Rachel Van Dyken amerikai

Privát megjegyzés: ha egy lány mosolya elfeledteti veled a saját neved, marha nagy szarban vagy.

43. oldal, 7. fejezet

– Még ne add fel. Néha oda, ahová Isten azt írta, Vég, azt igazából úgy érti, hogy Kezdet.

41. fejezet

– Eperszőke vagyok.
– Vörös.
– Világosvörös.
Felsóhajtott.
– Nem szívesen ábrándítalak ki, de a hajad vörös. Vörös vagy, nem világosvörös, nem eperszőke. Fogadd el, tedd magadévá, szeresd. Mert iszonyatosan gyönyörű vagy.

21. oldal, 3. fejezet

– …még soha nem volt pasim.
– […] És hogy élted túl?
– Netflix, Johnny Deep, könyvek. Valahogy kibekkeltem.

9. oldal

– Vicces. – A szememet forgattam. – Ez most komoly, Lánykolit kértem, erre koedukált épületben helyeztek el, és most kiderül, hogy az ET-m egy… – majdnem mondtam, hogy jóképű srác, de nem hoztam még kínosabb helyzetbe magam.
– Szexisten. – Kimondta helyettem. – Tudom vannak ilyen mázlisták.

19-20. oldal, Weston-Kiersten

A dolgok soha nem olyanok, mint amilyennek tűnnek. Soha.

8. fejezet

– Mit szeretsz jobban? – ugratott. – A hajam vagy a szívem?
– Miért csak két lehetőségem van? Ne hagyd ki a lábad, a nevetésed, azt, ahogyan az ajkadba harapsz, miközben gondolkodsz, azt, ahogy érzem a lélegzetvételedet az arcomon, a reggeli hangodat, az ízedet, a három szeplőt az orrodon, a sűrű szempilláidat, a kedves szellemedet, a határozott lelkedet – miért álljunk le a hajadnál és a szívednél? Hogy várhatod el tőlem, hogy válasszak? Amikor legjobban azt szeretem benned, hogy – te vagy.