Polcz Alaine magyar
1922. október 7. (Kolozsvár) – 2007. szeptember 20. (Budapest)
| Teljes név | Dr. Polcz Alaine |
|---|---|
| Nem | Nő |
| Honlap | http://www.polczalaine.hu/ |
| Wikipédia | http://hu.wikipedia.org/wiki/Polcz_Alaine |
| https://www.facebook.com/pages/Alaine-Polcz/130063143677215 | |
| Életrajz | |
Képek 3
Könyvei 31
Szerkesztései 2
Antológiák 5
Felolvasásai 1
Népszerű alkotóértékelések
Polcz Alaine
Polcz Alaine munkásságát molyos létem alatt ismertem meg. Előtte bevallom nem is hallottam róla. Nagyon szeretem, ahogy mesél. A háborúról, az életében átélt eseményekről, arról is, ami jó és a rosszat sem hallgatja el. Végtelenül intelligens nő volt! Szívesen hallgattam volna élőben is, sajnos már későn ismertem meg…
Annyira szépen beszél a halálról, az elmúlásról, hogy természetessé válik számunkra a folyamat. Nem félelmet ébreszt, hanem elfogadást.
Polcz Alaine
Ismeretlenül is szeretve tisztelem. Vele is úgy vagyok, mint többekkel, akik közel kerültek a lelkemhez: megmagyarázhatatlan lelki rokonságot érzek közöttünk. Biztosan megvan az oka. Szeretem keserédes gondolatait.
Népszerű idézetek
Egyszerű paradicsomsaláta
Felszeleteled, és megeszed. Semmit nem teszel rá. (Ha nem bírod ki, kevés sót.)
150. oldal
Polcz Alaine: Főzzünk örömmel! 92% Egészségesen, gyorsan, olcsón
– Mikor Déry és Örkény szenilitás versenyben voltak, mindennap elmondták egymásnak, hogy aznap mi volt a legnagyobb baki. Egyik nap fölényesen nyert Déry – már nyolcvanon felül volt, Örkény még jóval fiatalabb – beszélt, beszélt telefonon, aztán leengedte a kagylót, s odaszólt a feleségének: te Böbe, kivel is beszéltem?
107. oldal
Amikor az ember jó úton van, és meg tudja valósítani önmagát és élettervét, akkor a legrosszabb körülményekből jót is tud kicsiholni; amikor viszont zsákutcában van, rendszerint a körülményeit okolja, és mindig akadályozza valami abban, amit éppen tenni akar, vagy tennie kellene.
41. oldal (Jelenkor Kiadó)
(…) nincs annál jobb, természetesebb dolog, mint mikor egy macska dorombol a hasadon.
Macskaáldás
Manapság már nem is illik gyászról beszélni. Így próbáljuk elhárítani. Viszont annál többet panaszkodunk kis semmiségek miatt. Nem azt érintjük, ami a mélyben van, mindig csak a felületet. És így valamennyien szegényebbek leszünk. A gyászolókat pedig – végül is – magukra hagyjuk, hogy aztán bennünket érjen felkészületlenül a saját gyászunk, és mi is magunkra maradjunk.
185. oldal
Miért ölöm meg azt, akit szeretek, hogy aztán ugyanazt – ami benne volt, másban keressem?
40. oldal
Mikor fiatal voltam, 36-os volt a lábam. Aztán lassan 38-as lett. Aztán egy időben összement, s most széltében terpeszt. Hát mekkora az ember lába? Hova lett a karcsú bokám? Hova lett a boltíves lábfejem? Hova lettek a szép hosszúkás ujjaim, lábujjaim? Egyszer Mari barátnőm nézte: – Ez a te híres szép lábad? – Nem tudtam, hogy híres szép a lábam. Sose volt. – Dehogynem volt. Ő látta, és most azt látja, hogy milyen lett.
47. oldal, Jelenkor Kiadó Pécs, 2008
Semmit sem viszünk magunkkal a sírba. És most csak lekötnek, megkötöznek a tárgyak. Amit nem használunk, ami fölösleges – oda kell adni másnak. Mi fölösleges? Amire egy évig nem volt szükség. A tárgyak arra valók, hogy átmenjenek a kezünkön.
138. oldal (Jelenkor, 2007)