Rainer Maria Rilke osztrák

Az ember nem az, aki az utolsó vele folytatott beszélgetésed alatt volt, hanem az, aki az egész kapcsolatotok alatt volt.

Rainer Maria Rilke

281. oldal · Rainer Maria Rilke

A kisasszony kissé hátra húzódva, ott ült mellettem és olvasott. Nagyon messze járt, amikor olvasott, azt hiszem, faképnél hagyta magát a könyvet is. Órákig tudott olvasni, alig lapozott, s az volt az érzésem, mintha egyre inkább agyonzsúfolta volna a lapokat, mintha szavakat olvasott volna beléjük, olyan szavakat, melyekre szüksége volt, de hiányoztak onnét.

94. oldal

Ó, milyen jól érzem magam olvasó emberek között. Miért nem ilyenek mindig? Bármelyikükhöz odamehetsz, és halkan megérintheted: nem érez semmit. Mikor felállsz, és kissé meglököd a szomszédodat, bocsánatkérésedre odabólint, ahonnét a hangodat hallja, arca feléd fordul, de nem lát téged, s haja olyan, mint az alvóké.

30. oldal

Kiolthatod szemem te: látlak,
Tömd be fülem, hallom szavad,
láb nélkül is kúszom utánad,
száj nélkül hívlak hallgatag.
Törd le karom, én átölellek
szivemmel mint egy csoda-kézzel,
fogd le szivem, lázas verőm ver,
s ha agyamat zúzod te széjjel,
véremre veszlek új erővel.

Az áhítat könyve (részlet) Kosztolányi Dezső fordítása

Prága fölött megnyílt az éj,
hatalmas kelyhét szertetárva:
a nap-pillangó ragyogása
hűvös ölén nyugodni tér.

A hold, a huncut gnóm nevet,
ravasz vigyorral, kötekedve,
ezüstforgácsot hullat egyre
a Moldva habjai felett.

De mint akit megbántanak,
sugarát gyorsan visszarántja,
mert égre lobbant versenytársa:
a fényes toronyóra-lap.

5. oldal, Éjjel

Én már gyermekkoromban idegenkedtem a zenétől; nem azért, mert nagyobb erővel emelt ki önmagamból, mint bármi más, hanem mert észrevettem, hogy nem ugyanoda helyez vissza, ahol rám talált, de valahol mélyebbre, még korántsem végleges belső tájak közé.

129. oldal

Sem angyal, sem ember, de a találékony állatok megértik,
hogy hontalanok vagyunk e jelekkel terhes világban.
Talán egy fa marad meg számunkra a dombon,
hogy lássuk naponta, a tegnapi utca, egy dédelgetett
szokás, ami hozzánk szegődik, s mellettünk marad.

Hogyan tartsam lelkemet, hogy lelkedet
ne érintse? Hogyan emeljem át
más tárgyakat érinteni feletted?
Bár lelnék néki néma rejteket,
hol párjaként valami Elveszettnek
idegen csöndbe zárnám, mely tovább
nem rezdül, hogyha mélyeid rezegnek.
Mégis, mi minket ér, egybefogó
egy mozdulattal ér, mint a vonó,
mikor két húron egy hangot zenéltet.
Mily hangszerre vagyunk feszítve ketten?
Mily hang vagyunk mily játékos kezekben?
Ó édes ének.

28. oldal, Szerelmes vers

A NAP LENYUGSZIK

A nap lenyugszik lágyan.
Bolyongok éberen.
A virrasztó magányban
kis csillag jár velem.

Szeme pillásan ég fenn,
ragyogva néz felém,
oly árva ott az égen,
akár a földön én.

Fodor András fordítása

A magány olyan, mint a zápor.
Az alkonyattal kél az óceánból;
a síkságról, mit titkon vár a távol,
az égre tér, amely övé, övé.
S az égből hull a városok fölé.

A magány (részlet) Nemes Nagy Ágnes fordítása