!

Ranschburg Jenő magyar

1935. december 19. (Budapest) – 2011. március 10. (Budapest)

Tudástár · 3 kapcsolódó alkotó

Honlapranschburg.hu
Facebook@ranschburgjeno

Könyvei 46

Ranschburg Jenő: Szülők könyve
Feldmár András – Popper Péter – Ranschburg Jenő: Végzet, sors, szabad akarat
Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió
Popper Péter – Ranschburg Jenő – Vekerdy Tamás: Sorsdöntő találkozások
Ranschburg Jenő: Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban
Bagdy Emőke – Kalo Jenő – Popper Péter – Ranschburg Jenő: A család
Ranschburg Jenő: Jellem és jellemtelenség
Ranschburg Jenő: Gyerekségek
Popper Péter – Ranschburg Jenő – Baktay Miklós – Baktay Zelka: Szegény nők, szegény férfiak
Ranschburg Jenő: Szülők lettünk

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Nyitott Akadémia · Minerva családi könyvek · Pszichológia – nevelőknek Tankönyvkiadó · Ranschburg Jenő életmű Saxum

Szerkesztései 1

Ranschburg Jenő (szerk.): Tehetséggondozás az iskolában

Antológiák 7

Banyó Péter – Csányi Dóra – Edinger Katalin – Kovács Eszter (szerk.): Friss tinta!
A lélek dolgai
Párkapcsolat klinika
Bagdy Emőke – Csernus Imre – Czeizel Endre – Daubner Béla – Feldmár András – Kádár Annamária – Kígyós Éva – Pál Ferenc – Popper Péter – Ranschburg Jenő – Szendi Gábor: Belső utakon
Családi boldogság, családi pokol?
Visszatalálunk egymáshoz?
Lovász Andrea (szerk.): Válogatós

Felolvasásai 2

Ranschburg Jenő: Szülők könyve
Ranschburg Jenő: Gyerekségek

Népszerű idézetek

Lara>!

Nem tudom, feltűnt-e az olvasónak, hogy az ember viselkedése gyakorta drámaian hasonlít a hegyi gorilláéhoz.

111. oldal

poggi IP>!

– Hány éves a kishúgod?
– Nem tudom.
– Baba?
– Nem, már tud járni.
– Ki az idősebb kettőtök közül?
– Én.
– Miért?
– Mert én nagyobb vagyok.
– Melyikőtök lesz idősebb, amikor a húgod iskolába megy majd?
– Nem tudom.
– Amikor felnőtt leszel, egyikőtök idősebb lesz a másiknál?
– Igen.
– Ki?
– Nem tudom.
– Anyukád idősebb, mint te?
– Igen.
– A nagymamád idősebb, mint anyukád?
– Nem.
– Egykorúak?
– Azt hiszem.
– Nem lehet, hogy a nagymamád idősebb, mint az anyukád?
– Nem.
– A nagymamád évről-évre idősebb lesz?
– Nem, ugyanolyan marad.
– És anyukád?
– Ő is.
– És te?
– Én idősebb leszek.
– És a kishúgod?
– Ő is.

2.3.1.3. A szukcesszió és a tartam közötti kapcsolat

7 hozzászólás
MFKata>!

Gyász

Az oviban ma szörnyű rossz vagyok.
Verekszem és felrúgtam Zsolti várát,
a tányérban is mindent otthagyok,
s hiába szólnak: én látom a kárát,
az óvodában mégis rossz vagyok.

Anyu azt mondja, hogy ma reggel elment
a nagypapám, és messze-messze jár,
de látom, közben egy könnycseppet elkent
és tudom, hogy úgyis minden veszve már.
Anyu szerint a nagypapám ma elment…

Becsapnak mind, meghalt a nagyapám!
Hisz sír mindenki, mint a vízözön,
és rám szólnak, hogy újra nagy a szám,
mert ehhez aztán végképp nincs közöm!
Becsapnak mind, meghalt a nagypapám…

Elmondom neki, majd ha visszajön!

Véda P>!

Mágia

Emlékszem rá: egyszer megvert apu,
mert rossz voltam. Sarokba állított…
Sírtam, s gyűlöltem őt nagyon,
mert közben ásított.

A körmeimmel köröket rajzoltam fel a falra,
s titkos jelt a körökre,
ne verjen meg többé soha,
és tűnjön el örökre!

Most nincs velünk. Elment
nagyon sok napja már…
s az oviban utálom azt, akit
este az apja vár.

Anyu azt mondja, itthagyott,
de eljön majd, ha véget ér a per.
Csak én tudom, miattam nem jöhet,
hisz én tüntettem el!

2 hozzászólás
Carmilla >!

…7-8 hónapos koruktól kedve szinte naponta produkálják. Azt jelenti, hogy a csecsemő hangos sírásra fakad, ha anyja magára hagyja annak ellenére, hogy látszólag semmiféle kielégítetlen szükséglete nincs (nem éhes, nem szomjas, nem csípi a pelenkatartalom stb.). Azért használtuk a látszólag kifejezést, mert valójában a gyermeknek nagyon is határozott szükséglete van: anyja hiányzik neki, aki nélkül magányos, aki nélkül az egész világ esetleges és bizonytalan, tele kiszámíthatatlan veszélyekkel. A tudomány a gyermeknek ezt az anyja iránti szükségletét függőségi motívumnak nevezi. (…)
A konkrét szeparációs félelem 2-3 éves korig tehát egészen természetes emóció, amely annál erősebb, minél gyakoribb és emocionálisan minél telítettebb a szülő és a gyermek együttléte. A szülők gyakran félreértik az egyedül hagyott gyermek sírását, „rosszaságnak” minősítik és nem reagálnak rá, holott legtöbbször helytelenül járnak el. A gyermek nem azért sír, mert elkényeztetett vagy rossz, hanem azért, mert anyja nélkül fél. Ha ilyenkor a szülő nem segít rajta, nem állítja helyre a nyugalmát – ami általában puszta megjelenésére megtörténik –, az éppen olyan vétek, mintha enni nem ad neki, ha éhes, vagy nem teszi tisztába, ha csípi a pelenkatartalom.

Konkrét félelmek - 2. A szeparációs félelem

esőember>!

Minden kismama tudja, hogy a csecsemőt előbb három-, majd négyóránként kell etetni. A legtöbb szülő gondosan betartja ezeket a terminusokat: hiába sír és cuppog a gyerek, nem kap enni, ha még „nincs itt az ideje”, és a három, illetve négy óra elteltével anyja álmából is felébreszti, mert ennie kell. Nem rokonszenvezem ezzel a merev etetési renddel, mert akarva-akaratlanul tárgynak nézi a gyermeket (mindig a felnőtt tudja jobban, hogy a gyermek mikor éhes és mikor álmos; az fel sem merül, hogy a gyermek saját kívánságai, szükségletei tekintetbe vehetők), és ezen kívül könnyen tönkreteheti a gyermekben születése percétől működő biológiai órát, amely pontosan jelzi szükségleteit. A túl merev etetési rend könnyen kiolthatja vagy bizonytalanná teheti a gyerek belső éhség-jelzéseit (hiszen úgysem ettől függ, hogy mikor kap enni!), és helyébe külső „áléhség” motívumok lépnek (pl. éppen az, hogy „evésidő van”). Ha ez megtörténik, akkor a gyermek a körülményektől függően könnyen rossz evővé, vagy éppenséggel nagyétkűvé, túltáplálttá válhat.

188. oldal

8 hozzászólás
Chöpp P>!

Ha valakiben nincs félelem, nincs szorongás, az nagyon imponáló lehet a többi embernek, de az egy betegség.

147. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pszichopatológia
10 hozzászólás
>!

Minden tisztességes ember későn reagál az agresszióval szemben, mert mire feldühödik olyan szintre, hogy ő is agresszív viselkedésű legyen, addigra már késő.

22. oldal - Popper Péter: Az agresszió

>!

De hol a határ, amelyen túllépve a jogos büntetésből egyszerre csak „családon belüli erőszak” válik? Fogadjuk el, egy atyai pofon nem erőszak; büntetés csupán, a lelkiismeretes szülő neveli gyermekét. És két pofon? Vagy három? Esetleg a nadrágszíj vagy a fakanál? Szeretném, ha az olvasó elhinné nekem: nincs ilyen határ. A gyermek fizikai bántalmazása – akárcsak a felnőtté – mindig erőszak, még akkor is, ha a legjobb szándékkal történik és látszólag hatékony. (Azért írom, hogy látszólag, mert a nevelés célja nem az, hogy a gyerek – rettegve a fizikai fájdalomtól – engedelmeskedjék, hanem az, hogy megértse és átélje cselekedeteinek helyességét vagy helytelenségét.)

121-122. oldal - Ranschburg Jenő: A család és az erőszak

Szelén>!

Hogy rögtön az elején kezdjem, az emberiség története egy testvérgyilkossággal kezdődik. A Káin nevű úr agyonüti testvérét, Ábelt. (…) De ami a legérdekesebb benne az, hogy Isten nem bünteti meg Káint ezért a gyilkosságért.
A dolog úgy indul, hogy először egy haragvó Isten szólal meg, és azt mondja: „Káin, mit cselekedtél? Testvéred vére felkiált hozzám, az egekbe!”
Thomas Mann szerint Káin azonban nem rettent meg ettől az isteni hangtól, hanem
visszafeleselt:
Álljon meg a menet! Ki teremtett engem olyannak, hogy gyilkos indulatok lobbannak fel bennem, hogy olyan szenvedélyeim vannak, melyek arra kényszerítenek, hogy rögtön, átvigyem az indulataimat cselekvésbe, azaz üssek! Nem te teremtettél engem ilyennek? És most engem vonsz felelősségre a te teremtésedért? Hát én a te kreatúrád, a te teremtményed vagyok. A dicséretet elvinnéd, a dicsérő szavakat, a zsolozsmákat elvárod tőlünk a világ teremtéséért, de a hibáidért nem akarod a felelősséget vállalni? Hát nem te felelsz azért, hogy én ilyen lettem, ilyennek teremtettél?

Dr. Popper Péter: A kételkedő hite (Saxum, 2004)