!

Rainis lett

1865. szeptember 11. (Jēkabpils, Lettország, Orosz Birodalom) – 1929. szeptember 12. (Majori, Lettország)

Teljes névJānis Pliekšāns
NemFérfi
Wikipédiahttp://hu.wikipedia.org/wiki/Rainis

Könyvei 1

Rainis: Száll és ég s kihuny a csillag

Antológiák 3

Ilgonis Bersons – Karig Sára (szerk.): A lett irodalom kistükre
Baka István (szerk.): Műfordítások III.
Gábor Andor (szerk.): Mirèio / Roland-ének és kisebb műfordítások I-II.

Népszerű idézetek

>!
Timár_Krisztina ISP

Útitársam

Igyál vizet, mit néked én merítek;
hosszú az út, kiszikkadt már a szíved,
s a tenyered kicsi, hogy megmerítsed.

(Baka István)

77. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

Az öröklét záloga

Utolsó kincsem adtam néked,
melyet gyerekkorom hagyott reám:
a magány mélységének örömét,
fagytűrő sarját életemnek,

őrizd az öröklét e zálogát,
neveld föl s mindkettőnknek visszaadd –
hogy annak, aki kettőnk közül magára marad,
ereje legyen a magányhoz.

(Baka István)

74. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

A küszöb

Naptalan nappal,
csillagtalan éj –
hív szünetlenül
visszhangtalan hang
a küszöb felől.

Eszméleted alján
földnehéz sötét –
egyre űz tovább:
eszméletbe lépj
a küszöbön át.

Küszöb, magasló,
félelmes ajtó –
néznek rád zordul!
Eszméleted felnő
a küszöbön túl.

(Baka István)

47. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

A meggyfa és a rét

Meggyfa hajladoz nevetve,
bíborszín bogyók füzére
ring az ágain, s a gyepre
csábító szemekkel néz le;
rét kapdossa fel sietve,
s gyűjti zöld selyemköténybe.

(Baka István)

54. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

Vagyunk az élet két kicsinyke magja

Mint komor sírok bámulnak az éjbe
a fenyves part dünéi, néma rendben:
halott lelkekből font megannyi kéve.

Itt tűz égett – s kihúnyt. Már szemedet nem
marja füstje, s nem hallod pattogását.
Féreg kúszott itt, falánk és kegyetlen…!

Lépünk. Szívem simulni érzi társát.
Vagyunk az élet két kicsinyke magja:
halál-marka dobott, vak éjszakán át.

S a tenger sóhajt álmában, szuszogva…

(Lothár László)

68. oldal

1 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

A néma tenger

Mély hóban gázolok: A tengert látni vágytam,
s hogy örök moraját ma élni halljam újra.
Ám túl az alkonyon, s havon túl – hol a tenger…?
Bánatomat hozom, hogy itt békén csituljon,
én, ki lélegzeted meghallottam nem egyszer,
ó tenger! s lám, ma itt, hogy eljöttem –, ma hallgatsz!
A hullám hangja itt puhán a hóba fullad:
hó, csak hó mindenütt, szemem bármerre téved,
s fagyos-fehér a part… Tenger! Ez hát a kékség?
Szép, azúr szemedet ma hópelyhek borítják,
s a tél jeges-hideg álarca rejti arcod.
Te örök lázadó – mily higgadt, mily nyugodt vagy!
A meleg tengerek – nővéreid – tudom jól,
nem békülnek soha: örökkön hánykolódnak…
Fehérlő életem – de csöndes vagy! De hallgatsz!
Hát kihez szólhatok? – S ki szólna végre hozzám?

(Lothár László)

130. oldal

3 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

A tó

Mint szelíd, sötét szem,
csillantja messziről fényét a tó
furcsán és titokzatosan.

Igen, emlékszem:
ilyen voltál öröktől fogva s maradsz is –
mély, titokzatos, fekete,
elérhetetlen páncéljában a lápnak,
amely mindenkit elijeszt tőled.
Csak messziről nézhettem
vad és komor szépséged.

Barátaid csak a vízimadarak voltak,
a messziről ideszállók, messzire húzók,
akár álmaid és reményeid.

Körülötted rozsda vöröslik, kékség,
a vész színei, mint a kard meg a réz;
tőzegrozmaring illata bódít,
apró bokrok csábítják a gulyát.

Övig érő fű, száraz moha, csalóka –
hiszel neki és zsombékra lépsz –
a zöld sűrű bújtatja a falánk lápot
s azokat, kik bíznak a könnyű útban.

Mért űzöl mindenkit, mintha védenéd,
elijeszted s csábítod ugyanakkor?
Kihaltan, komoran csillog a tó,
túloldalán domb, gyönyörű birtok,
de a tó egyedül van, egyedül.

(Rab Zsuzsa)

20-21. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

Délután, csónakon

A partig táruló fényes tükör
csilláma csak a házaknál törik meg:
mély lelkét az örvény nem tárja föl –,
panasza hallik zümmögőn a víznek.

Az égből kékellő visszfény esik.
És lenn, sötét csobbanások gyürűznek:
Fekete-zöld csillám felel nekik.

Hangot, fényt – az áramok tova visznek…
Csak én tudom, mily kedvesek a szívnek!

(Lothár László)

126. oldal

1 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

Végtelen út

Földi fehér,
égi ború,
köztük a fénylő
végtelen út.

Itt a halál,
zord sivatag,
szállnak a szürke
kányahadak.

Nem, nem igaz,
nap fele fut
mindig a fénylő
végtelen út.

(Baka István)

27. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

A lélek születése

Alig eszméltél a létezésre,
már magad szeretnéd megmutatni;
bár körötted szürke még a hajnal.

Izgatott szived szavakra vágyik:
mélye fájdalmában lel reájuk,
szemed a virágból gyűjti őket.

Szavaid oly lomhán, mint a színméz
– virágédesség a bú-epében –
olvadnak nehéz, sötét arannyá.

Benne rejlik minden módozat még,
lélek él e néma költészetben,
lényegét más lelkekkel megosztva.

(Baka István)

37. oldal