Rejtő Jenő (P. Howard) magyar

Idén – 2016-ban – lenne 111 éves Rejtő Jenő. Bár valszeg ezt a matuzsálemi kort ő maga sem szerette volna megérni, annál a röpke 38 évnél azért juthatott volna neki valamivel hosszabb idő. Nem is szólva arról, mennyivel gazdagabbak lehetnének az olvasók is…
A Japán Kávéház teraszán (ma Írók Boltja) ült, döntötte magába a feketét, közben mindenféle cetlikre rótta a sorokat, intenzíven élt, abba akár több ember sorsa is beleférne, rótta a sorokat sebesen – pedig még mártogatós tollszárat használt – sokat javított, korrigált írás közben.
Rejtő mindent kipróbált. Színésznek készült, 18 évesen Rákosi Szidi iskolájába járt, de a színpadon nem volt tehetséges. Még Berlinbe is eljutott, hogy ott tanulja a mesterséget, de ez sem jött be neki.
Két évig próbálta Európát, volt dokkmunkás, házaló, heringhalász és mosogató, Marseille-ben állítólag az idegenlégióba is jelentkezett, de ő korántsem bírta olyan jól a gyűrődést, mint némely regényhőse, úgyhogy hamar leszerelték.
Pedig keménykötésű fickó volt, bokszolni tanult. Egyszer megverte az egyik tanárát, mert az lezsidózta. Annak a szélsőjobbos újságírónak, aki cikkével Rejtőt a halálba küldte, sajnos már nem törhette be az orrát. Hasonló cikkekért ma is kitűntetést osztanak.
1942. október 9-én az Egyedül Vagyunk című nyilas lapban jelent meg az írás, amelyben a cikkíró felhívja a figyelmet arra, hogy Rejtő zsidó származása ellenére ír, él és virul, pedig már rég a munkaszolgálaton lenne a helye.
A nagykátai kórházból rángatták ki a beteg írót, és vitték Oroszországba. Alig három hónapra rá, 1943. január 1-jén meghalt. Tizenegy nappal a doni áttörés előtt.

Fiatal koromban mindent elolvastam tőle, ami akkor hozzáférhető volt. Széles vigyorra húzta számat a mérföldes pofonok csattanása, vagy a kés, amit a „hát”-ban lehet megtalálni. Akkoriban még a Fülesben jelentek meg folytatásban e regények Korcsmáros Pál illusztrálásában, kinek képein láthatóvá vált Fülig Jimmy cikázása az autóval, a pofonok hatása, stb. Elemi erővel hatott rám e stílus és a humor, mely kísérte. A szocialista érában kiadott könyvek szinte mindegyike birtokomba is került.

Rejtő örök! Megismételhetetlen és utánozhatatlan! 12 évesen kaptam meg az első könyvét Az elátkozott partot még régi albatroszos kiadásban. Aztán az összes többit. Minden évben újraolvasom a könyveit, mert lehetetlen megunni.
Ha rossz kedvem van csak előveszem a Szőke ciklont és máris vigyorgok.
Anno iskolás koromban a vonaton mindig Rejtőt olvastam, az emberek meg csak néztek, hogy mit vigyorog ez magában:)

Köszönöm hogy vagy :) imádom minden könyvét, minden sorát.
Egyszer a magyartanárnőm az mondta jó, hogy az emberek ponyvának tartják Rejtőt mert akkor ponyva helyett őt olvassák.
Zseni így egyszerűen.

Szégyen, nem szégyen*, nagyon nagy lemaradásom van Rejtő munkásságából. Egyelőre két kezemen meg tudom számolni, hány regényét olvastam. Mentségemre legyen mondva, az igazi klasszikusok többségét már azt hiszem olvastam.** Így aztán már kialakult bennem egy kép – mégpedig az íróra nézve rendkívül kedvező – Rejtőről. Rejtő könyveit olvasni garantáltan jó időbefektetés. Már az első sorral el szokott kapni, és alig bírom letenni, amíg végig nem olvastam. Kevés könyvön szórakoztam annyit, mint például a Piszkos Fred, a kapitányon vagy éppen a Tizennégy karátos autón (na meg a többin). Rejtő könyvei rendkívül szellemesek, fordulatosak, és bár újra és újra visszatér egy-egy témához (alvilági figurák, matrózok, idegenlégiósok, vonzó nők, Afrika, európai körutazások, stb.) mégse váltak unalmassá a könyvei. Mindben volt valami, ami egyedivé tudta tenni. És olyan karakterek népesítik be az oldalakat, akiket nehéz elfelejteni, de az ember nem is akarja.
Baráti körömben talán csak a Monthy Python filmek és szkeccsek egyes részei vetekedhetnek Rejtővel a legtöbbször idézett szövegek kategóriában. Hátban hagyott kés, kártyán elnyert Nobel-díj, az ilyen ötletekkel nem lehet vetekedni.

* Szégyen.
** Nem mentség.

Egyszer régen volt egy kedves ismerősöm, aki nem szeretett olvasni. Kivételesen elmentem emellett szó nélkül, de nem úgy tettek nélkül. Egy óvatlan pillanatban kezébe csempésztem A tizennégy karátos autó-t. Ennek idestova 20 éve, és az említett ismerősöm azóta imád olvasni és gyakran megfigyelhető elmélyülten egy könyv fölé hajolva. Erre képes Rejtő, kérem szépen!

Valaki szereti, valaki nem, valaki érti, valaki nem azt a fajta humort, amit ő képvisel. Sokáig én sem kezdtem el, nem tudom miért. Többször felnevetek olvasás közben. Még sok könyv vár rám, hogy elolvassam. (Köszönöm édesapám, hogy annak idején megvetted a 3 részes életmű- sorozatot. Ígérem, megbecsülöm ezt az örökséget)
Nem mondom, hogy minden tetszik tőle, a fél pont levonás azért van, mert néha voltak olyan jelenetek, amiket untam, amit átugrottam volna egy-egy történetben. De mindig van olyan karakter, aki belopja magát a szívembe. Általában ezek kissé dilis emberek.
a Rejtő plecsnit egyszer megszerzem! :)

Az utálatot és a rajongást nagyon kevés választja el egymástól. Mutatja ezt Rejtővel való kapcsolatom. Mikor először kellett elolvasnom Piszkos Fredet, Rejtőt a pokol bugyraiba kívántam a kacifántosságával együtt. Utáltam, nem kicsit, nagyon. Aztán évek múlva megint a kezembe került ugyanez a kötet, és végigröhögtem az egészet. Tervezek még sok Rejtőt, de hát oly sok könyv, oly kevés idő :|

Rejtőt mindenkinek kötelező olvasmánnyá tenném. Pont.

Megunhatatlan!

Egyszerűen imádom Rejtő Jenőt! Imádom a stílusát. Mindig meg tud nevettetni. Nagyon jók a karakterei, a humora… Az a nemes egyszerűség, ahogyan a legfurcsább, legkülönösebb dolgokat leírja, mintha csak természetes lenne. Mindig van valami gabalyodás a műveiben és pont ezt szeretem benne, igaz néha bele is zavarodok, aztán vissza kell olvasnom, hogy „hogy is van ez?”, de nem bánom. Eddig minden könyvét imádtam.
Egy vastagabb, nehezebb, nyomasztó filozofikus könyv után mindig nagyon jól esik egy könnyedebb Rejtő olvasmány.