Romsics Ignác magyar

„Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy a fentieknél abszurdabb állításokat elképzelni sem lehet. Lehet. Erre példa Plessa Elek, aki szerint más földi fajokhoz hasonlóan a "kárpáti magyar faj” is űrhajón érkezett a földre. Az űrhajó Erdélyben, Gyulafehérvárott landolt, mivel az „Űr-Ős” ezt a területet jelölte meg a magyar faj hazájaként. Ezért „nemsokára kitörölhetik a feneküket a trianoni és a moszkvai békeszerződéssel annak sugalmazói, a jezsuiták. Vagy az erdélyi Bartha Gizella, aki turul, azaz magyar nyelven rendszeresen kommunikál a Szíriuszról időnként hazalátogató ősökkel, akik fekete bocskait viselnek, több száz évig élnek, s gömbszerű házaikat ugyanúgy kristállyal fűtik, mint annak idején a hunok a jurtáikat. Ezek az ősök bármikor és bárhol felbukkanhatnak, leginkább mégis a csíksomlyói búcsún szoktak feltűnni”.

82. oldal

Az Egyesült Államok, amely a Pearl Harbor elleni japán támadás következtében a brit hadüzenet másnapján vált hadviselő féllé, Magyarországot és szomszédait a náci Németország olyan vazallus államainak tekintette, amelyekben a kormányok szava és politikája nem tükrözi a lakosság többségének véleményét. Washington ezért nem gondolt hadüzenetre. Az Egyesült Államokkal így Magyarország nem amerikai, hanem magyar kezdeményezésre került hadiállapotba. A német és az olasz kormány sürgetésének engedve Bárdossy László kormányfő ezt 1941. december 12-én közölte az USA budapesti követével. Lépését Roosevelt elnök nem vette komolyan, s csak hónapokkal később terjesztette a Kongresszus elé. Az olasz külügyminiszter, Ciano szerint a State Department illetékes tisztviselője és a washingtoni magyar ügyvivő között a hadüzenetet követő napokban a következő – így nyilván soha el nem hangzott, viszont a helyzet abszurditását jól jellemző és budapesti ellenzéki körökben széltében-hosszában terjesztett – párbeszéd zajlott le:

– Magyarország ugye köztársaság?
– Nem uram, királyság.
– Akkor van királyuk?
– Nincs, tengernagyunk van.
– Akkor van flottájuk?
– Nincs, mivel nincs tengerünk.
– Van valamilyen követelésük?
– Igen.
– Amerikával szemben?
– Nem.
– Angliával szemben?
– Nem.
– Oroszországgal szemben?
– Nem.
– Hát akkor kivel szemben vannak követeléseik?
– Romániával szemben.
– Akkor Romániának is hadat fognak üzenni?
– Nem, uram. Szövetségesek vagyunk.

255. oldal; III. fejezet: A Horthy-korszak, 7. A második világháborúban (Osiris, 2010)

S mégis, akárhogy is, az az egy bizonyos, hogy a magyar nemzet ma is él, és rég elpusztult volna, ha politikai meggondoltsága fenn nem tartja. Sajátságos módon, harcos és tüzes nemzet létére országa megmaradását mindig inkább evvel biztosította és vitte tovább, mint kényszerült vagy virtusos harci tetteivel. Jellemző, hogy európai helyzetét és lehetőségét igazában azzal alapozta meg hogy lemondott a harcról. A fiatal ragadozó madár, megtépázva, de ép karmokkal, fészkébe vonult, nem zsákmányolt többé sőt fészkébe bocsátott idegen szárnyasokat. S azon túl is egész élete a józan megalkuvások sorozata, a lehetőségekkel való folytonos számolás.

Babits Mihály : A magyar jellemről (1939)

A népies műdal vagy magyar nóta viszont reneszánszát élte. Becslések szerint a háború előtt mintegy 5-10 ezer nótát ismertek. A Horthy-korszakban ezek mellé újabb 20 ezret írtak. Ezek jelentős része továbbra is a szerelemről szólt, ám a kuruc nóták és a 48-as dalok mellett új típusként megjelentek az első világháborús katonadalok (Fiumei kikötőben, Kimegyek a doberdói harctérre, Hideg szél fúj, édesanyám) és a hazafias irredenta „kesergők” (Csíkországi fenyvesekben, Kassa felett, Késmárk felett). (…)
Ennek a már akkor és azóta is gyakran lekicsinyelt és kétségkívül kommersz műfajnak a szerepét Bartók az 1930-as évek elején abban látta, hogy a „külföldi söpredékzene”, a sramli, a kuplék és az operettslágerek helyett „legalább hazai tömegcikkel” látja el a „rossz ízlésű és sablonszerető tömegeket”, akiket a „magasabb értékű zene javára” átnevelni máról holnapra úgysem lehet. Kortársa, Kosztolányi Dezső pedig egyenesen azt feltételezte, hogy ez a zene, a magyar nóta, a „népies műdal”, a cigányzene az, amely a magyarság „regényes életszemléletét” iskolai végzettségtől függetlenül a leginkább kifejezi, és amely hallatán „mindannyian, akik e csillagok alatt növekedtünk, egyetértünk és pontosan egyet is érzünk”.

A tanítás minden iskolában rövid imával kezdődött és végződött: az ún. Magyar Hiszekeggyel, amely a régi Mo. eljövendő „feltámadását” mint „isteni örök igazságot” véste a diákok tudatába (Hiszek egy Istenben, / Hiszek egy hazában, / Hiszek egy isteni örök igazságban, / Hiszek Magyarország feltámadásában!).

181. oldal, III. fejezet - A Horthy-korszak

…két dolgot nem lehetett pontosan tudni a 20-as évek Magyarországán: azt, hogy mi van a Pick szalámiban, és azt, hogy Bethlen István mit forgat a fejében

304. oldal

Ez a társadalmat urakra és nem urakra, s az urakat is kisebb és nagyobb urakra osztó mentalitás tükröződött a címek és rangok szigorú hierarchiájának továbbélésében, s a külföldiek számára teljességgel felfoghatatlan magyar érintkezési és köszönési formák bonyolultságában. Akkor, amikor Franciaországban már mindenki Monsieur, Madame vagy Mademoiselle, az Egyesült Államokban pedig Mister, Mistress vagy Miss volt, és a főrangúakat jobbára Angliában is egyszerűen csak Ladynek vagy Sirnek szólították, amikor asszony és asszony között a formalizáltabb német világ is csak a gnädige jelző használatával tett különbséget, akkor Magyarországon „Kovácsot” vagy „Kovácsnét”, sőt még „Kovács urat” is csak a társadalom alantas szféráiban lehetett sértődés nélkül keresni. Egyébként el kellett dönteni, hogy az illetőt tekintetes, nagyságos, méltóságos vagy kegyelmes úrnak, illetve asszonynak szólítjuk-e, s ha főnemes volt, akkor azt is, hogy egyszerűen csak gróf vagy báró úrnak, illetve kegyelmes vagy méltóságos gróf, illetve báró úrnak. Horthy Miklósnak a főméltóságú kormányzó úr megszólítás járt. „Jó napot”-tal vagy „Jó napot kívánok”-kal csak kispolgárok és munkások köszöntek egymásnak, illetve az urak a nem uraknak, „Dicsértessék”-kel vagy „Adj'isten”-nel pedig a falusiak. Az egymással egyenrangú és tegeződő urak többnyire úgy üdvözölték egymást, hogy „Szervusz” vagy „Szerbusz”, s ha nem voltak egyenrangúak, vagy nagy korkülönbség választotta el őket, akkor az alacsonyabb rangú, illetve a fiatalabb hozzátette: „Kérlek”, „Kérlek alássan” vagy „Tiszteletem”. A nem urak az urakhoz a rang megjelölése előtt gyakran az „Alázatos szolgája” vagy „Alázatos tiszteletem” megszólítással fordultak, s a cselédek a ház urát és asszonyát egyaránt „Kezicsókolom”-mal üdvözölték. Az 1930-as évek populárisabb légkörében többen javasolták ezen anakronisztikus érintkezési formák felváltását demokratikusabb és uniformizáltabb megoldásokkal. Foganatja ezeknek azonban alig lett.

195. oldal; III. fejezet: Horthy-korszak, 3. Társadalmi viszonyok és életkörülmények (Osiris, 2010)

[Adyról:] Egy új Petőfi Sándor robbant be magyar irodalmi és politikai életbe, egy XX. századi Petőfi, aki legalább annyira forradalmár volt, mint XIX. századi elődje, ám aki ahhoz hasonlóan írt, mint Baudelaire és Verlaine.

I. fejezet, 6.

A birodalmi gondolattal való szakítás és a nemzetiségi elv elfogadása Bibó István 1946-os esszéiben nyert klasszikus, s tágabb történeti, szociológiai és politikai perspektívába illeszkedő megfogalmazást.

Nemzeti traumánk: Trianon

Mi nem tartományokat vesztettünk el. Bennünket földaraboltak. […] mi fajunk egyharmadáról örök időkre le nem mondhatunk. Ezt igazságul elfogadni nem tudjuk. […] Ha valaki mellényét rosszul gombolta be, öltözékét csak úgy hozhatja rendbe, ha kigombolja, és azután jól gombolja be. Ezekre a határokra egy végleges békét felépíteni nem lehet. Ezekre a határokra fel lehet építeni egy börtönt, amelyben mi vagyunk az őrzöttek és a győzők az őrzők. […] nekünk más határokra van szükségünk.

237. oldal, III. fejezet - A Horthy-korszak, 6. alfejezet - Külpolitika, hadsereg, revízió