!

Novák Vica magyar

1989. február 3. –

Kováts_Viktória I
27 figyelő · 18 figyelt · 6 értékelés · 0 polc · 30 karc · 0 észlelés
Teljes névNovák Viktória
Nem
Honlaptortenetekvagyunk.blogspot.hu
Facebook@novakvica

Könyvei 2

Novák Vica: Minka és a felhőfoltozók
Novák Vica: Minka és a betűvetők

Kapcsolódó sorozatok: Minka · Összes sorozat »

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Meseidő

Antológiák 2

Kozma Réka (szerk.): Érints meg!
Róbert Katalin (szerk.): Meghitt pillanatok

Népszerű idézetek

Sicc>!

A világon minden titok buborékokba van rejtve, ezt jegyezzétek meg!

23. oldal

1 hozzászólás
Könyvmolyképző KU>!

– Az ég az végtelen. Nincsenek falai és nincsen teteje. Kék színű, valamikor meg szürke, ha vihar jön. Olyankor a legragyogóbb, amikor kevés rajta a felhő, és süt a nap, ami meleget ad, és fényt. Olyan érzés a kékre nézni, mint beszívni a friss levegőt, ha a szelek besodorják a barlangba.
A hunyorgók egyszerre vettek egy mély levegőt, mintha megpróbálnák magukba szívni az ég kékjét.

K_A_Hikari>!

Az anyukája egyszer azt mondta neki, a délibáb nem valódi. Forró síkságokon a fények játéka tréfálja meg a szemet, és olyasmit mutat, ami nincs is ott. Ám az előttük álló, koboldra vagy manóra emlékeztető emberke nagyon is valóságosnak tűnt.

19. oldal

K_A_Hikari>!

A történetekkel elrepülhetnek új helyekre, mint mi a szelek hátán, vagy te a szárnyaiddal.

53. oldal

Könyvmolyképző KU>!

Ahogy telt a nap, a betűk egyre fogyatkoztak, és ez igazán nem lehetett véletlen! Elfogytak a reklámokból, a busz oldalára ragasztott hirdetésből, a plakátokból és a tévéből. Mire Minka hazaért az iskolából, a láthatatlan betűlopó szinte teljesen megdézsmálta a könyveket is.

Könyvmolyképző KU>!

– Mi a baj azokkal a szemüvegekkel? – kérdezte kíváncsian, mire mindannyian bánatosan lehajtották a fejüket.
– Nem segítenek színesben látni a világot. Tudod, mi nem látunk színeket. Ráadásul a szemünk nem bírja az erős fényt, ezért bujkálunk itt. Szomorú dolog ám a hegyek mélyén rejtőzni, színek és álmok nélkül! Mindig várjuk, hátha jön valaki látogatóba, és mesél nekünk a kinti világról, de hiába.

Könyvmolyképző KU>!

Mindannyian letelepedtek, és Minka megkérte Szélvészt, hogy ürítse ki a zsebét. Előkerült belőle egy darabka csokoládé, egy hosszúkás szirmú százszorszép, néhány gömbölyded kékáfonya és egy ezüstszínű kiskanál.
Minka körbeadta az apró kincseket, és mindet leírta a hunyorgóknak. Elmondta, milyen a színük, honnan származhatnak és mire valók. A hunyorgók lelkesen próbáltak képet alkotni maguknak a világról, amit nem ismerhettek.
– Mesélj arról, kicsi lány, hogy mi minden van még odakint! Milyen az ég? És milyen az eső? Milyen a tűz, ha nem a lámpában ég?
– Csukjátok be a szemeteket! – rendelkezett Minka, aztán meghúzkodta az engedetlen Szélvész kabátjának az ujját. – Te is!
Mikor mindenki behunyta a szemét, Minka belefogott, hogy megtanítsa a hunyorgókat a képzelet nevű varázslatra.

Könyvmolyképző KU>!

Mikor megérkeztek, újra este volt, mint amikor elmentek. Éppúgy, mint az első alkalommal, az óramutató egy percet sem vándorolt előrébb. Minka az íróasztala fiókjába rejtette a piros ceruzát, nehogy az anyukája beletegye a tolltartójába, ő pedig magával vigye az iskolába. Az iskolában folyton eltűntek a ceruzák. Minkának eszébe is jutott, hogy talán a padláson lakik Bőregér egyik rokona, és ő cseni el a ceruzákat.

K_A_Hikari>!

Hegyen innen, völgyön túl, volt egyszer egy kis falu, ami madárdallal és napsütéssel ébredt minden reggel.

(első mondat)