Petőfi Sándor magyar
1823. január 1. (Kiskőrös) – 1849. július 31. (Segesvár)
| Teljes név | Petrovics Sándor, Petőfi Sándor |
|---|---|
| Életrajz | |
Könyvei 88
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Talentum diákkönyvtár · Életreszóló olvasmányok · Osiris Klasszikusok · Osiris Diákkönyvtár · Populart Füzetek · Füveskönyvek · Millenniumi Könyvtár · Klasszikusok fiataloknak · Matúra klasszikusok · A magyar költészet kincsestára · Helikon klasszikusok · NTK-klasszikusok · Diákkönyvtár · A magyar irodalom gyöngyszemei · Klasszikus magyar líra · Olcsó könyvtár · Diákkönyvek · Képes regénytár · Klasszikusok kicsiknek · Iciri-piciri könyvek · A magyar irodalom remekei II. · Fekete verseskötetek · Remekírók képes könyvtára · Sulikönyvtár · Magyar könyvtár · Kötelezők (m)értékkel · A magyar irodalom remekei I. · Magyar Klasszikusok · Könyvkincstár · Kézirattár · Európa Diákkönyvtár
Fordításai 21
Antológiák 32
Róla szóló könyvek 56
Népszerű alkotóértékelések
Petőfi Sándor
Más csak levelenként kapja a borostyánt, de neked vagy inkább Önnek rögtön egész koszorút kell adni. Minek nevezzelek/nevezzem hát? Ugyanezzel a dilemmával nézek szembe, mivel nincs az a szép név, ami eléggé méltó lenne.
Egész úton hazafelé azon gondolkodám, hogy milyen pályát futott volna be, ha nem áldozza fel magát a szent „szabadság, szerelem” nevében. De talán így kellett lennie. Ágyban, párnák közt halni meg: csak ezt kívánta elkerülni. S talán az univerzum nem bírt volna el még ennyi zsenialitást, mi világrangú költőnk munkásságában még rejlett. A hálás utókor valóban megbecsüléssel tekint vissza, szent apostolnak gondolja, és nem szentségtelen gonosztevőnek. Ha még valahol élne, biztosan nem lenne nyugta, tőlem legalábbis semmiképp. Minden hálám a munkásságáért, köszönöm, hogy olvashattam, és ezer meg ezer boldog, békében nyugodva töltött évet kívánok legigazibb költőbarátjával!
Ki fogja vajon megfejteni…
Ki fogja vajon megfejteni
E rejtélyt:
Az emberiségnek könnyei
Lemoshatnák-e az emberiségnek szennyét?
(Szalkszentmárton, 1846. márc. 10. előtt)
Petőfi Sándor
Apám, a szegény parasztgyerekből lett egyetemi professzor, ha ünnepekkor összegyűlt az asztalnál a tágabb család, Petőfit szavalt nekünk. Megragadta a pillanatnyi csend nyújtotta alkalmat, és, aki ilyenkor épp az arcát fürkészte, tudta, hogy mi következik. Talán az egy-két pohár bor hatására is átszellemülten rázendített a Füstbement tervre, az Itt van az őszre és – mindenki örömére – az Anyám tyúkjára. Három pohár bor után már a Távolbólt énekelte öblös tenorjával, könnycseppel a szemében.
Némi bűntudattal, de inkább szomorúsággal nyugtázom, hogy apámnak minden igyekezete ellenére sem sikerült átörökítenie rám ezt a már-már szélsőséges, „die-hard” rajongást Petőfi iránt. De azért, mint minden magyar, én is a rajongója vagyok. A legrövidebb út a bölcsességhez a versek memorizálása és időnkénti felidézése. Egyik költőnk életműve sem érezteti ezt velünk ennyire finoman, mégis elkerülhetetlenül, mint Petőfié. Verseinek stílusa elbűvölő, nyelvezete egyszerű, mondanivalója pedig egyszerre bölcs és érzelmes. Tökéletes kombináció arra, hogy egy egész nemzet szavalja a verseit állami ünnepeken, iskolai rendezvényeken, családi összejöveteleken és ki-ki a saját magányában is.
Ráadásul Petőfi valódi rocksztár. Regényes életével férfias, harcias, jóképű, romantikus, mindig harminchat fokos lázban égő, túl fiatalon hősi halált halt hős, örökre méltó a csodálatunkra. Sokan felvetik azt a történelmietlen kérdést, hogy mit vesztettünk idő előtti mártíromsága miatt, mennyi szépséget adhatott volna még nekünk, de én inkább azzal nyugtatom magam, hogy a zsenikre sokszor jellemzően ő is a 20-as éveiben már megírta legjobb műveit, hasonlóan McCartneyhoz és Dylanhez.
Petőfi a verseivel, az életével és a legendájával igazi ajándék; nem engedhetjük, hogy elkallódjon vagy elfakuljon. De talán ez a veszély nem is fenyeget. Amíg legalább annyian tudják, ki Iluska, mint azt, hogy kicsoda Leia hercegnő, addig minden rendben van.
Népszerű idézetek
NEMZETI DAL
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
(Pest, 1848. március 13.)
Itt van az ősz, itt van ujra…
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –
Kedvesem, te űlj le mellém,
Ülj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
1078-1079. oldal, Erdőd, 1848. november 17-20.
Szerelmes vagyok, pénzem nincs… ez a biográfiám.
Orlay Petrics Somához, 1847
Ha kritikusok nem volnának: a világon legjobban utálnám a tejfölös tormamártást, de így azoké az elsőség, s csak második helyet foglal a tejfölös-torma.
Úti jegyzetek
Petőfi Sándor: Csokonai
Egy kálomista pap s Csokonai
Egymásnak voltak jóbarátai.
Kilódul egyszer Debrecenből
S a jóbarát előtt megáll,
S: ihatnám, pajtás! így kiált föl
Csokonai Vitéz Mihály.
„No, ha ihatnál, hát majd ihatol,
Akad még bor számodra valahol,
Ha máshol nem, tehát pincémben;
Ottan nem egy hordó bor áll,”
Szólott a pap, s leballag véle
Csokonai Vitéz Mihály.
„Ihol ni, uccu!” fölkiált a pap,
Amint egy hordóból dugaszt kikap;
„Szaladj csapért! ott fönn felejtém;
Szaladj öcsém, de meg ne állj!”
És fölrohan lóhalálában
Csokonai Vitéz Mihály.
A likra tette tenyerét a pap;
Csak vár, csak vár, hogy jön talán a csap,
S a csap nem jött, és a pap morgott:
„De mi az ördögöt csinál,
Hol a pokolba’ marad az a
Csokonai Vitéz Mihály?”
Tovább nem győzte várni a csapot,
Ott hagyta a hordót, (a bor kifolyt,)
Fölmén a pincéből a házba,
De ott fönn senkit nem talál.
Csak késő este érkezett meg
Csokonai Vitéz Mihály.
Hát a dologban ez volt az egész:
Kereste ott fönn a csapot Vitéz,
Zeget-zugot kikutat érte,
De csak nem jön rá, hogy hol áll?
És így csapért szomszédba mégyen
Csokonai Vitéz Mihály.
A szomszédban valami lakzi volt.
Elébe hoztak ételt és italt;
És ím az étel és bor mellett
És a zenének hanginál
Csapot, papot, mindent felejtett
Csokonai Vitéz Mihály.
(Pest, 1844. november)
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
Petőfi Sándor: Petőfi Sándor művei I-II. Petőfi Sándor összes versei / Petőfi Sándor prózai művei