Robert Bly amerikai

Bruno Bettelheim is észrevette, hogy a legtöbb hagyományos kultúrában nem érvényes az apa és fiú közötti gyűlölet freudi változata. A szótlan feszültség apák és fiúk között Bécsben, amelyet Freud általánosnak vélt és a szexuális féltékenységre vezetett vissza, Bettelheim szerint főként a XIX. század végi Bécsre volt jellemző.
A legtöbb törzsi kultúrában apák és fiúk derűsen tűrik egymást.

130. oldal, 4. fejezet - Éhség a királyra egy apa nélküli korban (Európa, 2000)

Általános feltételezés manapság, hogy aki hatalmi pozícióban van, hamarosan korrupttá es elnyomóvá válik. A görögök azonban megértették és dicsőítették azt a pozitív férfienergiát, amely elfogadja a hatalmat. Zeusz-energiának nevezték, amely intelligenciát, robosztus egészséget, együtt érző eltökéltséget, jóakaratot, nagylelkű vezetést foglal magában. A Zeusz-energia a közösség kedvéért elfogadott férfihatalom.

39. oldal, 1. Fejezet, A párna és a kulcs (Európa, 2000)

Túl sok rezet fogyasztani [levezetni mások feszültségét]: ez a lelkészek, terapeuták és papok foglalkozási ártalma, azokra a kockázatokra hasonlít, amelyekkel egyes, ólommal dolgozó gyári munkásoknak kell szembe nézniük. A mai lelkészek a szellemi kényelem, dédelgetés és nyugtatás csatornái, de ez a kockázatvállalás és a magányos vállalkozó szellem feláldozása árán történik. Sok férfi lelkész adja fel vágyát a magányra vagy a férfi bajtársi szellem nyerseségére és komolytalankodására; s amikor mint lelkész ezt eltemeti magában, akkor valóban főleg rézből van.
A férfiak és a nők tehát nem bátorságból vagy a változások iránti nyitottságból válnak vezetővé [mások feszültségének a levezetőjévé], hanem azért, mert kényelemre, otthoni békére, hüvelyükbe visszadugott kardokra vágynak, arra, hogy ők legyenek az őszi nádasban rejtőző fürjmadár.

233. oldal, 6. fejezet - Ismét életre kelteni a belső harcosokat (Európa, 2000)

Változás vagy átváltozás csak akkor történhet, ha egy férfi vagy egy nő rituális térben tartózkodik. Amikor valaki belép, át kell lépnie a küszöböt, méghozzá valamilyen ceremónia keretében, ezen kívül magát a teret is „elő kell melegíteni”. A férfi vagy a nő ezen a felmelegített területen viszonylag rövid ideig marad (mint egyes rituális táncokban), aztán visszatér a hétköznapi tudatához, saját felületességéhez vagy butaságához.
A katolikus egyház emlékezett a rituális térre a latin misékben, a protestánsoknál azonban az egész teljesen feledésbe merült. Néhány kivétellel a protestantizmus az egész világon elterjesztette a rituális tér iránti közönyét. Olyan korban élve, ami elveszítette ezt a fogalmat, nagyon könnyen elkövethetünk két hibát: életünkben semmi szerepet nem adunk a rituális térnek, és így „hidegek” maradunk. Vagy az is előfordulhat, hogy túl sokáig maradunk benne. Néhány fundamentalista ragaszkodik ahhoz, hogy akár negyven évig is rituális térben éljen, anélkül, hogy valaha kitekintett volna belőle – az emberi hanyagság semmilyen formáját nem engedélyezi magának. Ha valaki nem lép be a rituális térbe, puha agyaggá válik. Ha valaki túl sokáig marad benne, törött és megégett korsóként végezheti.

264-265. oldal, 7. fejezet - Megülni a Piros, a Fehér és a Fekete Lovat (Európa, 2000)

Úgy mondják, Dionüszosz alapította a görög színházat. Tudjuk, hogy a dionüszoszi beavatási szertartás tökéletesen fenntartott rituális térben zajlott le. A görög tragikus színház ennek a kimunkált rituális térnek nyilvános eseménnyé történő áthelyezését jelzi.
A rituális térnek van még néhány jellegzetessége. Amikor benne vagyunk, vágyenergiánk nem rohan előre a csúcspontja felé, legyen az akár orgazmus, akár csata, hanem az őrjöngést öröm, a karddal megvívott ütközetet szócsata helyettesíti.

265. oldal, 7. fejezet - Megülni a Piros, a Fehér és a Fekete Lovat (Európa, 2000)

Fura kép ez. Ül a fiú a forrásnál. Sokan emlékszünk a görög mitológiából arra a közismert jelenetre, amikor Narkisszosz ül a tónál. A történet kezdetén Narkisszosz már különvált a vadászcimboráitól. Ez önmagában is érdekes. Kiderül, hogy Héra szintén haragszik rá, s az Ekhó nevű nimfát küldi hozz, aki minden kiejtett szavát azonnal megismétli. Narkisszosz saját bűvkörének a foglya. Amikor lenéz, beleszeret a saját arcába. A Vasjankó forrása mellett ülő fiú, akit a Vad Ember vezet vagy védelmez, nem szeret bele az arcába, ám szemlélve magába a természeti tudatba pillant. Úgyszólván kiszabadul a saját bűvköréből, s ez fontos különbség a két történet között.

78-79. oldal, 2. fejezet - Amikor egy hajszál aranyba fordul (Európa, 2000)

Hermész és az Isten-nő
Szaturnusz a hamvak istene, az a letargikus, lehangolt, salakrágó isten, akit az ifjú férfi akkor imád, amikor eljön az életében a hamvak ideje. Szaturnusz sűrű, tömör súlyos, űzött; szerencsés emberekben fegyelemmé, szerencsétlenekben kesernyésséggé válik. Ő a „helyes kudarc” istene.
Hermész a belső idegrendszer istene. Jelenléte a mennyei értelemmel ér fel. Hermész bűvkörében az üzenetek fantasztikus sebességgel áramlanak az agy és az ujjak, a szív és a könnycsatornák, a nemi szervek és a szemek, a szenvedő részek és a nevető részünk között. Hermész Merkúr s tudjuk, a higanyt nem tudhatjuk a kezünkben – mindenfelé elgurul, kicsiny cseppekre bomlik, majd ismét összeáll, a padlóra hullik, begurul az asztal alá, rendkívül gyorsan mozog. Joggal nevezik mozgékonynak.
Ezt a higanyos energiát egyebek között Odinnak nevezik Észak-Európában, Merkúrnak Itáliában, Hermésznek Görögországban. Napja a szerda, (Odin napja), Franciaországban mercredi.
Néha, amikor barátok beszélgetnek lezárt szobában, növekszik a beszélgetés hőfoka: szellemes megjegyzések hangzanak el, mindenki hozzászól, szabadjára engedik a képzeletüket, obszcén mondásokat egy szemvillantás alatt magasröptű megjegyzések követik: megérkezik Hermész. A beszélgetés csúcspontján azután titokzatos csend áll be, amelyet a jelenlévők egyik se szeretne megtörni. Spanyolországban ezt a csendet a XV. századig „Hermész csendjének” nevezték. […]
Az ősi hagyomány szerint igazi tanulás csak Hermész jelenlétében lehetséges. […] Amit az emberek freudi elvétésnek neveznek, voltaképpeni hermészi pontosság.

194-195. oldal, 5. fejezet - Találkozás az Istennővel a kertben (Európa, 2000)

A „különleges” szó fontos a naiv ember számára, s ő különleges viszonyban is van bizonyos emberekkel. Mindannyiunknak vannak különleges kapcsolataink, a naiv ember azonban a jóakarat émelyítő fajtájával övezi a különleges embert. A kapcsolat annyira különleges, hogy sohasem vizsgálja meg az illető sötét oldalát, aki lehet a fia, a lánya, a felesége, a férfibarátja vagy a barátnője. Elfogad amúgy elfogadhatatlan válaszokat, valamiképpen összeesküszik sötét oldalukkal. „Vannak különleges emberek” – mondja.

93.

Azt hiszem, a jó terápiát úgy tekinthetjük, mint várakozást a forrás mellett. Valahányszor belemártjuk a sebünket abba a vízbe, táplálékhoz jutunk s erőhöz, hogy tovább tudjunk haladni. A beavatás tehát nem jelenti sem a seb fölé emelkedést, sem azt, hogy némán a seb foglya maradunk; a folyamat során azt tudjuk meg, hogy mentorunk jelenlétében hogyan és mikor mártsuk be sebünket a vízbe.
A sebet, amely annyira fáj, hogy „önkéntelenül” a vízbe mártjuk, ajándéknak kell tekintenünk. Hogyan is jöhetett volna rá géniuszára a történetünkben szereplő gyermek, ha nem sebezte volna meg magát? Akiknek nincs sebük, a legszerencsétlenebb teremtmények. (Persze ez haszontalan gondolat, mert ilyen ember sosem létezett.) A férfiakat folyton arra tanítják kisfiú korukban, hogy a fájó seb szégyenletes. A seb, amely miatt nem tudsz tovább játszani, lányos seb. Az igazi férfi feláll, és megy tovább, kiontott beleit maga után vonszolva.
A mi történetünk tanulsága ennek éppen az ellenkezője. Azt mondja, hogy ahol a férfi sebe van, ott bukkan elő a géniusza.

63-64. oldal, 2. fejezet - Amikor egy hajszál aranyba fordul (Európa, 2000)

Királyfiból szakáccsá válni – ez az a lépés, amelyre a történet felszólít. Fát és vizet hordani, a palota alagsorában – ahol a konyha található – dolgozni, ez jelképezi a padlón történő zuhanást, az alászállást, a megaláztatást, a „le- és kifelé vezető utat”. Ez a kifejezés található George Orwell művének címében is: Lent és kint Párizsban és Londonban. Amikor Orwell elhatározta, hogy túllép naivitásán, amelyet középosztálybeli neveltetés folytán örökölt, ő is az alagsorban vállalt munkát; regénye bőségesen foglalkozik a nagy szállodák konyhai kisegítő személyzetének föld alatti életével. Mert a kiváltságos egyetemen végzett vagy a drága szabadságkultúra által fölemelt fiatal férfiak lelki élete gyakran ilyen alagsori konyhai munkával kezdődik.

100. oldal, 3. fejezet - A csalódások, a süllyedés és a bánat útja (Európa, 2000)