!

Pierre de Ronsard francia

1524. szeptember 11. (Couture-sur-Loir, Francia Királyság) – 1585. december 28. (La Riche, Francia Királyság)

Wikipédiahttp://fr.wikipedia.org/wiki/Pierre_de_Ronsard

Könyvei 3

Pierre de Ronsard: Pierre de Ronsard válogatott versei
Thomas Sébillet – Barthélemy Aneau – Jacques Peletier – Antoine Fouquelin – Pierre de Ronsard: Traités de poétique et de rhétorique de la Renaissance
Pierre de Ronsard: Pierre de Ronsard verseiből

Antológiák 14

Szerb Antal (szerk.): Száz vers
Komlós Aladár (szerk.): Külföldi versek könyve
Somlyó György (szerk.): Szonett, aranykulcs
Vas István (szerk.): Vallomás
Katona Tamás (szerk.): Az első este
Lothringer Miklós (szerk.): Örök megújulás
Radó Antal (szerk.): Francia költők
Illés Lajos (szerk.): Aki legdrágább, aki legszebb…
Horváth Loránd (szerk.): Szent szonettek
Lakatos István (szerk.): Évezredek eposzai

Népszerű idézetek

>!
worsi ASP

A gastine-i erdő favágói ellen

Állítsd meg a karod, favágó; és figyelj;
nem csupán fa, mit fejszéd földre ver;
nem látod, hogy sir és vérzik a durva kéreg?
A Nimfák vére hull, akik alatta éltek!
Gyilkos szentségtörő, filléres bűneit
levezekelni ha a tolvajt felkötik,
mennyi tüzet, vasat, halált, hányszorta többet
érdemelsz te, gonosz, ki istennőket ölsz meg?
Erdő, bokorlakó madarak temploma,
magányos szarvas és gyors őz többé soha
árnyadban nem pihen, és soha zöld sörényed
többé nem fogja fel hevét a nyári délnek!
Fatörzsnek dőlve a nyájak bús pásztora
(oldalánál a bot, lábánál a kutya)
négylyukú furulyán nem zengi már epedve,
hogy mily édes a vágy s a szép Jeannette szerelme.
Minden elcsöndesül; Echónak hangja vész;
fölszántják telkeid, s hol most fák állnak, és
bő lombjuk ingatag árnyát földedre szórják,
ott az éles ekét érzed majd s a csoroszlyát;
nagy csönded tovaszáll; s rémülten lihegő
szatír- és Pán-sereg lakodba sose jő.
Zefír játékszere, ég veled, öreg erdő,
hol lantom idege megismerte a zengő
beszédet, s Apolló messzezúgó nyilát,
amelytől rettegés riad a szíven át,
és ahol én a szép Kalliopét csodálva
beleszerettem a Kilencek csapatába,
amikor keze rám ezer rózsát dobott,
és Euterpe saját tejével itatott.
Vén fák, ég veletek és szentelt fejetekkel:
egykor táblák sora és virág díszitett fel,
s ma bizony megvet a szomjas vándor, aki,
miközben verik az ég lángsugarai,
nem lel alattatok zöld enyhületre, és csak
halált s poklot kiván zord gyilkosaitoknak!
Óh tölgylombok, dicső polgárok díszei,
Dodona makkjai, Jupiter fái, ti,
egykor ti adtatok enni az embereknek;
s ők, a hálátlanok, ma már így köszönik meg
áldott kincseteket, – durva népek, vadak,
kik így leöldösik tápláló atyjukat!
Boldogtalan, aki hisz a világ szavában!
Mily igazság vagyon a filozófiában,
amely azt hirdeti, hogy minden elmulik
s alakját veti és másikba öltözik!
Hegység lesz valaha Tempe szép völgye, szikla,
s az Athosz szélesen aláterül a síkra;
a tengert egy napon búzatáblák fedik;
az anyag megmarad, s a forma változik.

(Szabó Lőrinc fordítása)

231-235. oldal