Németh István Péter magyar

szemedben már
sirálynyi rebbenés
sem vagyok

tekinteted partjára
kiültem és
hallgatok

(Átkulcsolt térddel)

Mióta kihúztatok
Anyám ölének fél
Vödörke tengervízéből,
Nem leltem e Földön
Semmi öbölre.

S mióta nem visz
Apám mózeskosárban
A szőlőlugas apszisába,
Alig alszom.

Ám nem lehet, hogy
Ne találjak több szóra sem –

Vállamig dőlt fejfa a szerelem.

Születésnapi vers

Hanyatt a fűben.
Irkám firkált lapjain
túllapoz a szél.

Fehér fény alatt

Szép vagy te magad, hisz éltetsz, mint őszi lepkét a kikerics.

Egy őszi nap útja

Aluszik az erdő.
Minden.
Az ózon.
Tölgylevéllel takarózom.

(A szarvasbogár)

Hónom alatt két üres könyvespolc.
Meg nem írt vers.
Szárnyaim.

(Asztalostól jövet)

Hans-Christian kérdi
Edeltraud asszonytól

Ez a téli fákra
fagyott
harmat
tudod-e, hogy
sokáig el nem ejtett
forró könnye volt
egy
angyalnak?

39. oldal

Magdolna

lennék csak
sarudból kihulló kavics
csak lehetnék

hogy nagyon ne hiányozz
hozzáhűlnék
a sétány harmatához

Balatonfüred, 1985.

14. oldal

– - – úgy fáj,
hogy a 7 szamuráj
és
a 7 mesterlövész
többé nem állingál
ágyam lábainál.
Egyik se kérdi most már:
Fiacskám, fogat is mostál?

Üti számtalan az óra,
seregestül
mint törnek rá szál kócmackómra
álomtalan éjek,
aki hajnalig nem rest… Ül
virrasztva, hogy csak picit féljek.

(Gyermekszobámban - - -)