!

Rab Zsuzsa magyar

V. Rab Zsuzsa

1926. július 3. (Pápa) – 1998. március 5. (Budapest)

Tudástár · 9 kapcsolódó alkotó

Teljes névRab Zsuzsa

Könyvei 7

Rab Zsuzsa: Kő és madár
Rab Zsuzsa: Ráolvasó
Rab Zsuzsa: Álombeli lakomák
Rab Zsuzsa: Aranyvasárnap
Rab Zsuzsa: Őrtornyaink
Rab Zsuzsa: Fény felé…
Rab Zsuzsa: Varázslók, szentek, vitézek

Szerkesztései 10

Jékely Zoltán – Kolozsvári Grandpierre Emil – Rab Zsuzsa (szerk.): A három pillangó
Ortutay Gyula – Rab Zsuzsa (szerk.): A repülő hajó
Rab Zsuzsa (szerk.): Hózápor
Rab Zsuzsa (szerk.): Ma mondd!
Rab Zsuzsa (szerk.): Férjhez mennek az angyalok
Rab Zsuzsa (szerk.): Népek költészete
Rab Zsuzsa (szerk.): Ablak a tavaszi térre
Rab Zsuzsa (szerk.): Ivótülök
Rab Zsuzsa (szerk.): Sziklaszálon szép galamb
Rab Zsuzsa (szerk.): Sárkányölő

Fordításai 309

Anton Pavlovics Csehov: A csinovnyik halála
Hans Christian Andersen: Andersen legszebb meséi
Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan
Arkagyij P. Gajdar: Timur és csapata
Hans Christian Andersen: A Hókirálynő
Hans Christian Andersen: Mesék
Hans Christian Andersen: A rendíthetetlen ólomkatona
Hans Christian Andersen: A rút kiskacsa
Hans Christian Andersen: A kis hableány
Hans Christian Andersen: A császár új ruhája

Illusztrálásai 1

Hans Christian Andersen: A rút kiskacsa

Antológiák 6

S. Sárdi Margit – Tóth László (szerk.): Magyar költőnők antológiája
Lukács László (szerk.): Innen és túl
Kormos István (szerk.): Szerelmes arany kalendárium
Katona Erzsébet (szerk.): Megyek élő testvéremhez
Gerő János – Kárpáti Sándor – Kiss Dénes – Tamás Menyhért – Tasnádi Attila – Varga Lajos Márton (szerk.): Hétköznapok
Wintermantel István (szerk.): Mai szovjet írók

Népszerű idézetek

Véda MP>!

Minden utam hurok lett nyakamon.
Minden szavam: vesztemre-hatalom.

Jóságom: szívem ellen villanó kés.
Szerelmem vastagfüstü nádas-égés.

Vállammal tartok roggyanó falat.
Tudom, tudom, tudom, hogy rámszakad.

Erőm is: szívem ellen villanó kés.
Szerelmem vastagfüstü nádas-égés.

Futni! Az út hurok lesz nyakamon.
Szólni! A szó vesztemre-hatalom.

Ha rámszakadna, térdig földbe verne!
Ha rámszakadna, övig földbe verne!

Utak, kígyók, sziszegő kötelek.
Ha kioldom is, merre mehetek?

Magam vagyok a vastagfüstü égés.
Magam a szívem ellen villanó kés.

_natalie_ I>!

Egyszerűen csak haza kéne menni,
a zilált szobát rendbe tenni,
tejet inni, kenyeret enni,
lelassult szívvel áttelelni,
s utána minden elvetélt virágot
egyetlen éjjel megteremni!

Dal, téli utcán

2 hozzászólás
_natalie_ I>!

Ne

Ne igazíts rám puha takarót:
holnap csalánnal takaródzom.

Kezem védőn ne fogd:
reggel tüskedrótba fogódzom.

Vedd vissza altatódalod:
majd megbirkózom a szivemmel.

Ne ölelj énrám takarót:
olyan régen felnőtt az ember.

Pár édes szót hagyj itt inkább nekem,
szálkás beszédet, amit értek.

Add, hogy ahogy volt, úgy legyen,
hogy hétfőimbe visszatérjek.

Csupagyökér ugarom föl ne szántsd:
mézellő füvet nem lövellhet.

De hagyj itt pár fényvillanást
homorúra kidöngölt utam mellett.

1 hozzászólás
Bla I>!

Láttuk dicsőséges képeslapokban:
sapkáján rózsa, lába dobban!
(Szíve fölött fagymarta rózsa,
fénykép, dögcédula.
Még él. Még a haza adósa.)

Andukaphar>!

Bűvölt madár, dermedten álltam
szeme zöldes reflektorában.

Fények a tört havon. Késpenge-fények.
Mennék haza, de hova érek?

– Maradj. – És bukdácsolt utána
meg nem tett mozdulatok árvasága.

Mezítlen arcunkkal fogtunk fel ázott
szélrongyot, hószilánkot.

Mélység fölött letört sirályszárny
a keze. Már meg sem találnám.

Pillanatok borostyánkövei,
ti majd
megőrzitek.

Letört sirályszárny

Bla I>!

Konvenciók, bevett szokások
hideg vaspántjai
szorítják lüktető,
eleven húsig lenyúzott szívünket.

Andukaphar>!

Mostanában minden belémtörik:
a szálka, a kihúzott fog, a más
gyerekkora, a lefogott sírás
száj sarkában. Minden belémtörik.

Sziszeg tőle hajszálam is. Pedig
arra neveltek: minden sajdulás
magánügy. És mégis belémtörik
madárzuhanás, závárcsattanás.

Olyan a testem, hogy nem enged el
semmit, ami egyszer beléivódott.
Így szokjatok meg, így szeressetek:

vállamon deres rózsafa telel,
csípőm köré szederinda fonódott.
Másutt szálkák, golyók, tüskék, szegek.

Belémtörik

Andukaphar>!

Bohóc
Mosd le, bohóc, a maszkodat,
mutasd fel ékes arcodat!

Kilenc váltás víz elég lesz:
magad-arcáig elérhetsz,

míg csontváz-velődig
csúf mázad nem evődik.

Vesd le a lottyadt nadrágot,
rúgd le a cúgos-bárkádat,

hányd le a condrát mind, bohóc,
pőre szívedben megfogódzz.

Otthagy a díszes közönség?
Csak a sutaságod röhögték!

Vedd fel a horpadt trombitát.
Ricsajra fogtad? Megbocsát.

Öbleiben még ott bujkál,
amit magadnak rég fújtál –

szélhasogatta ég alatt
zöngetted, hogy a szív szakadt,

fújtad magad-kedvére,
felhők, csikók testvére,

nap kisöccse, hold bátyja,
csillagnyájak bojtárja.

Vándorcirkusz

Andukaphar>!

Szétcsörgedeznek
öles havak,
szakadnak fel bennem
olyan szavak –
diktálja őket
tavaszi tüdejű szél.
Én rég nem én vagyok,
hanem
az, aki helyettem beszél.
Pedig tudom,
nem vagyok médium,
hogy az a szél
csak úgy zeng,
ahogyan én akarom.
Úgy akarom –
zümmögjön egyszerű szót,
úgy akarom –
tanítson újra beszélni,
tanítson élő,
zöld sűrűinkre visszanézni,
ahol még madarak tanyáznak,
bokrok áznak,
ezüst ösvényen csigák másznak,
ott ballag egy ember is
bottal, mezítláb,
vászoningben.
Egyszer majd
hazavezet innen.

Haza

Andukaphar>!

Maradjatok még, szavaim,
ne menjetek,
szél tömi be megint a szám
nélkületek,
ne hagyjatok el még, igék,
ne hagyjatok,
némán-vakon most már hogyan
maradhatok?
Látom, már úti szél motoz
tirajtatok,
látom már szilaj lovatok
lobog-dobog.
Vaskapu csördít vasreteszt
utánatok.
Ne hagyjatok el még, szavak,
maradjatok.

Tartóztató kérelem