Orvos-Tóth Noémi magyar

A traumák közül is a legfájdalmasabb, amikor a hozzánk legközelebb állóktól szenvedünk el sérüléseket. És gyógyulni is ebből a legnehezebb, hiszen éppen attól félünk, ami leginkább a segítségünkre lenne: a másik embertől. Mintha a szomjazó fóbiásan rettegne a víztől.

165. oldal (Családban marad)

Sokáig tartott, amíg rájött, hogy az otthonról hozott világkép nincs kőbe vésve, azt át is lehet alakítani, felül is lehet bírálni.

228. oldal (Hitünk szerint)

Ahhoz, hogy szabadulni tudjunk gyermekkorunk kísértő démonaitól, messzebb kell látnunk szüleinknél. El kell fogadnunk, hogy egykor ők is tehetetlen áldozatok voltak, akik feldolgozatlan sérüléseiket nekünk adták tovább.

143. oldal - Családban marad

Ha valakinek a lelkét ez a csökkentértékűség-érzés járja át, nem csoda, hogy felnőve is félve, bizonytalanul lép bele bármilyen emberi kapcsolatba, vagy nem is engedi bele magát az intim közelségbe, hogy a további sérüléseket elkerülje. Az ilyen ember életében a szeretet elérhetetlen délibábbá válik – vagy kétségbeeseve kergeti, vagy el sem indul felé.

25. oldal (A nem kívánt gyermek drámája)

A kezdeti szeretethiány mint egy vörös jel vonul végig az életünkön, amitől nagyon nehéz megszabadulni.

(…) azok, akik elvárják, és általában véve fontosnak tartják az őszinteséget, számtalan dologról nem mernek, nem tudnak vagy nem akarnak beszélni a kapcsolataikban.

Korai traumáink, mint a búvópatak, újra meg újra felbukkannak felnőttkorunkban is, és ha nem kezdjük el gyógyításukat, nemcsak a mi életünket nehezítik meg, de a gyerekeinkét, sőt, akár az unokáinkét is.

129. oldal (Családban marad)

Amit azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni: minden szülő gyerekként kezdte az életét.

Aki súlyos traumát él át, abban valami nagyon fontos dolog eltörik, ez pedig a biztonságérzet. Ettől kezdve mindig készenléti állapotban van, mert úgy érzi, soha nem lehet tudni, mi történik a következő percben. A világ új, addig ismeretlen sötét színben tűnik fel. Lesni, figyelni kell, honnan jöhet a támadás. Ráadásul ez nem csupán átmeneti állapot. A trauma ökölszabálya ugyanis: attól, hogy valaminek vége van, még nem múlt el. Vagyis hiába hirdetik ki a békét egy háború után, hiába szabadítják ki a koncentrációs táborba zárt foglyokat, hiába menekítik ki az áldozatot egy bántalmazó családból – a félelem réme tovább él.

106. oldal, 2. fejezet - Trauma: A lélek földrengése

Bár a mesterségesen fájdalommentessé tett élet elsőre vonzónak tűnhet, valójában roppant veszélyes lehet.

204. oldal (Torzuló valóság)