Pam Muñoz Ryan

Maya átvetette a gyeplőt a szarvon, és szárnyként tárta ki két karját. Hirtelen, minta a föld eltűnt volna, és már nem kötődne hozzá, hanem az élénk csillagok között vágtatna egyre gyorsabban és gyorsabban. Csak vágtatott, és vágtatott, és vágtatott. Az idő megállt. Semmi nem számított, ami ezelőtt történt, vagy történhet majd. Fölemelte az arcát.
Ő volt aló, a csillagok és a szél.

194-195. oldal

Maya elmosolyodott. Azért hengergetik magukat a porban, hogy távol tartsák a legyeket. A sok könyvtárbéli látogatása során ezernyi tényt jegyzett meg a lovakról. De hiába látott minden könyvben képeket, össze sem lehetett hasonlítani azzal, hogy most közelről látja őket. Elkerekedett szemmel bámult, még pislogni sem mert félelmében, hogy eltűnik a látvány.

72. oldal