középiskolásoknak
Rózsa Endre: Az ámokfutó álmai
Rózsa Endre: 500 kérdés és válasz a földrajz köréből
Arday István – Rózsa Endre – Ütőné Visi Judit: Földrajz I. középiskoláknak
Rózsa Endre: Az anyag emlékezete
Rózsa Endre: Senki ideje
Rózsa Endre: Kietlen ünnep
Rózsa Endre: Kavicsszüret
Rózsa Endre: Sárkányeregető

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Óvodások könyvespolca Móra · Új termés Magvető

Szerkesztései 1

Csaplár Vilmos – Kulin Ferenc – Rózsa Endre (szerk.): Add tovább!

Fordításai 7

Jevgenyij Jevtusenko: Ballada a nekifutásról
Ivan Canev: Ivan Canev versei
Jevgenyij Jevtusenko: Majdnem utoljára
Székely Magda (szerk.): A gránát szíve
Nagy Katalin – Fehérvári Győző (szerk.): Dalom, dalom, hej! Regém, regém, haj!
Mezey Katalin – Bratka László (szerk.): A forradalom bíbora
Marin Georgiev: Se Isten, se ördög

Antológiák 12

Rozslay Zsuzsanna – Varga Lajos Márton (szerk.): Szívzuhogás
Lukács László (szerk.): Innen és túl
Kormos István (szerk.): Szerelmes arany kalendárium
Alföldy Jenő (szerk.): Szép versek 1990
Mátyás Ferenc – Z. Szalai Sándor (szerk.): Szép versek 1971
Utassy József (szerk.): Haj, ne hátra, haj előre
Angyal János (szerk.): Elérhetetlen föld II.
Bihari Sándor (szerk.): „A megszolgált örökkévalóság”
Vasy Géza (szerk.): Tengerlátó
Graf Rezső (szerk.): Koszorú

Róla szóló könyvek 2

Vas István: Az ismeretlen isten
Alföldy Jenő: Élménybeszámoló

Alkotói polc

bedomart>!

Rózsa Endre 15 alkotói Bővebben

Rózsa Endre: Kavicsszüret
Rózsa Endre: Az ámokfutó álmai
Rózsa Endre: Az anyag emlékezete
Rózsa Endre: Senki ideje
Rózsa Endre: Kietlen ünnep
Rózsa Endre: Sárkányeregető
Rózsa Endre: Szomjúság örökmécsei
Rózsa Endre: Árnyékszobrok
Csaplár Vilmos – Kulin Ferenc – Rózsa Endre (szerk.): Add tovább!
Angyal János (szerk.): Elérhetetlen föld II.

Népszerű idézetek

Mandragoria>!

Fennáll-e a jogfolytonosság
magad s magad között,
vagy csak egymás sarkát tapossák
sorvány-énjeid, és nincs hozzájuk közöd?

Vállalod-e, ha ez a helyzet,
vagy magyarázni jobb?
Halszájba – horgot, ha már pedzett,
vagy madárijesztőre hazudni új zakót?

Ó, egy helyszín- s időpont-iktató!
A Gólya-szappan reklámján a gólya
csőrében Gólya-szappant tart – s így folytatható
a végtelenig, egyre zsugorodva…

Minden megélt pillanatodra
egy az egyben emlékszel – úgy lehet.
S hogy kilyukadj majd ismét ugyanottra,
alkudj ki még egy életet,

s még egyet, mely e kettőt újra magába fogja,
míg az agyonúnt film pereg…
Életed folyton-nőve sokszorozza
egy elszabadult, szörny emlékezet,

míg eggyé nem mosódik – és itt a bökkenő, itt! –
a külön-képek idült vigyora,
s ki te lennél – nem képeződik,
csak el sem képzelt bitorlók sora.

Égésnyomok terjengő lyukain
fitog majd át kövület-koponyád…

Ki fog itt ki, ha kifog, valakin,

Ó,
te, te,
játszódó anyag emlékezete,
ki kényre törli bennünk el magát!

Az anyag emlékezete, 5-6. o.

Mandragoria>!

Eleven magzatom: a gond,
hogy ember módra éljek.
Nekem nem lesz hálás a kölköm,
hogy sült jut néki, drága öltöny,
s cserébe bennem talpig rongy a lélek!

Halottak napja (részlet), 10. o.

Mandragoria>!

Árnyéka: test. Ő: testtelen,
de mozgó, s mozgató elem.
Átlát rajtam, míg nincs jelen,
ám elillan, ha föllelem.

Madártalan száll, semmi szárny,
magán átbucskázó hiány.
Nem kiváló, nem is silány,
csak gyöngéd gyöngéid iránt.

Öntudatoddal üldözöd?
Ösztöneidbe költözött!
Minél inkább nélkülözöd,
annál több hozzá a közöd!
*
(Gyöngyök közt pancsol a varangy,
göröngyként gördül az arany –
az idegen, aki te vagy,
nem ér utól, bár el se hagy!)

Az idegen, 20. o.

Mandragoria>!

[…] hátunkból hasított pergameneken lapozgatunk
a jövendő középkorában!

A jövendő középkorában (részlet), 34. o.

Mandragoria>!

Vonatom fékez,
fölriadok rá: Vác-Alsóváros,
épp csak leugrom, elhúz a szerelvény;
emléktelenebb minden elforgó arc,
az évszakok fölnégyelt tekintete –
életünk óraszámlap, én már a hatosig kiettem,
minden körcikke egyre keményebb s keserűbb!

Elérhetetlenebb (részlet), 44. o.

Mandragoria>!

(Sejtlánc-szerelvény
vesztegel csontalagútban; a velő
nem bukkan soha a fényre, s jaj, ha kifut:
mint a dugattyú, tolja előre e hang, –
a szív mozdonyát túl sebesre szítva,
szegycsont-átzúzásig uszítja,
a verőér csöve vért csöpög még – de csönd van!)

Hang és tél (részlet), Kiss Benedeknek, 40. o.

Mandragoria>!

Téged anyád csak megszült; már ott ért ükanyáid
méhében szép terved; a míves idő is úgy áradt
sejteden át remekelve, hogy tartalma tebenned
buggyanjon csuklóra, bokára, tejes rügyezésre;
felmért egymillió év emberi arcú hiánya,
s most tenyered tükréből bízva kitetszik a válasz.

Így lettél töredelmes taglejtése a múltnak,
csókok összenövése ősi koroktól a máig;
így lettél te a gyémánt visszaütése a húsban,
s ím, ma sürögsz, hogy a napsugaraknak hűn eleget tégy,
már tegeződsz a csodákkal, a köznapi ünnep-örömmel,
könnyű szemeddel összenevetnek a mandulaszirmok.

Lám, az idő beidegzett! Lágy reflexe ma oldott
téged elő a növényi s állati terjedelemből.
Fájtál már megelőző formáidban a létnek!
Kallódtak hegedűk mély titkai térfogatodban;
mindent tudtál zengeni már, csak önmagadat nem.
Megszületéseddel most végre magára talált az

emberi összhangzat, fejlődését betetőzve,
szöcskék billentyűi között halkan kotorászva
kísér téged a nyár – a bibék, a csigák kinyomulnak
kelyhükből, szarvuk tapogatja dalod repesően,
mert a te asszonyiságod terhes a nappal, a holddal,
hárslevelekkel, méhekkel, gyerek-arcú jövővel,

combod pillangója, ha tárul, felkerekednek
lassan az őstenger hullámai parttalan éjben,
pikkelyes erdő ébred, szél apostola, páfrány
mormol orkánt benned, sós zivatar viharoz rád,
melleid ajzott fénybolygók kettéhasadása,
osztódó kegyelem, mely ittasul égi rügyekben!

Ó, aki férfi, értheti csak, milyen ó s nagy igénnyel
tódul bennem lényed, a sejtek hogy követelnek!
Mert elvenni lehetne belőled; tenni azonban
hozzád már lehetetlen: a föld meg az ég a tanum rá!
És – mert nincs rád törvény, te vagy minden törvénye –
így alakult ez a vers is,
törvényeid szerint!

Carme Carnale, 52-53. o.

Mandragoria>!

Messze marad
mögöttünk az a bulldog is a parton…
Csupasztott csont gyanánt pofájából kihull
a homokóra, mely a vakító
mészkőlépcsőn
szétcsattanásig
gurul!

A bulldog (részlet), 58.59. o.

Mandragoria>!

Hadakozom a verssel… S már nem te vagy a tét!
A lét maga; s mit veszt, ki ezt kockáztatva vét,
ki megkísérti, mit meg úgysem úszhat?
Szívdobbanásom érve érted érvel;
s a menthetetlenség zord bélyegével
verseim önmagukért háborúznak!

Hadakozom a verssel (részlet), 98. o.

Mandragoria>!

Gyökereikbe fojtják
a fák a zokogást.

Állnak – a szélbe falazva.

A föld résein át
kisüvít a torladt némaság;

por hebeg.
Havazna.

Míg végül:
az alkonyat is…

Narancs erezettel a durva kavics,
egy gazdátlan emlékezés
iszapján fényesedve.

Későn?
Korán?

Ha indultunk
egyáltalán –
ma sem?

Ma nem.
Ó nem.
Ne!

Hölderlin-emlékérem, 101-102. o.