!

Nikosz Kazantzakisz görög

Νίκος Καζαντζάκης, Nikos Kazantzakis

1883. február 18. (Heraklion, Görögország) – 1957. október 26. (Freiburg, Németország)

Teljes névΝίκος Καζαντζάκης, szabályos magyar átírással Níkosz Kazandzákisz
Wikipédiahttp://hu.wikipedia.org/wiki/Nikosz_Kazantzakisz

Képek 4

Könyvei 14

Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög
Nikosz Kazantzakisz: Akinek meg kell halnia
Nikosz Kazantzakisz: Krisztus utolsó megkísértése
Nikosz Kazantzakisz: Isten szegénykéje
Nikosz Kazantzakisz: Testvérgyilkosok
Nikosz Kazantzakisz: Jelentés Grecónak
Nikosz Kazantzakisz: Aszkézis
Nikosz Kazantzakisz: Mihálisz kapitány
Nikos Kazantzakis: Zorba the Greek
Nikos Kazantzakis: The Last Temptation of Christ

Kapcsolódó kiadói sorozatok: A Világirodalom Remekei, Horizont könyvek

Antológiák 4

Popper Péter: Ők – én vagyok
Márton László (szerk.): Iskolája az emberi szívnek
Lakatos István (szerk.): Évezredek eposzai
Papp Árpád (szerk.): Ezer arc, egy álarc mögött

Népszerű alkotóértékelések


Népszerű idézetek

>!
eme P

Kényes masina az ember, könnyen elromlik. Elég, ha egyetlen csavar meglazul…

34. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ember, emberiség
>!
Almost_Zed

Az Isten örökösen arcot cserél, és jó annak, aki felismeri minden egyes álarc mögött. Néha egy pohár friss víz, néha egy térdünkön lovagló kisgyerek; hol egy kikapós menyecske, hol egy reggeli séta.

313. oldal (Európa Könyvkiadó, 1976)

>!
Gyöngyi69

… ez az út – meg kell találni a ritmust, és bízón követni!

235. oldal

>!
Bélabá P

– Aztán mi a kedvenc ételed, apóka?
– Mindegyik, fiam, mindegyik. Nagy bűn azt mondani: ez az étel jó, a másik meg rossz.
– Miért? Nem válogathatunk?
– Nem, nem válogathatunk.
– De hát miért?
– Mert vannak emberek, akik éheznek.

152. oldal

>!
Rawalpindi

– (…) Ha könyörtelen vagy, mindenki fél és tisztel; ha jó vagy, szégyenben maradsz.

274. oldal, Európa Könyvkiadó, 1973

1 hozzászólás
>!
zsanna_zs

Eszembe jutott egy reggel, amikor egy fán pici lepke bábját vettem észre abban a pillanatban, amikor felpattant a burok, és a lepkévé vált hernyó készült napvilágra törni. Vártam, vártam, de késett, s mivel siettem, ráhajoltam és elkezdtem leheletemmel melegíteni. Türelmetlenül melegítettem, és a csoda kezdett kibontakozni előttem, gyors és természetellenes ütemben, kinyílt az egész burok, és kibújt a lepke. Ám sohase felejtem el undoromat: szárnyai ráncosak maradtak, az összehúzódott testecske remegett, s küszködött, hogy kitárja a szárnyát, de nem tudta, s én igyekeztem, hogy segítsek neki a leheletemmel. Hiába, hiányzott neki a türelmes érés és a napfényben való lassú kibomlás, most már késő volt. Leheletem idő előtti kibomlásra kényszerítette a lepkét, ráncosan, koraszülöttként jött napvilágra. Éretlenül bújt ki, reménytelenül mozdult meg, és nemsokára meghalt a tenyeremben. Azt hiszem, e lepke pelyhes teteme a legnagyobb teher az életemben, lelkiismeretem legsúlyosabb terhe. És íme, ma értettem meg mélyen: halálos bűn siettetni az ősi törvényeket, bizalommal kell követni a halhatatlan ritmust. Összekuporodtam egy sziklán, hogy nyugodtan megemésszem ezt a szilveszteri gondolatot. "Ó, ha tudnám -gondoltam magamban- ezt az új évet szabályozni, hisztérikus türelmetlenség nélkül! Milyen jó is lenne, ha ez a kis lepke, amelyet sietségemmel megöltem, mindig előttem repülne és mutatná az utat.

>!
Bélabá P

Semmi más örömöm nincs, csak egy: a munka. A testi és szellemi munka, de inkább a testi. Örömöt jelent, ha elfáradok, ha izzadok, ha hallom csontjaim ropogását. Gyűlölöm a pénzt, eldobom, elverem, úgy ahogy jön, nem vagyok a pénz rabja, a pénz az én rabom.

124. oldal

Kapcsolódó szócikkek: munka · pénz
2 hozzászólás
>!
Bélabá P

Sok öröm van ezen a világon – nők, gyümölcsök, eszmék, de ha buja ősz idején ezt a tengert szelheted, minden egyes sziget nevét elmormolva, azt hiszem, lelked a Paradicsomban sem merülhetne mélyebbre a gyönyörben. Sehol másutt nem tudsz csendesen és észrevétlen átsiklani a valóságból az álomba; megritkulnak a határok, a legócskább hajók árbocain is szőlőszemek és rügyek fakadnak; igaz, itt Görögországban a szükségszerűség virága, amit másutt csodának neveznek.

21. oldal

2 hozzászólás
>!
Carmilla 

Mondd meg, mit csinálsz az ennivalóval, amit elfogyasztasz – kezdte egyszer –, s megmondom ki vagy. Egyesek zsírpárnává és trágyává, mások munkává és kedvvé, s megint mások, úgy hallom, istenné változtatják. Tehát háromféle ember van, s én, jó uram, nem vagyok sem a legrosszabb, sem a legjobb fajtából való, jó középen állok. Amit eszem, munkává és jókedvvé lesz bennem. Még szép!

110. oldal (Európa, 1976)

3 hozzászólás
>!
félóra

Tiszta vizű patakhoz ért, és megpillantott egy öreget, aki elmélyülten figyelte a víz áramlását. Jannarosz közelebb ment hozzá, és fölé hajolt, hogy lássa, mi köti úgy le az öregember figyelmét. A vízen kívül semmit sem látott.
– Mit nézel nagyapó? – kérdezte kiváncsian.
Az öregember felemelte a fejét, és szomorúan mosolygott:
– Az életemet, ahogy áramlik s eltűnik, fiam, ahogy áramlik és eltűnik.
– Ne aggódj, nagyapó, tudja merre tart: a tenger felé. Minden ember élete a tengerbe ömlik.
Az öreg sóhajtott:
– Igen, fiam, ezért sós a tenger vize: a sok könnytől – majd visszafordult a rohanó vízér fölé, és nem szólt többé.

16. oldal