!

Peter Handke osztrák

1942. december 6. (Griffen, Ausztria) –

NemFérfi
Wikipédiahttps://en.wikipedia.org/wiki/Peter_Handke
Életrajz

Képek 5

Könyvei 17

Peter Handke: Vágy nélkül, boldogtalan
Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél
Peter Handke: Az ismétlés
Peter Handke: Végre egy kínai
Peter Handke: Gyerektörténet
Peter Handke: Kaspar
Peter Handke: Wunschloses Unglück
Peter Handke: Obstdiebin
Peter Handke: Die Stunde da wir nichts voneinander wußten: Ein Schauspiel
Peter Handke: Die Wiederholung

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Európa Modern Könyvtár, Magvető Világkönyvtár, Rakéta Regénytár, A Színház folyóirat drámamellékletei

Antológiák 4

Osztovits Levente (szerk.): A játszma vége II.
Karig Sára (szerk.): Égtájak – Öt világrész elbeszélései – 1974
Hajnal Gábor (szerk.): Jelzések
Karig Sára (szerk.): Égtájak – Öt világrész elbeszélései – 1971

Népszerű idézetek

>!
csgabi MP

– Ön mindig rögtön látni akar, ahelyett hogy előbb nézne.

49. oldal

>!
sophie P

Újságot olvasott, még szívesebben könyveket, olyan történeteket, amelyeket összehasonlíthatott saját életével. Együtt olvasott velem, Falladán, Knut Hamsunon, Dosztojevszkijon, Makszim Gorkijon kezdte, aztán Thomas Wolfe jött, meg William Faulkner. Kész ítéletet semmiről sem mondott, csak fölidézte azt, ami különösen feltűnt neki. „Azért olyan mégse vagyok”, mondta néha, mintha egy-egy szerző személyesen Őt írta volna meg. Minden könyvet úgy olvasott, mint a saját élete leírását, közben megéledt: az olvasással életében először kibújt önmagából, megtanult önmagáról beszélni, könyvről könyvre jutott eszébe egyre több, Így tudtam meg róla apránként egy keveset.

75. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
>!
balagesh IP

képtelenség, hogy elégtétellel éljük meg önmagunkat.

211. oldal

>!
balagesh IP

Olyannyira félünk már az emberektől, mint fenn a hegyekben az állatok, melyek, ha bárki közelít, eltűnnek; lelkünk harmóniára vágyik, semmi másképp nem tetszhet nekünk.

150. oldal

>!
denebolo

Az iszony természetes, törvényszerű: a tudat horror vacuija. Épp alakká válik egy elképzelés, amikor hirtelen rájön, hogy már nincs is mit elképzelni. Erre az alak lezuhan, mint egy rajztrükk-figura, amelyik észreveszi, hogy már réges-rég az üres levegőben gyalogol.

117. oldal

Kapcsolódó szócikkek: horror vacui
>!
giggs85 P

Egyszer nyáron, nagyapám szobájában: kibámultam az ablakon. Nemigen volt mit látni: egy út, ki a faluból, föl egy sötét- ("schönbrunni") sárgára festett épületig, egy hajdani vendéglőig, s onnan elkanyarodva másfelé. VASÁRNAP DÉLUTÁN, az út NÉPTELEN. Hirtelen megkeseredtem a szoba lakója iránt, és éreztem, hogy hamarosan meghal. De ezt az érzést enyhítette a tudat, hogy igazán természetes lesz a halála.

116. oldal

>!
sophie P

Önmagáról mit mondania egynek se volt: még a templomban, a húsvéti gyónáskor is, amikor magáról beszélhetett volna, legalább egyszer egy esztendőben, csak a káté vezérszavait mormolta el, s ezeknek az első személyű alanyát úgy, hogy idegenebbül hatott egy holdbéli kődarabnál. Ha valaki önmagáról beszélt, s nem csak úgy akármiről, bajusz alól, akkor úgy hívták, hogy „magamaga ember”. Egyéni sorsot, ha egyáltalán kifejlődhetett valaha bármi egyéni, egy-két töredéknyi álom híján személytelenné tettek és kiszikkasztottak a vallásos rítusok, a szokás meg a jó erkölcs, végül az egyénből, emberi részéből alig maradt valami: „egyén”-nek nem is hívtak mást, csak akit leszóltak.

57. oldal

>!
sophie P

A karintiai Néplap vasárnapi számában a következő hír a VEGYES rovatban: „Szombatra virradóra A.-ban (g.-i járás) nagy mennyiségű altatóval öngyilkosságot követett el egy 51 éves háztartásbeli.”

(első mondat)

>!
Belle_Maundrell 

(…) a mese levegője egyetlen pillantástól is felröppenhet a fa koronájába.

164. oldal, 2. Az üres marhacsapások