Richard Howard

Senki nem tudja igazán értékelni a szabadságot, amíg el nem veszik tőle.

– Születünk, küszködünk egy életen át és meghalunk anélkül, hogy bármi emlékezeteset tennénk. Legalábbis a többség.

79. oldal

– Becsület és halál! Muszáj hogy a kettő együtt járjon?

79. oldal

– Ez azt jelenti, hogy mostantól Bonaparte a királyunk? – kérdezte Tabor.
– Többé nem lesz király Franciaországban, te idióta! – dörrent rá Delacor.
Karim szótlanul, mosolyra görbülő szájjal figyelte az eseményeket.
– Min mulatsz, barátom? – érdeklődött Lausard.
– Állítólag azért vonultatok be Egyiptomba, hogy rendet teremtsetek egy káoszba süllyedt országban, és most nálatok is teljes a felfordulás.

A háború, gondolta Lausard, olyan egyenlőséget teremt, amilyenről a forradalom még csak nem is álmodhat. A halál rangra, korra, társadalmi állásra való tekintet nélkül arat, a golyók, kardok, ágyúlövedékek nem válogatnak, lekaszálnak mindenkit, aki az útjukba kerül.

A hajó hevesen imbolygott előre, hátra, jobbra és balra. A hullámok olyan erővel csapdosták a testét, hogy Alain Lausard biztosra vette, a fregatt el fog süllyedni.

(első mondat)

– Akiknek nincs miért élniük, rendszerint bátrabbak a többieknél. Ha valaki értéktelennek tartja az életet, nem igazán fél a haláltól. Könnyű bátornak lenni, ha vonzóbbnak érezzük a halált, mint az életet.

266. oldal

Alain Lausard kibámult a cellája ablakából a hajnali szürkeségbe, és fáradtan sóhajtott.

(első mondat)

– Képes volnál egyedül, magányosan élni, Alain? – kérdezte Rocheteau.
– A családom halála után évekig voltam egyedül. Egyébként, társaktól körülvéve is lehet magányos valaki. Sokszor az a legmagányosabb, aki egy emberekkel zsúfolt szoba közepén áll.