Norman Mailer amerikai
1923. január 31. (Long Branch, USA) – 2007. november 10. (New York)
| Katalógusnév | Mailer, Norman |
|---|---|
| Nem | férfi |
Képek 6
Könyvei 21
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Magvető Világkönyvtár Magvető · Sikerkönyvek Magvető · Vintage Classics Vintage
Antológiák 6
Róla szóló könyvek 1
Népszerű idézetek
Valószínűleg nincs párja a világon annak az impotenciának, amit az ember akkor érez, amikor tudja, hogy igaza van, a világ áramlik helytelen irányba és az áradat csak jön, csak jön…
246. oldal
Csak figyeljük meg: az írás jórészt a pillanat iránti megfelelő érzékenység, a következő ígéretes mozzanat megragadása, ami rendszerint az ember tudatos szándékától egy kicsit eltérő irányban rejtőzik valamelyik szóban vagy kifejezésben.
46. oldal
…Goodman akkoriban magas, erőteljes, csinos, fekete hajú fiatalember volt, akit a vereség tömény, mogorva levegője lengett körül. (Olyan volt, mint J. D. Salinger lett volna, ha elég magas és izmos ahhoz, hogy rögbizzen, és ha elszúrta volna a Zabhegyező-t.)
16. oldal
A délután előrehaladtával Washington egyre inkább gyöngéd déli városnak tűnik. Vasakaratának enyhe lelki rozsdája, a fulladás érzete (Washingtonban feltehetőleg lassabban fullad meg az ember, mint bárhol másutt – van, akinek ez harminc évig is eltart), gátlásainak fakult illata, szigora és rejtett korrupciója (ami olyan, mintha az ember gazdag, középkorú hölgyekkel túlzsúfolt szalonba lépne) mintha mind-mind eltűnnének ennek a könnyed félhomálynak az aranyos lebegésében.
24. oldal
A börtönőr annyira amerikai volt, amennyire amerikainak lenni már senkinek sincs joga: az a magas, aggódó homlok, a keskeny, beesett száj, az ősz haj, azok az ártatlan kék szemek, amelyekkel oly kitűnően végig lehet nézni egy kivégzést (izgatni ráér magát az ember később is), az a drótkeretes pápaszem, csupa szűklátókörűség, illemtudás, jóakarat, pokoli amerikai ártatlanság, mely képtelen kételkedni a vezetőiben, mert mögötte téboly lakozik és egy kátyúba jutott élet forrongása.
236. oldal
Azokban a napokban én voltam, aki Názáretből eljöttem, hogy Jordánban Jánossal megkereszteltessem magam.
(első mondat)
Jóleső melegség fogta el, ha a fiára gondolt. Eszébe jutott, hogy szokta fölébreszteni a gyerek vasárnap reggelenként. A felesége berakta melléje az ágyba, a kölyök meglovagolta a hasát, és vidáman gőgicsélve ráncigálni kezdte gyönge kis kezével a mellén a szőrszálakat. Rothba szinte belenyilallott a boldogság, amikor erre gondolt, aztán meg a fájdalmas igazság, hogy bizony nem is örült olyan nagyon a gyereknek, amikor még nem szakadtak el egymástól. Mindig ingerült volt, és haragudott, hogy fölzavarták álmából, s most őszintén csodálkozott rajta, hogy lehetett képes elszalasztani a boldogságot, amikor ott volt a keze ügyében. Mintha csak most jutott volna el odáig, hogy megértse igazi önmagát, s olyasféle különös érzés fogta el, mint a felfedezőket: mintha élete ismerősnek hitt, egyhangú terepén még sose látott szakadékokra és hidakra bukkant volna. – Tudod, furcsa az élet – jegyezte meg.
64. oldal
– Isten olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak.
62. oldal (Európa, 1971)
