Philip Reeve brit

– Névtelen Iszonyatnak nevezzük (…), mert iszonyat, ahogy kinéz, és nincs neki neve.

114. oldal

Talán az is lehet, hogy nem fogunk boldogan élni, amíg meg nem halunk. De túléltük ezt az egészet és egymásra találtunk. Élni fogunk, mert élnünk adatott…

323. oldal

De ők csak hínárok voltak, szóval senkit sem érdekelt a véleményük.

71. oldal

Átvágott a 21. századi gyűjteményen, ahol Plútó kutya és Donald kacsa műanyagszobrai álltak: az egykori Amerika állatfejű istenei.

13. oldal

Hirtelen két fekete taláros vezetőt pillantott meg. Dr. Arkengarth sipító hangját rögtön felismerte:
-Ezek az átkozott rázkódások! Mi lesz így a harminc- ötödik századi porcelángyűjteményemmel? Bele sem merek gondolni! – siránkozott.

13. oldal 1. fejezet- A Nagy Vadászmező (Cartaphilus, 2018)

Katherine egyre inkább hasonlított arra az álombéli lányra, akit Tom meg szokott menteni…

31. oldal 2. fejezet- Valantine (Cartaphilus, 2018)

Katherine kiszállt Tartarosz nevezetű végállomáson, amely a történészek szerint egy bizonyos elfelejtett nyelven az alvilág legmélyebb pontját jelentette.

139. oldal 16. fejezet- A Tartaroszban (Cartaphilus, 2018)

– Hé! Az a kedvenc ingem! – horkant fel Tom.
– Nekem meg ez a kedvenc lábam – válaszolt a lány flegmán.

40. oldal

Ha Andy Handabandy másféle fiú lett volna, akkor azt gondolhatta volna: „Lett egy barátom!” De Andy sosem vágyott igazán barátokra, így hát azt gondolta: „Lett egy szolgám!”

89. oldal

Szürke, kora tavaszi délután volt. Baljós szelek söpörtek végig a kietlen tájon. London városa épp egy kis bányászvárost üldözött a kiszáradt Északi-tenger üresen tátongó medrében.

9. oldal