!

Rab Zsuzsa magyar

V. Rab Zsuzsa

1926. július 3. (Pápa) – 1998. március 5. (Budapest)

Teljes névRab Zsuzsa
Wikipédiahttp://hu.wikipedia.org/wiki/Rab_Zsuzsa

Könyvei 7

Rab Zsuzsa: Kő és madár
Rab Zsuzsa: Ráolvasó
Rab Zsuzsa: Álombeli lakomák
Rab Zsuzsa: Aranyvasárnap
Rab Zsuzsa: Őrtornyaink
Rab Zsuzsa: Fény felé…
Rab Zsuzsa: Varázslók, szentek, vitézek

Szerkesztései 10

Jékely Zoltán – Kolozsvári Grandpierre Emil – Rab Zsuzsa (szerk.): A három pillangó
Ortutay Gyula – Rab Zsuzsa (szerk.): A repülő hajó
Rab Zsuzsa (szerk.): Hózápor
Rab Zsuzsa (szerk.): Férjhez mennek az angyalok
Rab Zsuzsa (szerk.): Ma mondd!
Rab Zsuzsa (szerk.): Népek költészete
Rab Zsuzsa (szerk.): Ablak a tavaszi térre
Rab Zsuzsa (szerk.): Sziklaszálon szép galamb
Rab Zsuzsa (szerk.): Ivótülök
Rab Zsuzsa (szerk.): Sárkányölő

Fordításai 300

Anton Pavlovics Csehov: A csinovnyik halála
Hans Christian Andersen: Andersen legszebb meséi
Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan
Arkagyij P. Gajdar: Timur és csapata
Hans Christian Andersen: A Hókirálynő
Hans Christian Andersen: A rendíthetetlen ólomkatona
Hans Christian Andersen: A rút kiskacsa
Hans Christian Andersen: A kis hableány
Hans Christian Andersen: A császár új ruhája
Csingiz Ajtmatov: Az évszázadnál hosszabb ez a nap

Illusztrálásai 1

Hans Christian Andersen: A rút kiskacsa

Antológiák 6

Lukács László (szerk.): Innen és túl
S. Sárdi Margit – Tóth László (szerk.): Magyar költőnők antológiája
Kormos István (szerk.): Szerelmes arany kalendárium
Katona Erzsébet (szerk.): Megyek élő testvéremhez
Gerő János – Kárpáti Sándor – Kiss Dénes – Tamás Menyhért – Tasnádi Attila – Varga Lajos Márton (szerk.): Hétköznapok
Wintermantel István (szerk.): Mai szovjet írók

Népszerű idézetek

>!
_natalie_ I

Egyszerűen csak haza kéne menni,
a zilált szobát rendbe tenni,
tejet inni, kenyeret enni,
lelassult szívvel áttelelni,
s utána minden elvetélt virágot
egyetlen éjjel megteremni!

Dal, téli utcán

2 hozzászólás
>!
Véda MP

Minden utam hurok lett nyakamon.
Minden szavam: vesztemre-hatalom.

Jóságom: szívem ellen villanó kés.
Szerelmem vastagfüstü nádas-égés.

Vállammal tartok roggyanó falat.
Tudom, tudom, tudom, hogy rámszakad.

Erőm is: szívem ellen villanó kés.
Szerelmem vastagfüstü nádas-égés.

Futni! Az út hurok lesz nyakamon.
Szólni! A szó vesztemre-hatalom.

Ha rámszakadna, térdig földbe verne!
Ha rámszakadna, övig földbe verne!

Utak, kígyók, sziszegő kötelek.
Ha kioldom is, merre mehetek?

Magam vagyok a vastagfüstü égés.
Magam a szívem ellen villanó kés.

>!
Bla IP

Láttuk dicsőséges képeslapokban:
sapkáján rózsa, lába dobban!
(Szíve fölött fagymarta rózsa,
fénykép, dögcédula.
Még él. Még a haza adósa.)

>!
Andukaphar

Bűvölt madár, dermedten álltam
szeme zöldes reflektorában.

Fények a tört havon. Késpenge-fények.
Mennék haza, de hova érek?

– Maradj. – És bukdácsolt utána
meg nem tett mozdulatok árvasága.

Mezítlen arcunkkal fogtunk fel ázott
szélrongyot, hószilánkot.

Mélység fölött letört sirályszárny
a keze. Már meg sem találnám.

Pillanatok borostyánkövei,
ti majd
megőrzitek.

Letört sirályszárny

>!
_natalie_ I

Ne

Ne igazíts rám puha takarót:
holnap csalánnal takaródzom.

Kezem védőn ne fogd:
reggel tüskedrótba fogódzom.

Vedd vissza altatódalod:
majd megbirkózom a szivemmel.

Ne ölelj énrám takarót:
olyan régen felnőtt az ember.

Pár édes szót hagyj itt inkább nekem,
szálkás beszédet, amit értek.

Add, hogy ahogy volt, úgy legyen,
hogy hétfőimbe visszatérjek.

Csupagyökér ugarom föl ne szántsd:
mézellő füvet nem lövellhet.

De hagyj itt pár fényvillanást
homorúra kidöngölt utam mellett.

>!
Andukaphar

Mostanában minden belémtörik:
a szálka, a kihúzott fog, a más
gyerekkora, a lefogott sírás
száj sarkában. Minden belémtörik.

Sziszeg tőle hajszálam is. Pedig
arra neveltek: minden sajdulás
magánügy. És mégis belémtörik
madárzuhanás, závárcsattanás.

Olyan a testem, hogy nem enged el
semmit, ami egyszer beléivódott.
Így szokjatok meg, így szeressetek:

vállamon deres rózsafa telel,
csípőm köré szederinda fonódott.
Másutt szálkák, golyók, tüskék, szegek.

Belémtörik

>!
Andukaphar

Bohóc
Mosd le, bohóc, a maszkodat,
mutasd fel ékes arcodat!

Kilenc váltás víz elég lesz:
magad-arcáig elérhetsz,

míg csontváz-velődig
csúf mázad nem evődik.

Vesd le a lottyadt nadrágot,
rúgd le a cúgos-bárkádat,

hányd le a condrát mind, bohóc,
pőre szívedben megfogódzz.

Otthagy a díszes közönség?
Csak a sutaságod röhögték!

Vedd fel a horpadt trombitát.
Ricsajra fogtad? Megbocsát.

Öbleiben még ott bujkál,
amit magadnak rég fújtál –

szélhasogatta ég alatt
zöngetted, hogy a szív szakadt,

fújtad magad-kedvére,
felhők, csikók testvére,

nap kisöccse, hold bátyja,
csillagnyájak bojtárja.

Vándorcirkusz

>!
Andukaphar

Esendő zsoltár

Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó énhozzám.
És aki föl nem veszi az ő keresztjét, és úgy nem követ engem, nem méltó énhozzám.
Máté,10:37-38

Nehéz a te törvényed és a te ítélőszéked magasan van.
Kedvesek énnekem az emberi arcok, és atyámfiainak csókjaitól orcámat meg nem törülöm.
Oktalan szeretetük gyűlöletes a szemedben és gágogásnak hallod beszédöket.
És kedves énnekem a vizek sodra, patakok fodra és tengerek vastaréja. Bizony még a szöges esők, korbácsos szelek is kedvesek énnekem.
A te súlyos szemgolyód nem fordul azokra, kőfalat néz a te szemed a vizek partján is.
És kedvesek énnekem a zeneszerszámok, vigadozásuk édes a fülemnek.
Te bezártad a te füledet, belül zuhog abban egyedülvalóságod mély dobszava.
És kedvesek énnekem az utak, a földből, a kőből, a vasból és a levegőből valók, és hívásuknak ellen nem állhat gyarló vágyakozásom.
A te széked mozdulatlan, és mind a föld gyönyörűsége hívság te neked.
Nehéz a te törvényed, és a te ítélőszéked magasan van.
Az én testem gyönge, és lelkem alacsonyan jár a füvek között.
Leteszem azért a te keresztedet, és vizeknek, szeleknek, pörgő évszakoknak, kígyózó utaknak, tenger-keserű magányosságnak én veszendő életemet általadom.

>!
Bla IP

Konvenciók, bevett szokások
hideg vaspántjai
szorítják lüktető,
eleven húsig lenyúzott szívünket.

>!
_natalie_ I

Fények, rigók élnek velem.
Üvegyhegy túlfelén lakom.
Az ösvény régen jeltelen.
Ajtómat sarkig tárhatom.

De valahol már ellenem
cihelődik a fájdalom:
szerelem – kő a nyelvemen,
tüzes kereszt a hátamon.

Üvegyhegy