Rene Denfeld amerikai
Katalógusnév | Denfeld, Rene |
---|---|
Nem | nő |
Honlap | renedenfeld.com |
@rene.denfeld.9 | |
@rdenfeld |
Képek 3
Könyvei 6
Kapcsolódó sorozatok: Naomi Cottle · Naomi Cottle angol · Összes sorozat »
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Fumax Irodalom Fumax
Népszerű idézetek
Odakint a napfény és a valóság visszazsugorítja az embereket valódi méretükre. Idebent az emberek felnőnek árnyékaikhoz.
10. oldal
Ez egy elvarázsolt hely. Mások nem látják, csak én.
Látok minden falazóblokkot, minden folyosót, minden ajtót. Látom a titkos lépcsőkhöz vezető ajtókat, és a kőtornyokba tartó lépcsőket, és az ablakokhoz vivő tornyokat és a tágas, tiszta égre nyíló ablakokat. Látom a szobát, ahol a homályos, üres orvosi csövek átkígyóznak a padlón, az igazgató ujjára várva, hogy megnyomja a piros gombokat. Látom a titkos alagsori zugokat, ahol rozsdás konzervdobozok rejtik a halottak urnáit, az urnák pedig a padlóra pergetik hamvaikat, míg a kiöntő folyó áradása ki nem mossa a hamut, hogy az égnek integető fű alatti talajt táplálja. Látom a puha bóbitás éjmadarakat, ahogy lehullnak az égből. Látom az aranyszőrű paripákat, ahogy mélyen a föld alatt vágtatnak, hátukról a hő olvadt fémként hömpölyög. Látom, hol bújnak az emberkék apró kalapácsaikkal, és hogy táncolnak az ördögfiókák, míg lassan kattog a kemence.
A legcsodásabb elbűvölt dolgok esnek meg itt – a legcsodásabbak, amiket csak el tudsz képzelni. Szeretném elmondani neked, míg van időm, mielőtt behúzzák a fekete függönyt, és még utoljára meghajolok.
Az emberek megpróbálnak szavakat ráaggatni arra, amit nem értenek. Üvegekbe akarják zárni az embereket, mint a halott magzatokat.
53. oldal
Régen a könyvtárban az asztalon ültem, egy felhő alatt. A kis porszemcsék berepültek az ablakon, és glóriaként vagy Istenként lebegtek fölöttem a napfényben.
Sokáig azt gondoltam, hogy ezek a parányi szikrák talán élőlények. Talán túl aprók, hogy lássam őket, csak egy kis ízt hagynak a nyelvem hegyén. Talán Isten küldte őket, mint tűzlényeket, mint az élet kezdete előtt létező szikrákat, vagy mint a port, ami felszáll a hajból a halál után. Abbahagytam az olvasást, és nyakam tekergetve néztem, hogy tobzódnak fölöttem. A többi fegyenc egymást bökdöste és mutogatott, de engem nem érdekelt.
Később azt olvastam, hogy valóban vannak bennünk olyan dolgok, amelyek túl aprók, hogysem lássuk őket. Még egy mikroszkóp sem tudja megmutatni őket. Ez elgondolkoztatott – ha szemmel nem láthatóan parányi dolgok vannak bennünk, nincsenek-e rajtunk kívül más dolgok, amelyek sokkal nagyobbak, mintsem hihetnénk?
52. oldal