Raymond Queneau francia
1903. február 21. (Le Havre, Franciaország) – 1976. október 25. (Párizs)
| Katalógusnév | Queneau, Raymond |
|---|---|
| Nem | férfi |
Könyvei 13
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Európa Modern Könyvtár Európa · Magvető Világkönyvtár Magvető · Vidám Könyvek Európa · Kentaur könyvek Noran · Káva Téka - Napút-füzetek Napkút
Antológiák 8
Kiemelt alkotóértékelések
Raymond Queneau
Vian haverja, aki megírta minden idők legjobb Zazie-regényét. Dans le metro.
Népszerű idézetek
Na, jöjjön, papizzon velünk hagymalevest. A hagymaleves elringat, és vigasztalást nyújt.
213. oldal (Magvető, 1973)
„Ó gonosz ember, csak nem direkte hág minduntalan az én lábamra ön?”
83. oldal, Cikornyásan (Noran, 1996)
IKÁROSZ
(az ötödik pohár abszintot issza) Az abszintot leginkább a léghajóhoz hasonlítanám. Úgy felemeli a lelket, mint a léggömb a kosarat. Úgy röpíti a szellemet, mint léghajó az utasát. Úgy megsokszorozza a képzelet délibábjait, mint léghajó a földgolyóbis látható pontjait. Áramlat, mely sodorja az álmot, amiként a léghajót a szél. Igyunk hát, ússzunk a széthulló álomképek zöldes és opálos habjaiban, együtt a köröttem lévő törzsvendégekkel: az arcuk színtelen, de abszintos szívük ujjong, nem úgy, mint az obszcén abesszin absztinensek abszurd (esetleg absztrakt) obszidián szíve.
LN
(most érkezik) Tündér bogaram! Hányadiknál tartasz?
IKÁROSZ
A hetediknél.
LN
De hisz csak öt pohár van előtted.
IKÁROSZ
Előlegeztem a jövőt. Én avantgarde regényhős vagyok.
89. oldal
– Mi az, hogy hormoszekszális? – kérdezte Zazie.
– Az olyan férfi, amelyik farmert hord – világosította fel nyájasan Marceline.
83. oldal
A regény szereplői valóságosak, ezért képzeletbeli személyekkel való hasonlóságuk csakis a véletlen műve lehet.
7. oldal
Gabriel Marceline-hez fordult, aki mosolygott:
– Látod, máris milyen okosan érvel egy ilyen kis fruska? Az ember azon töri a fejét, minek is őket iskolába járatni.
– Én hatvanöt éves koromig akarok iskolába járni – jelentette ki Zazie.
– Hatvanötiiig? – sziszegte ámulva Gabriel.
– Igen – mondta Zazie –, tanítónő akarok lenni.
– Nem rossz pálya – mondta nyájasan Marceline. – Nyugdíjjal jár.
Ezt csak úgy gépiesen fűzte hozzá, mert kitűnően tudott franciául.
– Nyugdíj a seggem lyuka – mondta Zazie. – Én nem a nyugdíjért akarok tanítónő lenni.
– Hát persze hogy persze – mondta Gabriel –, sejtjük.
– Hát akkor miért? – kérdezte Zazie. – Te majd megmagyarázod.
– Magadtól nem találod ki, mi?
– Azért csuda öntudatos a mai ifjúság – fordult Marceline felé Gabriel.
Aztán Zazie felé:
– Hát akkor miért akarsz az lenni? Mármint tanítónő.
– Hogy jól megfingassam a kölyköket – válaszolta Zazie. – Akik tíz év múlva, húsz év múlva, ötven év múlva, száz év múlva, ezer év múlva lesznek annyi idősek, mint én most. Agyonszekírozom a pisiseket.
– Ejnye – mondta Gabriel.
– Komiszul elbánok az egész csürhével. Felnyalatom velük a parkettet. Megzabáltatom velük a táblatörlő szivacsot. A fenekükbe szúrom a körző hegyét. Csizmával farba rugdosom őket. Mert csizmát viselek majd. Télen. Ilyen magas szárút, ni! (mutatja). Nagy sarkantyúkkal, hogy jól összeszurkálja a húsos ülepüket.
– Tudod-e – mondta Gabriel nyugodtan –, hogy az újságok szerint egyáltalán nem ebben az irányban halad a korszerű nevelés? Sőt, mondhatni, az ellenkező irányba. A gyöngédség, a megértés, a kedvesség felé. Ugyebár, Marceline, azt írja az újság?
– Igen – válaszolta nyájasan Marceline. – Ugye, Zazie, veled nagyon durván bántak az iskolában?
– Próbálták csak volna!
– Húsz év múlva különben sem lesznek már tanítónők – jósolta Gabriel. – A mozi, a tévé, az elektronika meg a kompjúterek meg mindenféle hasonló izé lép a helyükbe. Benne volt valamelyik nap az újságban. Ugye, Marceline?
– Igen – válaszolta nyájasan Marceline. Zazie egy pillanatig fontolóra vette a jövendőt. – Akkor űrhajós leszek – jelentette ki.
– Hát igen – hagyta rá helyeslőleg Gabriel. – Hát igen, haladni kell a korral.
– Hát igen – fűzte tovább mondókáját Zazie –, űrhajós leszek, hogy jól agyonmaceráljam a marslakókat…