Rachel Van Dyken amerikai

Privát megjegyzés: ha egy lány mosolya elfeledteti veled a saját neved, marha nagy szarban vagy.

43. oldal, 7. fejezet

– Még ne add fel. Néha oda, ahová Isten azt írta, Vég, azt igazából úgy érti, hogy Kezdet.

41. fejezet

– Eperszőke vagyok.
– Vörös.
– Világosvörös.
Felsóhajtott.
– Nem szívesen ábrándítalak ki, de a hajad vörös. Vörös vagy, nem világosvörös, nem eperszőke. Fogadd el, tedd magadévá, szeresd. Mert iszonyatosan gyönyörű vagy.

21. oldal, 3. fejezet

– Vicces. – A szememet forgattam. – Ez most komoly, Lánykolit kértem, erre koedukált épületben helyeztek el, és most kiderül, hogy az ET-m egy… – majdnem mondtam, hogy jóképű srác, de nem hoztam még kínosabb helyzetbe magam.
– Szexisten. – Kimondta helyettem. – Tudom vannak ilyen mázlisták.

19-20. oldal, Weston-Kiersten

– …még soha nem volt pasim.
– (…) És hogy élted túl?
– Netflix, Johnny Deep, könyvek. Valahogy kibekkeltem.

9. oldal

A dolgok soha nem olyanok, mint amilyennek tűnnek. Soha.

8. fejezet

– Mit szeretsz jobban? – ugratott. – A hajam vagy a szívem?
– Miért csak két lehetőségem van? Ne hagyd ki a lábad, a nevetésed, azt, ahogyan az ajkadba harapsz, miközben gondolkodsz, azt, ahogy érzem a lélegzetvételedet az arcomon, a reggeli hangodat, az ízedet, a három szeplőt az orrodon, a sűrű szempilláidat, a kedves szellemedet, a határozott lelkedet – miért álljunk le a hajadnál és a szívednél? Hogy várhatod el tőlem, hogy válasszak? Amikor legjobban azt szeretem benned, hogy – te vagy.

Nehéz az élet – meghalni könnyű.
Csukd be a szemed, és soha többé ne nyisd ki.
Mi olyan nehéz ebben? Igazából semmi –
csak baromi fájdalmas azoknak,
akiket hátrahagysz.

31. oldal, 5. fejezet

(…) egy lánynak sohasem szabad megváltoznia egy pasi kedvéért. Soha.

Azt hiszem, egyszerűen ilyen az élet. Senkinek nem ígér semmit. Ezért ilyen becses.