!

Percy Bysshe Shelley angol brit

1792. augusztus 4. (Field Place, Horsham, Sussex, Nagy-Britannia) – 1822. július 8. (Lerici, Olaszország)

Tudástár · 24 kapcsolódó alkotó · 2 kapcsolódó könyv · 1 film

Nemférfi

Könyvei 23

George Gordon Noël Byron – Percy Bysshe Shelley – John Keats: Byron, Shelley, Keats versei
Percy Bysshe Shelley: Shelley versei
Mary Shelley – Percy Bysshe Shelley: Frankenstein / Válogatott versek
Percy Bysshe Shelley: A megszabadított Prometheus
Percy Bysshe Shelley: A Cenci-ház
Percy Bysshe Shelley – John Keats: Shelley és Keats versei
Percy Bysshe Shelley: Shelley
Percy Bysshe Shelley: Percy Bysshe Shelley legszebb versei
Percy Bysshe Shelley: Prometheus Unbound
Percy Bysshe Shelley: Shelley válogatott költeményei

Kapcsolódó kiadói sorozatok: A világirodalom gyöngyszemei · Az angol líra kincsesháza Európa · Sziget Verseskönyvek Sziget · Európa Diákkönyvtár Európa · Lyra Mundi Európa

Antológiák 33

Szerb Antal (szerk.): Száz vers
George Gordon Noël Byron – Percy Bysshe Shelley – John Keats: Byron, Shelley, Keats versei
Óda a nyugati szélhez
Dornbach Mária – Szász Elizabeth (szerk.): Tavirózsa kisasszony
Kosztolányi Dezső (szerk.): Idegen költők
Szabó Lőrinc – Vajda Miklós (szerk.): Angol költők antológiája
Somlyó György (szerk.): Szonett, aranykulcs
Komlós Aladár (szerk.): Külföldi versek könyve
Vas István (szerk.): Vallomás
Katona Tamás (szerk.): A szépség lányai

Róla szóló könyvek 6

Tótfalusi István: Shelley világa
Carol Jacobs: Uncontainable Romanticism
Boris Ford: From Blake to Byron
Szobotka Tibor: Shelley
Péter Ágnes: Késhet a tavasz?
Egri Péter: Érték és képzelet

Népszerű idézetek

Sli P>!

Mi ide-oda nézünk,
sírunk azért, mi nincs,
őszinte nevetésünk
sötét kapun kilincs,
fanyar méz a dalunk, és fáj az is, mi kincs.

124. oldal, Egy mezei pacsirtához (Európa, 1973)

czegezoltanszabolcs>!

Első álmom rólad volt,
Első álmom elrepült.
Még az esti szél nyögött.
Még az égen csillag ült.

2 hozzászólás
Lunemorte P>!

Shelley:
Himnusz egy értelem szépségéhez

Egy láthatatlan Erő roppant árnya
leng köztünk láthatatlanul- akár
a nyári szél, amely csapongva száll,
verdesvén a világot kósza szárnya –
s mint ormok fenyvei mögé szórt hold sugára,
kósza fényével úgy követ
emberi arcot és szívet;
mint hang és szín, ha alkonyúl a táj,
mint csillagtépte fellegek,
mint zene, amely ellebeg –
mint ami annál édesebb,
szépségében minél rejtélyesebb.
Szépség szelleme, ki önnön színeddel
szentelsz be mindent, eszmét s alakot,
amire sütsz – hová tűnsz? mért hagyod,
hogy még zordabb legyen itt e kietlen
siralom-völgye, hol élnünk kell kivetetten?
Kérdd, mért nem sző a nap örök
szivárványt a folyó fölött;
mért huny ki, ami egyszer ragyogott;
homályt e földre mért igéz
álom, rém, halál, születés,
mért, hogy az ember ily vadul
szeret s gyűlöl, remél s kétségbe fúl?
Bölcs és költő ottfentről soha még e
kérdéseire választ nem kapott –
ezért marad Menny, Szellem, Démonok
csak hiú buzgalmuk örök meséje,
gyarló szavak: a lét kétes, múló esélye
nem tágít varázsukra sem
attól, mit fül hall, lát a szem.
Csak fényed, mely ormot ködből kibont,
s zene, mit éji szél lop a
néma hangszer húrjaiba,
vagy víztükrön holdfény lehet
az élet dúlt álmára enyhület.
Remény, Szerelem, Önérzet, akár
a felhők, jön és máris illanó.
Halhatatlan lenne s mindenható
az ember, ha, nagy idegen! Te már
szívében örökös székhelyet tartanál.
Vonzalmak követe, te fény
és árny, a szeretők szemén,
te – ember eszméletét felszitó,
mint hunyó lángot a sötét!
Ne menj, mint árnyad jött elébb,
másként lesz oly rideg-reális,
mint félelem s élet volt, a halál is.
Már kisfiúként odvas romokon,
csillagzó erdők s hallgatag szobák
során üztem a szellemek szavát,
hogy tán lehet majd vélük szólanom,
mákonyos neveket ízlelve ajkamon:
de meg nem hallgattak, elém
se tűntek, míg merengve én
a sorson, élvén édes évadát
a szélnek, mely szárnyára kap
feslő virágot, madarat –
árnyad egyszerre rám esett;
ó, felsikoltó, vad önkívület!
Megfogadtam, hogy neked szentelem
minden erőmet, s mondd, nem állom-e?
Őket hívom, mint már oly sokszor, e
kísérteteket most is, siketen
kongó sírjukból, kik, megosztván szertelen
vívódásaimat, s a kéjt,
velem tölték az irigy éjt –
tudják, szívemnek nem volt öröme
a remény nélkül, hogy kiváltod
a szolgaságból e világot,
hogy te, ó rettentő varázs
kimondod, amit nem mondhat ki más.
Dél múltával derültebb s ünnepibb
lesz a nap is – van olyan harmónia
az őszben, s egének oly csillaga,
mely nyáron át nem látszik s hallatik,
mintha nem lehetne s nem is lett volna itt!
Tedd hát, hogy ez a hatalom,
mely sóvár ifjúságomon
rám hullt, mint a természet igaza,
töltse be teljes életét
annak, ki érted égten ég,
s kit, szép Szellem, bűvöd tanít
merni, s szeretni minden emberit.
Somlyó György fordítása

129-132. oldal

Evione>!

Maradj! csak egy szavad hagyd hallanom,
Csókolj, amíg egy csók gyönyöre tart;
S kihűlt szivemen s égő agyamon
E szó s e csók túlél minden vihart,

181. oldal, Shelley: Adonais (Európa, 2006) · Percy Bysshe Shelley

3 hozzászólás
Belle_Maundrell>!

Az ember szinte hajlamos beleszeretni a halálba, ha arra gondol, hogy ilyen elbájoló helyre temethetik.

169. oldal

czegezoltanszabolcs>!

Arcom fagyos és fehér,
Szívem dobzörgése vad:
Szorítsad szíved fölé,
Talán ott majd megszakad…

Szelén>!

Volt két barát, éltükben el se váltak:
ne váljék emlékük se, hogy leszálltak
a sírba; csontjuk együvé tegyétek,
hisz együtt dobbant szívük is, mig éltek.

216. oldal - Sírfelirat

Cheril>!

Percy Bysshe Shelley: Óda a nyugati szélhez (részlet)

V

Legyek hárfád, mint hárfád a vadon,
hulló lomb vagyok én is, ne kimélj!
Ha vad zenéd felzúdul szabadon,

lomb s lélek hadd kisérje őszi, mély
dallal, mely édes, bár fáj – óh, te zord
lélek, légy lelkem, én s te: egy személy!

Holt szellemem a Tér ölén sodord,
tört lombként, melytől sarjad újra más!
S dalom égő zenéjét messzi hordd,

mint oltatlan tűzhelyről a parázs
röpül, óh, szórd szét, hol csak ember él!
Ajkam szavából prófétás varázs

kürtöljön az alvóknak! Óh, te Szél!
késhet a Tavasz, ha már itt a Tél?

Percy Bysshe Shelley

Lunemorte P>!

Ne tépd le szívemről a lárvám,
Alatta tátong a pokol.

21. oldal, George Gordon Noël Byron