Robert Galbraith

Nam in omni adversitate fortunae infelicissimum est genus infortunii, fuisse felicem.
Mert a sors valamennyi csapása közt az tesz a legboldogtalanabbá, hogy hajdan boldogok voltunk.

Első rész (GABO, 2014)

Az ember szinte bárhol megtalálhatja a szépet, ha hajlandó meglátni, csak a mindennapi csatározások közepette olyan könnyű elfelejteni ezt a teljesen ingyenes luxust.

201. oldal, 23. fejezet

Ötven oldal után Strike-ból kitört egy „nyald már ki a seggem”, félredobta a könyvet, és nekikezdett a lefekvés hosszadalmas folyamatának.

49. oldal

– És figyeljen csak, ha jön egy újabb halálos fenyegetés… általában hétfőnként jönnek…
– Igen? – kérdezte a lány lelkesen.
– Rakja a többihez – fejezte be Strike.

154. oldal

– Csak egy lábam van.
– Ne hülyéskedj…
– Nem hülyéskedek, ott hagytam Afganisztánban.
– Szegény kicsikém… – suttogta vissza a lány. – Megmasszírozom, hogy jobb legyen.
– Aha… az nem a lábam… de azért most jobb.

423. oldal

Sose láttam még egyetlen valamirevaló írót sem, aki ne lett volna elcseszve kicsit.

110. oldal

De mivel tudta, hogy egyenesen a szegénység felé tart, úgy döntött, a lehető legolcsóbban fog oda eljutni.

57. oldal

– Robin mondta, hogy épp detektálsz valahol. (…)
– Igen, mi detektívek néha ilyet is szoktunk – felelte.

288. oldal

Strike abnormálisan óriásinak és szőrösnek érezte magát itt, mintha egy gyapjas mamut próbálna elvegyülni a kapucinusmajmok között.

303. oldal

– Sok férfinak nehéz elviselni, hogyha a társa jól kijön más férfiakkal.

101. oldal