!

Nikosz Kazantzakisz görög

Νίκος Καζαντζάκης, Nikos Kazantzakis

1883. február 18. (Heraklion, Görögország) – 1957. október 26. (Freiburg, Németország)

Tudástár · 5 kapcsolódó alkotó

Teljes névΝίκος Καζαντζάκης, szabályos magyar átírással Níkosz Kazandzákisz

Képek 4

Könyvei 14

Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög
Nikosz Kazantzakisz: Akinek meg kell halnia
Nikosz Kazantzakisz: Krisztus utolsó megkísértése
Nikosz Kazantzakisz: Isten szegénykéje
Nikosz Kazantzakisz: Testvérgyilkosok
Nikosz Kazantzakisz: Jelentés Grecónak
Nikos Kazantzakis: The Last Temptation of Christ
Nikosz Kazantzakisz: Aszkézis
Nikosz Kazantzakisz: Mihálisz kapitány
Nikos Kazantzakis: Zorba the Greek

Kapcsolódó kiadói sorozatok: A Világirodalom Remekei · Horizont könyvek

Antológiák 4

Popper Péter: Ők – én vagyok
Márton László (szerk.): Iskolája az emberi szívnek
Lakatos István (szerk.): Évezredek eposzai
Papp Árpád (szerk.): Ezer arc, egy álarc mögött

Népszerű alkotóértékelések


Népszerű idézetek

eme P>!

Kényes masina az ember, könnyen elromlik. Elég, ha egyetlen csavar meglazul…

34. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ember, emberiség
Gyöngyi69>!

… ez az út – meg kell találni a ritmust, és bízón követni!

235. oldal

Kapcsolódó szócikkek: út
Almost_Zed>!

Az Isten örökösen arcot cserél, és jó annak, aki felismeri minden egyes álarc mögött. Néha egy pohár friss víz, néha egy térdünkön lovagló kisgyerek; hol egy kikapós menyecske, hol egy reggeli séta.

313. oldal (Európa Könyvkiadó, 1976)

zsanna_zs>!

Eszembe jutott egy reggel, amikor egy fán pici lepke bábját vettem észre abban a pillanatban, amikor felpattant a burok, és a lepkévé vált hernyó készült napvilágra törni. Vártam, vártam, de késett, s mivel siettem, ráhajoltam és elkezdtem leheletemmel melegíteni. Türelmetlenül melegítettem, és a csoda kezdett kibontakozni előttem, gyors és természetellenes ütemben, kinyílt az egész burok, és kibújt a lepke. Ám sohase felejtem el undoromat: szárnyai ráncosak maradtak, az összehúzódott testecske remegett, s küszködött, hogy kitárja a szárnyát, de nem tudta, s én igyekeztem, hogy segítsek neki a leheletemmel. Hiába, hiányzott neki a türelmes érés és a napfényben való lassú kibomlás, most már késő volt. Leheletem idő előtti kibomlásra kényszerítette a lepkét, ráncosan, koraszülöttként jött napvilágra. Éretlenül bújt ki, reménytelenül mozdult meg, és nemsokára meghalt a tenyeremben. Azt hiszem, e lepke pelyhes teteme a legnagyobb teher az életemben, lelkiismeretem legsúlyosabb terhe. És íme, ma értettem meg mélyen: halálos bűn siettetni az ősi törvényeket, bizalommal kell követni a halhatatlan ritmust. Összekuporodtam egy sziklán, hogy nyugodtan megemésszem ezt a szilveszteri gondolatot. "Ó, ha tudnám -gondoltam magamban- ezt az új évet szabályozni, hisztérikus türelmetlenség nélkül! Milyen jó is lenne, ha ez a kis lepke, amelyet sietségemmel megöltem, mindig előttem repülne és mutatná az utat.

Bélabá>!

– Aztán mi a kedvenc ételed, apóka?
– Mindegyik, fiam, mindegyik. Nagy bűn azt mondani: ez az étel jó, a másik meg rossz.
– Miért? Nem válogathatunk?
– Nem, nem válogathatunk.
– De hát miért?
– Mert vannak emberek, akik éheznek.

152. oldal

Bélabá>!

Semmi más örömöm nincs, csak egy: a munka. A testi és szellemi munka, de inkább a testi. Örömöt jelent, ha elfáradok, ha izzadok, ha hallom csontjaim ropogását. Gyűlölöm a pénzt, eldobom, elverem, úgy ahogy jön, nem vagyok a pénz rabja, a pénz az én rabom.

124. oldal

Kapcsolódó szócikkek: munka · pénz
2 hozzászólás
Rawalpindi>!

– (…) Ha könyörtelen vagy, mindenki fél és tisztel; ha jó vagy, szégyenben maradsz.

274. oldal, Európa Könyvkiadó, 1973

1 hozzászólás
Bélabá>!

Sok öröm van ezen a világon – nők, gyümölcsök, eszmék, de ha buja ősz idején ezt a tengert szelheted, minden egyes sziget nevét elmormolva, azt hiszem, lelked a Paradicsomban sem merülhetne mélyebbre a gyönyörben. Sehol másutt nem tudsz csendesen és észrevétlen átsiklani a valóságból az álomba; megritkulnak a határok, a legócskább hajók árbocain is szőlőszemek és rügyek fakadnak; igaz, itt Görögországban a szükségszerűség virága, amit másutt csodának neveznek.

21. oldal

2 hozzászólás
Carmilla >!

Mondd meg, mit csinálsz az ennivalóval, amit elfogyasztasz – kezdte egyszer –, s megmondom ki vagy. Egyesek zsírpárnává és trágyává, mások munkává és kedvvé, s megint mások, úgy hallom, istenné változtatják. Tehát háromféle ember van, s én, jó uram, nem vagyok sem a legrosszabb, sem a legjobb fajtából való, jó középen állok. Amit eszem, munkává és jókedvvé lesz bennem. Még szép!

110. oldal (Európa, 1976)

3 hozzászólás
csillagka P>!

Hát figyelj, egyszer egy falucskán utaztam át. Az út szélén egy vénember, jó kilencvenéves, mandulafát ültetett. „Hé, nagyapó – szólítom meg – , mandulafát ültetsz?” S ő hajoltában felém fordult, és azt mondta: „Én fiam úgy teszem a dolgom, mintha halhatatlan volnék.” – „Én meg – válaszoltam neki – úgy teszem a dolgom, mintha bármely pillanatban meghalhatnék.”
Melyikünknek volt igaza, jó uram?