Papp Zsuzsi

A fájdalom egy idő után a barátommá vált, talán a legjobbá, mert őszinteségébe bele tudtam kapaszkodni, és nem lehetett elhallgattatni.

Inverz testkép · Papp Zsuzsi

Ugyanaz az undor és rosszullét kíséri ezt a mustrát is.
Legszívesebben levetném magamról a bőrömet, mint egy ruhát, és a franciaágyam melletti ruhainasra akasztanám. A gardróbomban pedig csak olyanokat tartanék, amit szívesebben viselnék. Mind csinos lenne, nem ez a csontos, pálcika testhuzat. A tükröket és a tükröződő felületeket már évek óta próbálom kerülni, de úgy vonzzák a tekintetem, mint egy piros kabát a szürke betonrengetegben. Gyűlölöm látni, amint a csontjaim szinte átszúrják a bőröm, és miközben látom magam, hallani vélem hogyan zörögnek. Erről eszembe jut az egyik első randin lefolytatott beszélgetés:
– Mindig ilyen vékony voltál? – érdeklődött a srác.
– Madárcsontú vagyok – feleltem.
– Az milyen? Ilyenről még nem hallottam.
– Néha, mikor nagy szél van, köveket teszek a zsebembe, nehogy felkapjon, de ha van nálam ernyő, az is jó – magyaráztam az előbbi kijelentésemet, majd partnerem értetlen tekintetét látva folytattam a magyarázkodást:
– Az ernyővel elfújhat a szél, mert ha eláll, akkor sem zuhanok le, hanem Mary Poppins-stílusban bárhol landolhatok – adtam meg a választ.

Inverz testkép · Papp Zsuzsi

Minden napom egy küzdelem. Küzdök, hogy eljátsszam, jól vagyok, küzdök, hogy túléljek minden egyes napot.

Inverz testkép · Papp Zsuzsi

Az egészet hiábavalónak éreztem mégis, ahogy a tükörképem nézem, egyáltalán nem látom az izmaim. […] Egyre kétségbeesettebb vagyok, hogy valaha is jól fogok kinézni, valaha is képes leszek-e hízni, vagy örökké ebbe a soványság börtönbe leszek zárva, ahol a csontjaim a cella rácsai.

Inverz testkép · Papp Zsuzsi