Papp Für János magyar

te ott, én itt ülök, s csak hallgatunk,
de féltjük a másikat mind a ketten,
lassan összeáll a sok-sok kis csöndből
valami végérvényes érthetetlen.

78. oldal, szonett nekünk

tisztulni látszik alakod a félreértett szavakban

74. oldal

fosztóképzős életem nincsei / közt ritka vendég a különös.

73. oldal, ennyi

megállít mindent, mindent kívül tart, ami most
hozzád érhetne. érinthetetlen tested-anyagod
túl van a hétköznapi csodákon, ehhez én már
kevés vagyok, elvérzik minden próbálkozásom.
csak a pad marad, meg a harangozás, rögzült ívek,
formák, melyek közül egyikbe sem illesz. vártam,
míg lehetett.

82. oldal, váltó

állsz előttem, és nem tudok mit kezdeni
vele. szégyellem magam, hogy nem
olyan vagy, mint a zsebemben összegyűrt
képeken. csak a szakadások, törések
egyeznek veled, és a tévedés,
hogy a rózsát ki nem állhatod.

75. oldal, tévedés

hóesés utáni csönd vagy, vagy az sem,
még az sem. mindig valahol rejtve,
állandó takarásban.

67. oldal, talan-telen