P. Dangelico

Ez a pasas még akkor is megérne pár ajtócsapkodást, ha örök életre szüzességet fogadtam volna.

Ha az életed minden apró darabját szétcincálták, megtaposták vagy elvették már, akkor az utolsó darabkájába úgy fogsz kapaszkodni, mintha élet-halál kérdése lenne.

– Neked elment az eszed? Ha megrongálódik a könyv, vagy elfelejted visszaadni, az kiköszörülhetetlen csorbát ejtene a barátságunkon. Nem, ezt nem engedhetem meg.

– Nem tetszik a szakállam.
– Az lehet, viszont a rágcsáló, aki benne lakik, tuti odavan érte.

– (…) De ne engedd, hogy az eszed döntsön a szíved helyett.

– Nem értem, miért vagy még szingli.
– Azért mert van eszem! Na azért! – válaszolja tovább rágcsálva a pizzáját. – Ki a tökömnek kell ez a dráma?

Lányok, tanmese következik.

(első mondat)

– Hogy van a vérnyomásod, apu?
Felnéz a rózsabokormetszésből.
– Anyád elzavart valami lassú, hadonászós tanfolyamra a veteránok egyesületébe.
– Mármint csikungra?
– Fogalmam sincs, az micsoda. Én a lassú hadonászást csinálom.

301. oldal, Huszonötödik fejezet (Könyvmolyképző, 2020)

Egy hajszál választ el tőle, hogy olyan hisztérikus röhögésben törjek ki, mint az Oroszlánkirály egyik dilinyós hiénája. Eközben az ő arca olyan nyugodt, mintha legalábbis a Downton Abbey évadzáró részét beszélnénk át éppen.

Ha az életed minden apró darabját szétcincálták, megtaposták vagy elvették már, akkor az utolsó darabkájába úgy fogsz kapaszkodni, mintha élet-halál kérdése lenne. Mintha a megmaradt méltóságod feladásával egyszerre megszűnnél létezni.