Rachel Joyce brit

A dolgok soha nem olyan rémesek, mint gondoljuk.

103. oldal

– Ha megállsz és meghallgatod, senki sem olyan ijesztő…

212. oldal

Nem élet az, amit szeretet nélkül élnek.

148. oldal

Az élet egészen más, ha keresztülsétál rajta az ember.

45. oldal

Valaki oxigénért kiáltott.

47. oldal

Bárcsak az emlékezet olyan lenne, mint egy könyvtár, ahol mindent a megfelelő helyen tárolnak. Bárcsak odasétálhatnék a könyvtárosnő asztalához azzal, hogy teszem azt, visszahoztam a David Fry-ra vagy, igen az édesanyjára vonatkozó fájó emlékeimet, és kellemesebbeket vennék ki helyettük. Mondjuk arról, amikor tüskés pikóra horgásztunk apámmal. Vagy amikor a Cherwell partján piknikeztem diákkoromban. Erre a könyvtárosnő csak annyit mondana: „Természetesen, asszonyom. Ezek kölcsönözhetők. A horgászat a H-nál, a piknik a P-nél. Megtalálja őket balra.”

Az emberek tejet vesznek, benzint töltenek az autójukba, vagy épp levelet adnak föl. És senki nem tudja, milyen ijesztő terhet cipelnek belül.

92. oldal

Csillagok szúrták át az éjszakai égboltot, jött egyik a másik után, tőlük reszketett a növekvő sötétség.

60. oldal, 5. fejezet - Harold, a pultos, a nő és az étel (Maxim, 2013)

Talán nem azok a legokosabb emberek, akik annak képzelik magukat. Talán azok az okosak, akik tudják, hogy nem tudnak semmit.

325. oldal

– Nem tudom megvárni Haroldot. Meghalni jöttem ide.
A nővér továbbra is az írógép fölé hajolt, csupán fityulája kikeményített csúcsát láttam. Olyan volt, mintha egy szalvétával beszélgetnék.
– Már bocsánat, de azért van itt, hogy éljen, amíg meg nem hal. Ami nagy különbség.