!

Oriana Fallaci olasz

1929. június 29. (Firenze) – 2006. szeptember 15. (Firenze)

Tudástár · 17 kapcsolódó alkotó

Életrajz

Könyvei 16

Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez
Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap
Oriana Fallaci: A harag és a büszkeség
Oriana Fallaci: A haszontalan nem
Oriana Fallaci: Az értelem ereje
Oriana Fallaci: Az utolsó interjú
Oriana Fallaci: Pénelopé a háborúban
Oriana Fallaci: Insallah
Oriana Fallaci: Lettera a un bambino mai nato
Oriana Fallaci: Un uomo

Kapcsolódó sorozatok: Harag-trilógia · Összes sorozat »

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Lektúra könyvek Kriterion

Róla szóló könyvek 2

Cristina De Stefano: Oriana
Cristina De Stefano: Oriana Fallaci

Kiemelt alkotóértékelések

Bla IP>!

Oriana Fallaci

Ki volt Oriana Fallaci? Egyike volt azon közéleti szereplőknek, akiket milliók szerettek, becsültek és tiszteltek, ugyanakkor más milliók gyűlöltek. Megnyilvánulásai, véleménye szinte mindig szélsőséges nézeteket váltottak ki, de ez megérthető, hisz szocializációja mentalitásában talán „baloldali radikalizmust” eredményezett.
Oriana Fallaci 1929-ben Firenzében született. Indíttatására, beállítódására jellemző, hogy a második világháborúban olasz partizánként vett részt, valamint hogy ő még maga ment el a múlt század második felének konfliktushelyszíneire, haditudósítóként jelen volt Koreában, Vietnamban, Irakban. Fiatal újságíróként interjút készített számos államfővel, politikussal és hírességgel, köztük volt Henry Kissinger, Neil Armstrong, az iráni sah, Khomeini ajatollah, Lech Wałęsa, Willy Brandt, Zulfikar Ali Bhutto, Walter Cronkite, Abolhaszan Baniszadr, Omar Khadafi, Federico Fellini, Sammy Davis Jr., Teng Hsziao-ping, Nguyen Cao Kyl, Jasszer Arafat, Indira Gandhi, Alexandrosz Panagoulisz, Makariosz püspök, Golda Meir, Nguyễn Văn Thiệu, Hailé Szelasszié és Sean Connery. (Megjegyzendő, hogy a Khomeini-interjúhoz nemcsak a csadort vette magára, de férjhez ment átmenetileg egyébként nős muszlim tolmácsához, mert különben nem tartózkodhatott volna vele kettesben egy szobában, s akkor veszélyben az interjú). Fallaci interjúalanyának lenni egyébként azt jelentette, hogy a kérdezett tagja a korszak legjelentékenyebb személyiségei klubjának, aki a kérdések hullámveréséből felszínre bukkanva szerencsés esetben igazolhatta kivételes képességeit, de szinte ugyanekkorra esélye volt arra is, hogy köznevetség tárgya lesz.
A haszontalan nem (1965) akkor született, amikor még egy-egy újságíró komolyan vette a szakmáját, vagyis hajtotta az igazságkeresés és a megismerés vágya. Könnyen lehet, hogy ez csak egy idealizált kép a ’60-as évekről, de „A haszontalan nem” olvasásakor folyton az volt a benyomásom, hogy a szerző, vagyis Oriana Fallaci kíváncsi a világra. S túl azon, hogy kíváncsi a világra, rengeteget tud is róla. Utazás a nő körül, ez az itt emlegetett könyv alcíme. Azért ez, mert a könyv témája Fallaci utazása a világ 6 országába (Pakisztán, India, Kína – pontosabban Hong-Kong –, Japán, Indonézia, Egyesült Államok, s azon belül leginkább Hawaii-szigetek), hogy ott szétnézzen: mi is a helyzet nő-fronton? A kétnapos (gyorsan olvasóknak egynapos) olvasmányt jelentő könyvnek hihetetlen, majdnem felfoghatatlan részletei vannak. És egyetlen oldala sincs, ahol ne lennének új információk, remek történelmi, kultúrtörténeti utalások. Szóval, izgalmas egy könyv! Engem az indiai rész fogott meg leginkább. Gyönyörű példáit hozta fel Gandhi csendes harcának, amikor nőkkel összefogva jutott eredményre, például a sóadó ellen, amikor nők milliói mondtak ellent az angol gyarmatosítók rendőrségének. Kicsit könnyebben mesélhető történet a szári védelmében mozduló nőké, akik az európai viseletek ellen azért szálltak harcba, mert a hazai szövetiparban – többek között szári-készítésben – érdekeltek a csőd felé közelítettek. Észt és szívet megbotránkoztató példa azoknak a nőknek az esete, akik halott férjüket követték a máglyára is. Élve. Történt ez még a múlt század közepén is.
Ez volt az első könyv, amit valamikor olvastam Oriana Fallacitól azaz a „Ha meghal a Nap” (1971) című opusz, amely az űrhajósokról szól, s amelyet a NASA-nál, az amerikai űrhajózási központban tett látogatása nyomán írt! Azonnal beleszerettem Oriana őszinte, lényegre törő stílusába. A középpontban az amerikai űrhajózás áll, jelene és jövője, valamint annak szereplői, alakítói. Mindez megfűszerezve Oriana kemény és kétkedő személyiségével. Kötelező olvasmánynak kellene lennie! Tanulságos, hogy a ’60-as évek Amerikájában, hogyan vélekedtek az emberek a világról és, hogy mindez hogyan csapódik le egy olasz újságírónőben. Tetszettek a gondolatok és kérdések, a kétkedések őszintesége. Oriana esetenként szinte durva nyerssége. Számomra példamutató, ahogy utánajár dolgoknak, következtet, ír és mindebből megalkotja a saját véleményét és azt nem fél hangosan kimondani vagy nekiszegezni másoknak. Hihetetlenül jól ráérez, hogyan tegyen fel egy kérdést és közben nem foglalkozik azzal, hogy az mennyire illetlen, vagy kellemetlen. Ennek köszönhetően viszont olyan értékes válaszokat kap, amelyek csak mélyítik a mondanivalóját és tovább gondolkodtatnak. Egészen filozófiai mélységekig viszi az űrhajózással kapcsolatos elmélkedést. Jól megrágja mindazt, amit kapott az interjúk során és beépíti önmagába, s ha mindehhez szükséges, átértékeli korábbi véleményét, és helyesbít. Van azonban a könyvnek egy személyesebb vonala is, ahol bepillantást kaphatunk Oriana múltjába, kapcsolatába édesapjával. Itt válik igazán érzékelhetővé, hogy mennyire mély nyomot hagyott az életében, lelkében és ezáltal gondolkodásmódjában a háború. Itt tudhatjuk meg saját tollából, hogy honnan indult Oriana és mi az, amit egy életen át magával cipel. Hihetetlenül jól vegyíti ezt a két elemet az írónő a könyvben és ettől lesz annyira olvasható és érdekes, hogy nem akarod letenni. Nem csak élményt ad, amit lejátszol a képzeletbeli moziban, hanem annál sokkal tovább hat. Elgondolkodtat és arra ösztönöz, hogy nézz a dolgok mélyére!
Az Insallah(1995) ugyan csak egy regény, de valóságos helyszínen, valóságos háborúban, annak is a poklában: a közel-keleten, Bejrut-ban játszódik. Nagyon összetett és sokszereplős írás, rengeteg karakterrel. Arról nem is beszélve, hogy Oriana nőként milyen részletességgel ismeri a modern hadviselés körülményeit! Óriási előkészítő munka állhat a háttérben, s biztosan saját tapasztalatok is! De mindenekelőtt maga a történetvezetés és a szereplők játéka az, ami megfogott. Zseniális felütéssel indít: az önmagukból kifordult, szinte megtébolyodott állatok képével, amellyel az önmagából kifordult emberi világot, a háborút jellemzi! Ez a kép végül vissza is tér, keretbe foglalva az infernót.
A előzők miatt tudom azt mondani: vegyétek kézbe Oriana e művét is! Tanulságos belelátni ennyi férfi életébe és rajtuk keresztül átélni, hogy milyen életük lehet a katonáknak egy ismeretlen városban, ismeretlen ellenséggel szemben. Hogy mit hoz ki belőlük ez a helyzet? Oriana még azt is bemutatja, hogy honnan indultak, milyenek voltak a sorozás előtt. Szóval ez egy kitűnően jó könyv, melyben közben a szerző jó néhányszor gyomron vágja az olvasót, hogy érzékelje a nehézségeket! Néha le kellett tennem a könyvet, hogy megemésszem az elém táruló képek borzalmát. Bár a háború mindig nehezen viselhető téma. De az, akit mindez érdekel, szerintem megkaphatja a lélekpróbát és az elmélyülés élményét, nem is remélt részletességgel és rengeteg hétköznapi, emberi történettel.
Visszavonulása után több könyvnek és cikknek a szerzője volt, amelyek vitát gerjesztettek elsősorban iszlám és arab körökben. Idősen és már halálos betegen robbantotta ki legnagyobb botrányát: az akkor nemrég meggyászolt szeptember 11-e után alapjában kezdte támadni az iszlámot, mivel fanatikus módszereit félve, károsnak ítélte meg jelenlegi törekvéseit és formáját. 2002-ben, fantasztikus kiáltványa a Panorama című olasz lapban azt jelezte, hogy Izrael-ellenessége átfordult iszlámbírálatba. Akkor 150 ezer ember ment vele – a zsidók elleni atrocitásokon felháborodva – tüntetni.
Számos irodalmi díjjal tüntették ki, megkapta a St. Vincent-díjat, a Banaccarella-díjat Nothing és So be It című műveiért (1971-ben), Viareggio-díjat (1979-ben), Antibes-díjat pedig a sokat támadott Insallah című művéért (1993-ban). A Columbia Egyetemen díszdoktorrá avatták. Tanított újságírást itt, továbbá a Yale és a Harvard egyetemeken. Műveit 21 nyelvre fordították le.
Harag és büszkeség című könyvével a világhírű olasz írónő, Oriana Fallaci mintegy tízéves csendet tört meg. Azt a csendet, amelyben manhattani otthonában a szeptember 11-i apokalipszis pillanatáig élt. 2003-as megszólalása azonban sokáig emlékezetes marad: könyve Európában évtizedek óta nem tapasztalt felzúdulást váltott ki. Vitákat, veszekedéseket, szenvedélyes dicséreteket és vad támadásokat. Olaszországban több mint egymillió példányt adtak el Fallaci könyvéből, és bestseller lett Franciaországban, Németországban és Spanyolországban is.
Ő volt Oriana Fallaci – szerintem. Emlékezzetek rá! Sokunknak kellene hozzá hasonlóvá válnunk!

11 hozzászólás

Népszerű idézetek

Psyche>!

Csak az tudja igazán értékelni az élet szépségét, és csak az tud jóízűt nevetni, aki valaha sokat sírt. Sírni könnyű, nevetni nehéz.

csillagka P>!

…ha férfinak születsz, remélem, olyan férfi leszel, amilyenről mindig is álmodtam: gyöngéd a gyengékkel, kíméletlen az erőszakosokkal, nagylelkű azokkal, akik szeretnek téged, és kegyetlen azokkal, akik parancsolnak neked.

16. oldal, 2010

Miestas>!

… – varázslatos dolog nőnek lenni. Olyan kaland, amihez bátorság szükséges, olyan viadal, amit soha nem lehet megunni. Ha nőnek születsz, sok nagy feladat vár rád. Először is harcolnod kell azért, hogy megtudják: ha Isten létezne, ősz öregasszony vagy szép lány is lehetne. Azután harcolnod kell, hogy megértesd az emberekkel: a bűn nem azon a napon született, amikor Éva leszakította azt az almát. Azon a napon egy csodálatos erény született, amit úgy neveznek: engedetlenség. Végül azért kell harcolnod, hogy formás, kerek testedben értelem lakozik, és meghallgatásért kiált.

14. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nők
Chöpp >!

Ateista vagyok, hála Istennek.

67. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ateizmus
Nikolett0907 P>!

A szerencsés férfi amerikai házban él, kínai ételt eszik, és japán felesége van.

108. oldal

Oriana Fallaci: A haszontalan nem Utazás a nő körül

1 hozzászólás
Lovely>!

Anyának lenni nem mesterség. Még csak nem is kötelesség. Egyszerűen egy jog a sok közül. Kimerítő hadakozás lesz. És szinte mindig te fogsz veszíteni. De soha ne csüggedj! Harcolni sokkal szebb, mint győzni, utazni sokkal szórakoztatóbb, mint megérkezni: amikor megérkezel valahová, vagy győzöl, hatalmas űr támad benned. És hogy legyőzd magadban az űrt, ismét útra kelsz, új célokat tűzöl magad elé.

2010: 14-15. o.

Kapcsolódó szócikkek: anyaság
Inimma >!

Ha egy plasztikdarab alkalmas arra, hogy jó esőkabátot készítsenek belőle, és a lányom nem kap tüdőgyulladást, az nekem már elég ahhoz, hogy elfogadjam a plasztik létezését. Elég, ha a telefon alkalmas arra, hogy a tűzoltókat hívjam, már el is fogadom a telefont. Ha a tévé jó filmet közvetít, elfogadom a tévét. Ha egy mikrofon alkalmas rá, hogy rögzítse azt, amit mondok, mikor az agyam éppen működik, már elfogadom a mikrofont. Hogy a mikrofonba fasiszták is beszélnek? Nyugalom! A tévében ostoba alakok is szerepelnek? Nem baj. Telefonon hülyék is hívnak, és akkor dühöngök, és összetöröm a készüléket? Az sem baj. A plasztikkal a rét füvét helyettesítik? Nem baj. Tudom, hogy Los Angelesben a kipufogók füstje miatt szürke a nap. Tudom, hogy az autó az impotensek eszköze arra, hogy férfiasabbnak érezzék magukat. De ha ezer hülye között akad egyetlen ember, aki azt mondja: nem attól leszek férfias, ha kétszáz kilométeres sebességgel hajtok óránként, nem kell egész nap férfiasnak látszanom, elég, ha egyszer vagyok férfias a nap huszonnégy órájában, és gyalog járok, nos ebben az esetben én felkiáltok, hogy csodálatos az ember, és azért csodálatos, mert megteremtette a gépeket. Nem félek a gépektől: a gépek által válik halhatatlanná a halandó ember. A lemezek közvetítik hozzánk a zenét. A linotype-gépek nyomják a könyveinket. A mágneses szalagok rögzítik a gondolatainkat. Az ember drámája az, hogy nem csak ő maga hal meg, hanem az agya is megöregszik és meghal: és vele mindaz az adomány, amit számunkra tartogatott. De az általa épített gépek megtartják, megállítják az agyát, mielőtt meghalna, kulcsra zárják a gondolatot abban a pillanatban, amikor szavakat öltött, kristályosan rögzítik és érintetlenül visszaadják, így az adomány, amit az ember számunkra tartogatott, nem vész el vele együtt. Ó, ha Krisztusnak magnetofonja lett volna! Bizonyíték lenne a kezemben, amit a hamis keresztények arcába vághatnék, hogy Krisztusé volt az igazság, nem az övék. Ó, ha Buddhának rádiója lett volna! Ó, ha Homérosznak lehetett volna linotype-gépe! Ó, ha Leonardo elektronikus számítógéppel rendelkezhet! Ó, ha Szapphó éghetetlen anyagra vésheti költeményeit! Ó, ha Shakespeare filmet készíthetett volna! Soha senki nem győzhet meg engem arról, hogy a gépek veszedelmesek, gonoszak: az emberek veszedelmesek, gonoszak. A film elködösíti az agyat? Igen, de fel is ébresztheti. Ezért szeretem Vernét: mert moralista, mint én, optimista, mint én. Olyan korszakban élt ő is, amikor úgy látszott, hogy mindenki elvesztette az akaratát, a merészségét a cselekvésre: és ő visszaadta a cselekedni akarását, merészségét. Készítsünk egy szép rakétát, a mindenségit neki, és menjünk a Holdra, a mindenségit, kiáltotta Utazás a Holdba című könyvében. Készítsünk egy szép tengeralattjárót, a mindenségit neki, menjünk a víz alá, a mindenségit, kiáltotta Utazás a tenger alatt című könyvében. De gondoljon Nemo kapitányra, aki démoni szenvedéllyel így kiált: „Legyetek jobbak egymáshoz, ne az Istennel való kapcsolatotokkal törődjetek, törődjetek inkább az egymás közötti kapcsolataitokkal!” Gondoljon Robinson Crusoe-ra, aki azt mondja: „Igen, egyedül vagyok. Ellenem van a Föld, ellenem van a Világegyetem, de van fejem, hohó! Van két kezem, hohó! Én életben tudok maradni, élni tudok, hohó! Hohó!” így hát én mindent szeretek, ami segít abban, hogy tökéletesebbé váljunk: a plasztiktól a rakétákig, mindent. És elegem van az elégedetlenkedésből.

28-19. oldal - Második fejezet - Ray Bradbury

Kapcsolódó szócikkek: gép · könyv · technika
2 hozzászólás
Nikolett0907 P>!

– Képzelje el, 1941-ben Sanghajban, már orvos voltam, egyszer láttam, amint a szülei megköveztek egy menyasszonyt, azzal vádolták, hogy nem szűz. Szűz volt: tudom, mert megvizsgáltam. De a bizonygatásom nem ért semmit: megölték, mint egy rühes kutyát, kővel csapták agyon, és még föl se jelentették őket. Képzelje el, 1945-ben nyolcszáz bordély működött csak Sanghajban, negyvenhatezer tizenkét és negyven év közötti prostituálttal, a szüleik egy zsák rizsért adták el őket, és évente legalább ezret vertek agyon. És senkit se jelentettek fel ilyesmiért. Képzelje el, 1947-ben, amikor elvesztettem első férjem, a szüleim azt akarták, hogy haljak éhen: a szokás szerint. „Szép síremléket csináltattunk neked – mondták. – Ráíratjuk: A hű feleségnek.” És feldühödtek, amikor azt feleltem, hogy nekem egyáltalán nem fontos a síremlék, van egy lányom, és érte élni fogok. Ma ilyen dolgok nem történnek már, törvény szüntette meg a bordélyokat, a lányok pedig, akik oda voltak bezárva, megtanultak írni és olvasni, családot alapítanak. Azt a kínait, aki volt prostituáltat vesz feleségül, többre becsülik, mint egy tisztes polgárt: a Nemzet Érdemes Tagjának nevezik.
Egy másik törvény megtiltotta az ágyas tartását, leszögezve, hogy a férj semmiben sem áll a felesége fölött, neki is ugyanolyan alanyi jogai vannak.
Törvény tiltja meg az újszülött lánygyermekek elásását, amit valaha megtettek, és a nők is bármilyen mesterséget választhatnak, amit a férfiak. Ó, tudom jól, hogy az emberek nem ilyen beszédet várnak tőlem, és amikor hallanak, kommunistának mondanak.
Nem vagyok kommunista, elsősorban katolikus vagyok, misére járok. De orvos vagyok, és mint orvos, csak az igazságot látom, mely a sebészkéshez hasonlít, rosszulesik, de gyógyít.

81. oldal

Oriana Fallaci: A haszontalan nem Utazás a nő körül

efenera>!

Kisfiam, azt akarom megértetni veled, hogy férfinak lenni nem azt jelenti, hogy farkad van, hanem azt, hogy ember vagy. És én mindenekelőtt azt szeretném, hogy ember légy.

15. oldal (Kozmosz)

Bakcsó>!

Az ember csak úgy számíthat mások megbecsülésére, ha van önbecsülése, és csak akkor hisznek benne, ha ő is hisz magában.