!

Pierre Hadot francia

Tudástár · 4 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv

KatalógusnévHadot, Pierre
Nemférfi

Képek 1

Könyvei 4

Pierre Hadot: A lélek iskolája
Pierre Hadot: Plótinosz avagy a tekintet egyszerűsége
Pierre Hadot: Plotin ou la simplicité du regard
Pierre Hadot: Philosophy as a Way of Life

Népszerű idézetek

>!

Aki megtanult meghalni, megszűnt szolga lenni.

40. oldal

Pierre Hadot: A lélek iskolája Lelkigyakorlatok és ókori filozófia

>!

„Zénon szerint álmaiból mindenki megtudhatja, hogy a lelki fejlődés melyik pontján áll. Valóságos fejlődésről beszélhetünk, ha álmunkban nem az szerepel, hogy egy szégyenletes szenvedély magával ragadott bennünket vagy hogy beleegyeztünk valami igazságtalan és rossz dologba és hogy akár meg is tettük őket, hanem a lélek érzelmi képessége és képzelőereje, amelyeket az értelem megnyugtatott, úgy ragyog, akár az áttetsző óceán, amelynek derűs felszínét egyetlen hullám sem zavarja meg.”

[Plutarkhosz: Quomodo quis sent. prof. virt. § 12.]

Pierre Hadot: A lélek iskolája Lelkigyakorlatok és ókori filozófia

risto>!

Azok pedig, akik nem ismerik ezt az állapotot, próbáljanak meg az idelenti szerelmeikből képet alkotni arról, hogy milyen lehet találkozni azzal, akit a legjobban szeretnek, és gondolják meg, hogy a szerelem tárgyai itt lent mind mulandók és ártalmasak, hogy az itteni szerelmek tárgyai puszta visszfények, és nincs bennük semmi állandóság, hiszen ezek nem azok, amiket valóban szeretünk, nem is a javaink, és nem is az, amit keresünk. A lélek igazi szerelme ott fönt lakozik, csak Vele lehet úgy egyesülni, hogy részesülünk Benne és valóban birtokoljuk Őt, nem pedig csak kívülről öleljük magunkhoz, hús-vér karjainkkal. „Aki már átesett ezen, megérti, mire gondolok”, vagyis megérti, hogy a lélek másik életet nyer, amikor Hozzá közeledik. És amikor végül elér Hozzá és részesedik Belőle, akkor a lélek tudja, hogy Az van jelen, aki az igazi életet adományozza, és hogy többé semmi másra nincs szüksége, hanem, épp ellenkezőleg, minden mást maga mögött kell hagynia, és mozdulatlanul ebben az Egyedüliben kell megmaradnia és ezzé az Egyedülivé kell válnia, elszakadva minden mástól, ami körbeveszi. Így hát sietnünk kell kiszabadulni innen, ahol elegünk van már abból, ahogy a másik oldalon levő dolgokkal [vagyis az anyaggal és a testtel] legyünk összekötve és ahol már csak arra vágyunk, hogy egész lényünkkel magunkhoz öleljük Őt, és hogy lényünknek egyetlen része se legyen, amellyel ne Istent érintenénk.

>!

Megtanulni meghalni annyit tesz, mint megtanulni meghalni a magunk individualitása számára, kioltani szenvedélyeinket annak érdekében, hogy objektív és egyetemes szemszögből lássuk a dolgokat. Ebben a gyakorlatban a gondolkodás tárgya elsősorban önmaga: meditációs gyakorlatról, belső dialógusról van szó. Platón is utal erre az Államban, az egyéni szenvedélyek zsarnoksága kapcsán. A vágy zsarnoksága, mondja Platón, különös erővel tör fel álmainkban: "a lélek állatias, vad része… nem átáll képzeletben még az anyjával sem szeretkezni, de akármely más emberrel, istennel vagy állattal sem, magát bármely gyilkossággal beszennyezni, s nincs étel, amitől megtartóztatná magát, egyszóval: semmiféle őrültségtől vagy szemérmetlenségtől nem riad vissza."* Ahhoz, hogy kikerüljünk e vágyak uralma alól, a Phaidónban leírt lelkigyakorlatra emlékeztető megoldáshoz kell folyamodnunk: "Ha ellenben valaki egészségesen és józanul él, s úgy hajtja álomra a fejét, hogy lelkének a gondolkodó részét előbb felébreszti, jól tartja szép gondolatokkal és elmélkedésekkel, s így tisztába jön önmagával… s ha az illető ugyanígy az indulatos lélekrészt is lecsendesíti; e két lélekrészt tehát megnyugtatja, ama harmadikat pedig, amelyben a gondolkozás lakozik, megmozgatja, s úgy tér nyugovóra: ekkor tudja a lélek az igazságot a legjobban megragadni."**

* Állam 571c (Szabó Miklós fordítása)
** Phaidón 571d–572a (Kerényi Grácia fordítása)

Pierre Hadot: A lélek iskolája Lelkigyakorlatok és ókori filozófia

risto>!

Ami tehát a látás tárgyát illeti… az, aki lát, ebben a pillanatban nem látja Őt és nem is különbözteti meg Őt saját magától, és nem úgy gondol magukra, mint két különböző dolgora, hanem valamilyen értelemben másvalakivé lesz, és ő többé már nem önmaga és nem is önmagáé, hanem teljes egészében Azé, aki ott fönt van, s mivel ő már az Övé, ezért ő innentől fogva egy: mintha középpontja egybeesne a középponttal. Mert még itt lent is úgy van, hogy két egybeeső középpont egy, és csak akkor válnak újra kettővé, ha elválnak egymástól.