Nigel D. Findley kanadai

Az adatok még nem információk, az adatok tények. Az információk az adatok kapcsolataiban, összefüggéseiben rejtőznek. Például abból a tényből, hogy a víz forráspontja száz Celsius fok, és abból a tényből, hogy a nátrium kilencvennyolc fokon olvad, rá lehet jönni arra az információra, hogy nátriumból nem érdemes teáskannát készíteni.

21. oldal

Tudod, hogy van ez: jobb, ha legalább az ellenségeidet ismered valamennyire, arra az esetre, ha a barátaidról kiderülne, hogy egytől egyig szemétládák.

30. oldal

Sosem kaptam kiképzést a használatukról, és az igazat megvallva a „személyi robbanószerektől”, mindig is hajlamos voltam összecsinálni magam. Túl gyakran villant belém az a kép, ahogy kihúzom a biztosítószeget, majd pánikba esem… és a gránát helyett a tűt dobom el.

296. oldal

Egy nemrég olvasott Volkswagen reklámanyag szerint az Elektro csúcssebessége hetvenöt mérföld óránként. Na persze, cimbora. A Volkswagen tervezőmérnökeinek valószínűleg egy hídról kellett ledobniuk ezt az ócskavasat, hogy a fenti sebességet mérhessék.

164. oldal

Nekem ugyan lövésem sincs a divatirányzatokról, azt viszont nagyon is jól tudom, mennyivel dobhatja meg a ruha árát egy felkapott cég címkéje. Nagy általánosságban csak annyi különbség van egy tehén és egy ember között, hogy tehenek nem költenek nuyen milliókat önmaguk megbélyegzésére. Talán elérkezett az ideje, hogy eltűnjünk a színről és esélyt adjunk a csótányoknak.

192. oldal

Valami igazán randát követhettem el az előző életemben – apácákat erőszakoltam meg, tömeggyilkos voltam, vagy esetleg adószedő –, hogy ilyen elfuserált módon alakult a karmám a jelenlegiben.

163. oldal

Ha még egyszer sem ölelt meg egy hivatásos ápolónői képzésen átesett ork… öregem, akkor még sosem voltál igazán megölelve.

Epilógus, 322. oldal

A hang belém hasított, átjárta lelkemet, és megérintett minden apró darabka kétségbeesést, magányt és elhagyatottságot, melyet valaha éreztem – megérintette, és újra a felszínre hozta őket. Legszívesebben zokogtam volna – könnyekben törtem volna ki, hogy azután soha többé ne hagyjam abba – de lelkem annyira szenvedett, hogy már sírni sem tudtam. Azt hittem, haldoklom. Hogyan tudna egy szánalmas emberi lény elviselni ennyi kétségbeesést anélkül, hogy belepusztulna?

316. oldal