Pepe Canalejo magyar

– Nínónínó!

(első mondat)

A csend szúrt az elsötétített nappaliban.

A taxi kiköpte Angelót. A lépcsőház elnyelte.

Angelo egy új fejet akart, amiben nem lakik migrén.

Goromba kezek szedtek szét minket. A rendőrautó farára kentek, mint a taknyot. A csuklóinkat hátracsavarták és a lábaikat szét kellett tenni.
– Kéjelegtek a kis pisztolyaitokkal, fiúkák? Letartóztatunk titeket tiltott fegyverviselésért is. Jogotok van kussolni és ügyvédet fogadni. Minden makogásotok felhasználható ellenetek.
– Biztos úr, minket kiraboltak – tiltakoztan sírós hangon. – Elvitték az autót, lelopták rólam az Armani-szerkót. A mama életére esküszöm, hogy nem stricheltünk!

Dunaújváros

Ramón bevonulása átütő vó't, mint a mocsok a melegítőalsóján. Zsíros séróját valami pántféle gyűrte hátra. Háromnapos borostáján sárgás izé kenődött széjjel. A lábszára többször a bevásárlókocsihoz ütődött. Abban húszkodta maga után a pájszereit.

(Húszkodta, szándékoltan írtam így, a fiúk nagypapája mesél, akinek a beszédje olykor pongyola.)

Dunaújváros

– Krisztus haragja lesújt rátok, mert megsütöttétek a kicsikémet!
– Csináltá' volna sámlit a hülyegyerek helyett! – nézett össze anyu és apu megrökönyödve.
– Anamarí, drágám, Angelo a kettőnk remekműve.
– Cicakannibálok!
– Tonjo! Menj, és józanítsd ki! Mert ha én teszem, az nagyon fog fájni neki… – bökte meg a hátamat a nagymami.

Dunaújváros

Kedves bátyám a vártnál korábban borította rám az ajtót. Előtte persze szemérmetlenül flörtölt a gangon fürtökben lógó cigánylányokkal. Aki kézzel hímzett Gucci-farmerben és marokkói ingben majomparádézik, azt kajálják a nők. Kibontott és hátközépig érő, vastag fürtjei csillogó zöld szemei előtt hintáztak. Arca egy jóllakott napközis hatását keltette. Farsangkor közel sem nézett ki ilyen jól. Feltűnően kikupálódott, de szerintem nem a rengeteg munkától.

Dunaújváros

– Asztappicsa! Micsoda verda! – guvadtunk rá.
– A' El Puccsóba' sí't utánam a kicsike – rikkantotta Ramón a tűzpiros, nyitott tetejű csudából.
– (P)Fű, ez Ferrari!
– A' há'! Milljomos lettem és E'húzok ebbő' a koszfészekbő'!
– Én mondom meg, hová húzó'! Viszed őket a dokihó'! – lökött minket a nagyi a hátsó ülésre.
– Fe'tőzőket nem szállítok!
– Idefigyejj! – Az öreglány majdnem kihajította a kuzinunkat a volán mögül. – A' élet meg a halá' múlik rajtad. A' élet, hogy Tonjo meg Angelo tuggyon gye'eket csinyálni, meg halá', mer' megdeglesz, ha a' unokáim kappanok ma'adnak.
– Én mentem meg a család becsületét? Hú, ez baró!