Pardi Anna magyar
1945. április 12. (Vésztő, Magyarország) –
Katalógusnév | Pardi Anna |
---|---|
Nem | nő |
Képek 1
Könyvei 23
Antológiák 10
Népszerű idézetek
Az antikrisztus megsemmisíti a fogalompárokat. Az antiszemita megbélyegzést úton útfélen halljuk, de az antikereszténység ténye homályban marad.
Az antiszemitának soha nincs igaza. De ha valakire meggondolatlanul csak rásütik e félelmetes jelzőt, ott következtetni szükséges előre és hátra.
Az antiszemita fogalom gyorsan pusztító ideggázként hat. Úgy semmisíti meg az illetőt, hogy egy védekező szava sem lehet, épp Auschwitz után nem. A bűnözőnek van védőügyvédje, a csak megbélyegzett, de nem antiszemitának nem lehet.
Izraelt kritikával illetni nem tanácsos, mert azt azonnal antiszemitizmusnak veszi. Ez olyan gőgös elfogultsághoz vezet, ami blokkolja a bolygót fejlődésében.
Náci, fasiszta, nyilas, – e szavakkal úgy dobálóznak, hogy az ember nem is érti. Vagy ha érti, annál szomorúbb.
[Megjegyzés az idézethez: ez az idézet nem jellemző alapvetően erre a könyvre, csak egy olyan fontos gondolatot közöl, amit érdemesnek találtam megőrizni.]
163-164. oldal
Mint kard markolatán, ha nem drágakő,
csak könny pereg; és aki viv vele,
sebadásra és sérülésre egyaránt készen;
fémen, részvétlenségen, ellenállásokon át
vezetődik a legbelsőbb eszmélet;
s nincs más tudás, csak amit magad tudsz meg,
nincs más erő, csak amit magad érzel,
s nincs más kiut, mint az ut mindenkihez.
Fiataloknak (81. oldal)
S. T.
Viharvert holland tengerészhez hasonlított –
pedig csak Kiskunfélegyháza és Szatymaz között
vonatozott nap mint nap.
Volt néhány kitörési kísérlete,
lakás-munkahely-feleség-változtatás,
egy új szerelem, levelező egyetem útján,
de minden csak maradt a régiben.
S az az előreláthatólag ötven-hatvan év
úgyis eltelik.
Vagy a hirtelen halál egy szétroncsolt autóban,
ahol a Nap elérhetetlen, lángoló bizonyítéka
egységbe forrasztja
a Csendes óceán valamelyik hajóján
ragyogó napsütésben ebédelő holland tengerészekkel.
85. oldal
Mint férfiak szerelmetlen éjszaka után
sarokba dobott ezüst nyakkendője,
kanyarog utána a Tisza;
menni Szeged utcáin
szorosan a fal mellett,
a fekete ruha, fekete kalap, fekete esernyő
polgári ízlésével eltakarva
a lobogó gondolatokat, lobogó kétségbeeséseket
köszönni, vagy már nem köszönni az ismerősöknek
– egy két lábon járó elmulás a mások mulásának –
míg száll a hold roncsolt ragyogása
a láthatónál alább.
Juhász Gyula és Anna (94-95. oldal)