Ron Hall amerikai

Az az igazság, hogy akár gazdagok vagyunk, akár szegények, nem a föld a végső nyughelyünk. Úgyhogy végül is mind hajléktalanok vagyunk – és mindannyian hazafelé tartunk.

308. oldal

Arra is rájöttem, hogy néha egyszerűen el kell fogadnunk, amit nem értünk.

183. oldal

– Úgy hallottam, hogy amikor a fehérek pecáznak, kifogják, aztán visszadobják a halat.
Kifogják, aztán visszadobják? Komolyan bólintottam, egyszerre lettem kíváncsi és ideges.
– Ez engem nagyon zavar – folytatta Denver. – Nem értem ugyanis. Mer' amikor a feketék pecáznak , mi büszkék vagyunk a zsákmányra, és mutogatjuk mindenkinek. Aztán megesszük, amit fogtunk… vagyis arra használjuk, hogy életben tartson. Zavar, hogy a fehérek képesek fátadni azért, hogy kifogjanak egy halat, aztán amikor megvan, egyszerűen visszadobják a vízbe. […]
– Szóval, Mr. Ron, az jár a fejemben, ha maga is azér' pecázik barátra, hogy utána visszadobja, akkor nem akarok a barátja lenni.

142. oldal

– Tudom, nem tartozik rám, de mindegyik kulcs nyit valamit, ami a magáé?
Rápillantottam a csomóra. Úgy tíz kulcs fityegett rajta.
– Azt hiszem – feleltem. Ezen még sosem gondolkodtam.
– És biztos benne, hogy maga birtokolja azokat a dolgokat, vagy azok birtokolják magát?
Ez a bölcsesség úgy ragadt meg az agyamban, akár a cellux. Minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább rájöttem, hogy sokkal jobban élveznénk az életet, ha sokkal kevesebb mindenünk lenne. Bizonyos értelemben Denver a tanárom lett, én pedig a diákja, ahogy megosztotta velem különös gondolatait és régi, egyszerű, vidéki bölcsességét.

150. oldal

– Miért ilyen boldog?
– Mert felébredtem – felelte a férfi. A szeme csillogott sovány arcában. – Ez már elég ok a boldogságra!
Deborah hazarohant, és elmesélte, mit hallott, mintha valami különösen nagy értékű kincset bíztak volna rá, amit rögtön el kellett raktároznia az én emlékbankomban. Attól kezdve mindennap ez a szó hagyta el először az ajkunkat: „Felébredtünk!” – akár egy apró ima, hálaadás olyasvalamiért, amit mindig készpénznek vettünk, de egy csavargó elég bölcs volt hozzá, hogy meglássa az áldást abban, ami alapvető másoknak.

158. oldal

Valamit megtanultam, amíg hajléktalan voltam: ami nekünk korlát, az Istennek lehetőség. Amikor mindent megtett az ember, és elért a kötél végére, és mán nincs mihez nyúlnia, akkor Isten átveszi az irányítást.

222-223. oldal

– Az emberek azt hiszik, hogy ők irányítanak, de nem úgy van az. Az igazság az, hogy aminek vesznie kell az elveszik, és aminek múlnia kell, az elmúlik.

223. oldal

Az élet produkál néha olyan dicstelen pillanatokat, amelyek örökké élnek az emlékeinkben.

10. oldal

– Mind végső stádiumban vagyunk – mosolyogtam gyengéden –, mert az életet senki sem éli túl.

207. oldal

Minden embernek elég bátornak kell lennie, hogy szembeszálljon az ellenséggel. Mer' nem mindenki ellenség belülről, aki kívülről annak látszik.

253. oldal