!

Németh Imre magyar

1893. – 1970.

KatalógusnévNémeth Imre
Nemférfi

Képek 3

Könyvei 5

Németh Imre: A Bíbor-tenger partján
Németh Imre: Őserdők mélyén
Németh Imre: Az ősi szó nyomában…
Németh Imre: Zsarnokok futára
Fischer Béla – Németh Imre: Surányi Miklós Széchenyi-regényéről

Antológiák 1

Nagy Katalin (szerk.): „Hét határon hallik húros daru hangja”

Kiemelt alkotóértékelések

gesztenye11>!

Németh Imre

Németh Imre az egyik kedvenc könyvem szerzője: Németh Imre: A Bíbor-tenger partján (Xántus János életregénye). Ugyanakkor nagyon keveset tudtam róla, egyedül az Életrajzi lexikonban volt pár sor, születéséről, haláláról, a fontosabb regényeiről. És ennyi. Elhatároztam, hogy utánajárok, kicsit „irodalmazok”, és megpróbálok róla minél többet megtudni. Nem volt egyszerű, sok helyen van róla vagy inkább általa írt rövid írás, főleg hírlapokban, és ezeket az információkat ilyen mértékben tudomásom szerint még senki nem gyűjtötte össze. Pedig megérdemelné!!!

Németh Imre Kőszegen született, 1893. június 12-én. Szülei Németh Imre községi takarékpénztári tisztviselő és Waisbecker Anna voltak. Iskoláit Kőszegen a bencéseknél és Szombathelyen a piaristáknál végezte. 1912.ben elkezdte műegyetemi tanulmányait, építésznek tanult, de a háború miatt abba kellett hagynia. Az I. világháborúban tüzérként vonult be és több kitüntetést szerzett. Mint tüzérmegfigyelő-tiszt 41 hónapig szolgált a bukovinai, a volhíniai, az erdélyi és az olasz fronton, Bukovinában és a Piave mellett meg is sebesült. Hadi kitüntetései: a Signum Laudis, a kis ezüst és a bronz vitézségi érem, a Károly csapatkereszt és a sebesülési érem. Tartalékos főhadnagyként szerelt le. A háború után otthagyta a tanulást és felcsapott újságírónak. 1922-ben megnősült, felesége Binder Marianne. Három fiúgyermekük született. Németh Imre szeretett sportolni, tagja volt a Pannonia Evezős Clubnak is.

A 20-as évek elején a Hétfői Hírlapnál dolgozott. Megismerkedett Bajcsy-Zsilinszky Endrével, aki meghívta Szózat c. fajvédő lapjához.

(1919. szeptember 28-án jelent meg a TEVÉL (Magyarország Területi Épsége Védelmi Ligája; Területvédelmi Liga) támogatását élvező Szózat első száma. A „nemzeti, keresztény, agrár, pártonkívüli” lapot kormánytámogató célzattal hozták létre, ahogy azonban mélyült az ellentét Bethlen és az Egységes Párt fajvédő frakciója között, a lap jellegében változás következett be. A Szózat a kormányt jobbról támadó ellenzéki lappá alakult. A lapot az Etelközi Szövetség egyik vezetője, Ulain Ferenc indította s volt első főszerkesztője, tőle Bajcsy-Zsilinszky Endre vette át. Bajcsy Zsilinszky 1921. november 1-jétől főmunkatárs, 1922. szeptember 10. és 1925. október 17. között főszerkesztő volt. Bajcsy-Zsilinszky pályafutásának kezdeteit – az 1919–1926 közötti éveket – „Szózat korszaknak” nevezi. Ebben az időszakban Bajcsy-Zsilinszky a magyarság védelmét hirdette, fajvédő, területvédő nacionalista, zsidóellenes – hangsúlyozza –, aki a fajvédelem gondolatát erős szociális tartalommal ötvözte és elszántan küzdött a parasztság helyzetének javításáért. A lap Zsilinszky alatt a jobboldal legszínvonalasabb napilapjává fejlődött, a Szózat a fajvédők legfőbb propaganda eszköze lett.)
Kapcsolatai Kozma Miklóssal is nyilván ebből az időből származtak, s amikor Kozma a 20-as évek végén a Magyar Távirati Iroda leányvállalataként megszervezte a Magyar Országos Tudósítót, a hírügynökség felelős szerkesztésével Németh Imrét bízta meg. (Kozma Miklós – 1884–1941 – volt Ormos Mária szerint az első magyar „médiavezér”, 1922 októberétől az MTI, 1925-től a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. elnöke, később belügyminiszter.)
Németh Imre először csak budapesti rovatvezető volt, majd a kőnyomatos lap szerkesztője, utána felelős szerkesztő, megszervezte a rendőrségi és városházi szolgálaton kívül a törvényszéki hírszolgálatot is. Ezt a posztot töltötte be 1929-től 1937 decemberig (ráadásul felelős szerkesztője és kiadója volt a MOT úgynevezett „3 soros újságjának” is). Az újságírás Magyarországon mindig szoros kapcsolatban állt az irodalommal, a két terület gyakran szinte összefonódott. Németh Imre is ezen a széles határterületen működött, bár tényleges irodalmi tevékenységet voltaképpen sosem fejtett ki; érdeklődése, hajlamai inkább a közvetlen politika felé irányították.

Németh Imre aktív tagja volt a Bartha Miklós Társaságnak, sőt 1936-ban elnökké is választották, valamint társelnöke lett az IGE-nek (Írók Gazdasági Egyesülete, ami tulajdonképpen egyfajta érdekképviseleti szervezet volt). Emellett a Honszeretet nevű nacionalista ifjúsági szervezet elnöke, s kapcsolatok fűzték más jobboldali ifjúsági mozgalmakhoz, így a Turulhoz is. Voltaképpen átmeneti figura volt ő a népi mozgalom s a később, 1934 végén reform-nemzedék néven a Gömbös-kormány körül szervezett fiatal szélsőjobboldali politikusok között. Csatlakozik is Gömbös Gyula Nemzeti Egység Pártjához, ami akkor a kormánypárt volt. Az 1935-ös választásokon e reform-nemzedék tagjaként került be a képviselőházba, a kőszegi választókerületben szoros küzdelemben legyőzi Csekonics Iván grófot. Egy időben — 1934 ősze és 1935 májusa között – ő volt a Válasz szerkesztője, a népi mozgalom sajtó-ügyeinek intézője, sőt: részben politikai hátvédje és segítője is. Ez gyakorlatilag azt is jelentette, hogy a lap bizonyos költségeit saját zsebből finanszírozta.

Németh László az alábbiakban írja le megismerkedésüket: „Felsőgödre kapom a levelet Illyéstől, hogy keressem fel őt a hivatalában, a Rádió be akarja vetetni magát, s abban a bevételben nekem nevezetes szerep van szánva. Gondolnivaló, elcsodálkoztam. Idáig még csak egy felolvasásra sem hítt meg az éter (mi szüksége is lehetett volna a Tanú-ra Gyula diáknak?). Illyés levelében sem kerestem mást, mint fantasztikus félreértést vagy közvetítésnek öltöző közeledést. De minthogy ezt a közeledést többre becsültem az éternél is, azonnal bementem. Illyés szedte a kabátját: át kell mennünk a MOT-ba, ott lesz a haditanács. S mi is az a MOT? Az Országos Tudósító – a Magyar Távirati Iroda egyik leánya, egy cég a Rádióval. Van neki ott egy barátja: Németh az is, csak Imre. A Pusztulás körüli cikkontásban barátkoztak össze, tud az egykéről, ismeri Otto Albrecht Isbert Dunántúl-orozó könyvét; egyszóval: istenfi. Ő majd elmondja, mire esküszünk össze. A MOT ott székelt a Zrínyi utcai házban. Ahogy beléptünk, a Gál Pista befogatására gondoltam; elébb hittem volna, hogy Hetényi szobájában kelljen vallanom, minthogy Németh főszerkesztőében főzzem a Stúdió bevételét. A főszerkesztő áradó nyájassággal fogadott. Regénybe való magyar keverék; könnyelműségiben: dzsentri; svádájában: újságíró; nézeteiben: narodnyiki. A lábán a kamáslit kerestem; ujján a nikotin helyét, kissé gyűrt arcán a Féja Géza szemét. Az én ügyemből addigra már egy csodaszerű Jókai-fejezetet csinált. Kozma Miklós elolvasta a Sznobok és parasztok-at, s azóta nem lehet bírni vele; meg van dühödve, hogy teremtsék elő azt a Németh Lászlót. Ki az a Kozma? – tudakolom. – Akihez Kodolányi a kritizáló leveleit intézgeti a Szabadság-ban? Az. De neki sincs sokkal jobb véleménye a műsoráról. Csak a megfelelő ember hiányzott idáig. Most azonban nem engedjük meghűlni a lelkesedését. Ő már beszélt neki a Tanú-ról, hunyorít rám tárcsázás közben.”

Bata Imre az alábbiakat írja erről az időszakról:
„Most találjuk ott Illyést is a lap körül! Ő javasolja szerkesztőnek Németh Imrét, akivel az egyke körüli viták során ismerkedett meg. Legyen a Válasz a fiatal nemzedéké, de szerkesztője olyan, akinek személye nem akadálya a generáció fölvonulásának. Németh László keserű ugyan, de egyetért Illyéssel, és Németh Imre elvállalja a szerkesztést. Ő a Magyar Országos Tudósító szerkesztője, befolyásos és sikeres ember; a húszas évek elején ott volt Bajcsy-Zsilinszkyvel együtt a Szózat szerkesztőségében, utóbb a Bartha Miklós Társaságban. Bajcsy-Zsilinszky közvetlen körében most is, de nem annyira távol Gömbös körétől, mint Zsilinszky. Kozma Miklóssal is szoros kapcsolatban van, s ő közvetít a fiatal írók és Kozma közt, mikor utóbbi találkozni óhajt velük. Ez a találkozás szülte Németh László rádiós kinevezését is. Az Új Szellemi Front előzményeit kell látnunk ezekben a téveteg kapcsolatkeresésekben.

Németh Imre úgy vállalja föl a Válasz szerkesztését, ha mind Németh László, mind Illyés Gyula továbbra is a lap szellemi irányítója marad. Maga viszont — befolyásos ember lévén — rövid úton megszerzi a lapnak a miniszterelnökségi engedélyt. Így lesz Németh Imre a lapnak nemcsak szerkesztője, hanem kiadója is. A miniszterelnökségi engedély nemcsak azt jelenti, hogy most évi tizenkét alkalommal is megjelenhetik a Válasz, hanem a postai terjesztés kedvezményét is. Németh Imre előfizetők toborzásába kezd. Mert eddig nem sok előfizetője volt a lapnak. Előfizetőt azonban ott kereshet, ahol az Új Időket olvassák, vagyis a középosztály körén. A Válasz természetesen épp erre a rétegre is szeretne hatni. Kérdés, hogy kell-e ez a valóságismeretre törekvő irodalmi lap az illúziókba és tehetetlenségbe merült középosztálynak. Németh Imre levelet ír a főváros polgármesteréhez. Jellemző, ahogy a lapot minősíti levelében: „. . . a Válasz című szépirodalmi, kritikai és nemzetpolitikai folyóirat gárdájába tömörült az a fiatalabb magyar író- és tudósgeneráció, amely egy egészségesebb emberi és magyarabb öntudat kialakítását tűzte ki célul maga elé. . ." S azért kéri a polgármester, vagyis az állam támogatását, mert: „Ez a fiatal generáció, amely a maga lapjának megalapításához semmiféle olyan rendkívüli támogatást nem kér és nem fogad el, amilyent hasonló lapvállalkozások alakulásakor keresni szoktak, csupán előfizetési díjakból kívánja fenntartani azt az orgánumot, amely a magyar nép legsúlyosabb problémáira keres a legemelkedettebb szempontokból választ.„ A lap nem akarja a tőkéhez kötni létét, ám kénytelen olvasóközönséget keresni, s ezt a középosztály körében remélheti reálisan. Antikapitalizmus és romantika vezeti vissza a lapot oda, ahonnan el akart szakadni. Németh Imre a középosztály képviselője, noha reformer eszmék hatják át, s jószándéka nem kétséges.

Németh László egyébként az alábbiakat írja Németh Imréről a Válasz kapcsán Gulyás Pálnak 1934. december 9-én: „Illyéssel abban állapodtunk meg, hogy Németh Imrét tesszük meg szerkesztőnek, aki a MOT vezetője, a lapot fényesen terjesztheti, s írói igényei nincsenek”.

Még ugyanazon a napon Fülep Lajosnak írt levelében az alábbiakat írja a Válaszról: „Januártól Németh Imre a Válasz szerkesztője, több név nem is lesz a borítékon, ő is csak afféle adminisztratív szerkesztő: a folyóirat az írórespublikáé, Illyés és én csak tekintélyek vagyunk Imre mellett, akik elfogadunk, vagy visszautasítunk.”

1935 májusában adja át a Válasz szerkesztését Sárközi Györgynek, de a lapkiadási jogot megtartotta egészen a lap megszűnéséig, 1938-ig, hiszen az az ő nevén volt.

Lackó Miklós ezt írta róla: „Ideológiai-politikai nézeteit azonban Németh László indokolatlanul azonosította a Féja Gézáéval. Németh Imre kétségtelenül erősen népies és antiklerikális-protestáns felfogása ugyanis a népi élgárda tagjainak szemléleténél jóval felszínesebb, nacionalizmusa pedig sokkal jobboldalibb és úribb jellegű volt. A népi írók gondolatait és jelszavait meglehetősen önállótlanul ismételgető fejtegetései mindig a szólamszerűség felé hajlottak, s ilyen megállapításoktól tarkállottak : „Ez a nép finomabb és kényesebb műve a Teremtőnek, mint bármely másik az ifjú Európában. Ez a nép úribb és igényesebb, mint a többi és mégis ennek jutott ki a legdurvább, legkegyetlenebb sors.” Vagy: „Ki fogja a svábot magyarrá gyúrni, ha elfogy Botond, Ete és Koppány népe?" Ez a fajta „népiesség" jól megfért szerzőjének dzsentroid életfelfogásával és életmódjával. Németh Imre a 30-as években természetesen teljes lekötelezettje Kozma Miklósnak, gazdája irodalmi hírvivője, s a Kozma és az írók közötti kapcsolat nagy szorgalmazója volt. Ezen túlmenően, a jelek szerint, mint sajtó- és irodalompolitikai tanácsadó is szerepelt. Nem lehet véletlennek tekinteni, hogy Kozma éppen 1933 őszén, november elején Gömbössel is össze akarta őt hozni: amikor bizalmas beszélgetésre hívta meg a miniszterelnököt, ebbe — írta – Németh Imrét is bevonná, „aki Néked szintén igen érdekes dolgokat tudna elmondani".

A II. világháború előtt elsősorban a publicisztikai tevékenysége volt jelentős, valamint képviselőként számos szervezetben tartott előadásokat sokféle témában, a magyarság sorskérdéseiről, aztán a magyar ifjak feladatairól (1936 februárban például több alázatra és kevesebb önimádatra szólította fel az egyetemi ifjúságot az Országos Széchenyi Szövetségben.) Írt a „dunántúli veszedelemről” (így nevezték az egyke – egy gyermek – rendszert annak idején) is, sőt a Nyugat szervezte hasonló témájú ankét vitájában is részt vett. Rendszeresen előadott a Protestáns Diákszövetségben is. Írt jobb- és baloldalról, nemzeti függetlenségről, „romantikus revizionizmusról”.

1934-ben például a Budapesti Hírlapban publikált egy neves cikket, „Változatok a Schófár kürtön”. Ebben így fogalmaz: „… van és él egy friss nemzedék, amely vállalkozik a helytállásra a kor nagy kérdésével szemben: életre való-e meg a magyarság és vállalja, hogy a „hagyományok belső udvarára húzódva felszivattyúzza a magyarság legjobb életnedveit”, áttöri a kormányzó rétegek korhadt erkölcsiségét és szellemet és „egy szigorúbb erkölcsbe öltözködve megkezdi a maradék népi erők kiaknázását”.

A magyarság fogyásáról Babits kezdő cikke adta meg a Nyugatban a fórumot az ankét további szerzői számára. Amikor Illyés Gyula is megírta 1934-ban híres cikkét a Nyugat-ban „A magyarok megmentése” címmel, reagált erre a Statisztikai Szemlében Kovács Alajos, a KSH akkori elnöke, aki Illyést rendreutasította, és tulajdonképpen semmiben sem adott neki igazat. Illyés Gyula védelmében viszont felszólalt Németh Imre, és a Nyugat 1934/7. számában cikket írt „Költő és statisztikus” címmel. Ebben egyértelműen megvédi Illyést, és többek között ilyen kérdéseket tesz fel: „…Az egyke magyarságunk legősibb erőforrását pusztítja. A Sárköz csodálatos művészetet termő magyarsága, a baranyai Ormánság remek emberpéldánya, Somogy ősi, pogánykeménységű népe, Zala-ország okos, ötletes magyar parasztja mind-mind fajtánk fájának legszebb ágai. És most ezek az ágak korhadnak? Vajjon csak a sötéten látó költőben jajdul fel a kérdés: mi lesz, ha ezek az ágak végleg lesorvadnak a magyar fáról?!…
… Nincs még egy irodalma a világnak, amelynek nagy költőit annyira gyötörte volna a véres kérdés: mi a fajtám, honnét jött, mi a sorsa, mi az értelme, rendeltetése, hivatása? Csak a nagy láncszemeket említem: Zrínyi, Csokonai, Vörösmarty, Arany! És legvégül az elátkozott Ady! Volt-e magyar, az ostoros Széchenyi István óta, aki olyan lobogó fáklyát gyújtott a magyar öntudat éjszakájában, mint ő?!…”

A cikk megírása után Fülep Lajos, a neves baranyai (Zengővárkony) református lelkész és művészettörténész (később Kossuth-díjas és akadémikus) is megismerkedett Németh Imrével, és átadta neki tervezett egyke-könyvéhez készült statisztikai gyűjteményét, hogy intenciói alapján Németh írja meg a könyvet. A könyv azonban nem készült el (valószínűleg Németh Imre politikai pályára történő átállása miatt). Ezt egyébként Fülep Lajos nagyban nehezményezte is, egy 1935. január 4-i, Illyés Gyulához írt levelében. Illyés válasza a témában az alábbi volt: „…Nem hiszem, hogy Németh Imrével kapcsolatban igazad van. Hanyag volt, felületes, de nem hiszem, hogy jellemtelen. Annyi dolga van, annyifelé elaprózza magát, futkos, szervez, tehát kapkod is és ki is hagy néha, mint a te esetedben is. De istenem! Nem angyal, ahogy én sem, te sem vagy az. Bocsásd meg neki mulasztását és gyere közénk, mert nélküled én sem leszek itt soká….”

A szombathelyi Faludy Ferenc Társaságban a Dunántúl szellemének a magyar művelődésben elfoglalt helyéről beszélt, itt szóba hozta Zrínyit, Széchenyit, Vörösmartyt, Deákot, Kisfaludy Károlyt, mint ennek a szellemnek a nagy egyéniségeit (a szülőföld, elsősorban a Dunántúl szeretete később a regényeiben is megmutatkozott, hiszen három dunántúli utazóról, Xántusról, Reguly-ról és Magyar Lászlóról írt regényes életrajzot).
A Magyar Külügyi Társaság ülésén így fogalmazott: „A faji öncélúság gondolata taszító fogalom, a nemzeti öncélúság fogalma ölelő gondolat”.

A pécsi Janus Pannonius Társaság felolvasó estjén beszédet mondott Surányi Miklós Széchenyi regényéről (Surányi Miklós: Egyedül vagyunk, 1936), ahol többek között kifejtette, hogy „a magyar irodalom igazi szabadságának ügye nagyon jól áll”. Ez a beszéde – Fischer Bélával, Baranya vármegye alispánjával közös szerzőségben – nyomtatásban is megjelent. Az IGE 1936. júniusi közgyűlésén pedig így fogalmazott: „Irodalmunk reneszánsza reményt ad a jobb magyar jövőre”.

1936–1937-ben több előadásban foglalkozott az antiszemitizmussal, a magyar fiatalság erkölcsi és szellemi felkészülésével (és a tüntetésekhez való előjogával). 1937-ben próbált közvetíteni Kozma Miklós (akkor belügyminiszter is volt) és Eckhardt Tibor, a Független Kisgazdapárt elnöke közti vitában.

1937-ben a Bartha Miklós Társaság ülésén szót emel a különböző értelmiségi gondolkodók közti béke és bizalom fenntartásáért, szerinte fontos a különböző generációk együttműködése is, hiszen egymásra vannak utalva. A pártban mindig a nemzeti egység és a reformok szükségességét hangoztatta (mert szerinte nemzeti egység nem lehet reformok nélkül).

Németh Imre többször kiemelte a keresztény magyar nemzeti gondolat egyik alapkövének, a városi polgárságnak a falusi parasztsággal es a zsellérséggel való összefogásának fontosságát. Képviselősége egyik utolsó fellépése a Vajda János Társaságban volt 1938 januárban, ahol a látható és láthatatlan cenzúráról beszélt.

1938. februárban mondott le a képviselőségről és kilépett a pártból is, elsősorban azért, mert nem értett egyet az ún. népi írók elleni kormányzati fellépéssel (1937-1938-ban indultak el a perek többek közt Féja Géza, Kovács Imre, Illyés Gyula és mások ellen). (Ez már Gömbös Gyula halála után történt, amikor Darányi Kálmán volt a miniszterelnök).
Ez ellen többször a parlamentben is tiltakozott, védelmébe vette a falukutatókat is, sőt olyan eset is előfordult, hogy ő járta ki a rendőrségnél, hogy engedélyezzen egy vasárnapi matinét a Zeneakadémia nagytermében az Új Szellemi Front számára (ez volt a Márciusi Front elődje). Rideg Sándor esetében is sikerrel lépett fel a hatalom ellen.

Lemondásakor az alábbi levelet írta a miniszterelnöknek:
„Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr! Kegyelmes Uram! Mint a nemzeti egység pártja vezérének, ezennel tisztelettel bejelentem, hogy a nemzeti egység pártjából kilépek. Erre az elhatározásra az a belső állásfoglalás késztet, ami már az utóbbi időkben, az úgynevezett »írói perek” kérdésében is szembeállított a kormányzati felfogással, de amely szembenállás csak fokozódnék a most soron következő választójogi javaslat tárgyalása alkalmából. Mivel azonban engem a kőszegi kerület választópolgársága a nemzeti egység pártjának programjával küldött be a parlamentbe, természetszerű kötelességemnek tartom azt is, hogy a pártból való kilépésem alkalmával a mandátumot 'kerületem polgárságának és annak a pártnak, amelynek kereteit elhagyom, visszaadjam. Tisztelettel bejelentem tehát Nagyméltóságodnak, hogy a mai napon Sztranyavszky Sándor őnagyméltóságához, a képviselőház elnökéhez intézett levélben a kőszegi kerület mandátumáról lemondtam. Kérem Nagyméltóságodat e bejelentésem szíves tudomásulvételére és maradok Nagyméltóságod iránt mindenkor mély tisztelettel: Németh Imre s. k.”

Bajcsy-Zsilinszky Endrével a barátsága annyira megmaradt, hogy Zsilinszky nevezetes belgrádi utazását 1940. februárban ő készítette elő, amire már a „Drang Nach Osten” árnyékában került sor (ez a „keleti irányú német terjeszkedést” jelenti). Erről az útról részletesen beszámol abban a könyvben, ami először 1969-ben, majd kibővítve 1984-ben jelent meg „Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről” címmel, Vígh Károly szerkesztésében. Az előkészítés része volt, hogy Németh Imre 1939 decemberében újságíróként utazott Jugoszláviába, erről több cikke jelent meg a Magyarország című napilapban. Tapasztalatairól beszámolt Teleki miniszterelnöknek, és még részletesebben Bajcsy-Zsilinszky Endrének, aki ezek hatására döntött úgy, hogy képviselőként ő is ellátogat Jugoszláviába. Erre az útra 1940 februárjában került sor. A látogatás hatására gondolta úgy Bajcsy-Zsilinszky és elvbarátai, hogy össze kell fogni a déli szomszédokkal a német terjeszkedés ellen, ezért ez a kör támogatta a magyar-jugoszláv örök barátsági egyezményt, amit 1940. december 12-én aláírtak. Ennek ellenére Magyarország átengedte a németeket 1941. április elején – mi voltunk a felvonulási terület – majd később Magyarország is megtámadta Jugoszláviát. (Még a támadás előtt, a magyar „szószegés” miatt, Teleki Pál miniszterelnök öngyilkos lett).

Németh Imre 1939-től a Vállalkozók Lapja munkatársa lett, majd 1941–1944. március 20. között szerkesztője. A II. világháború alatt többször behívták katonai szolgálatra. 1945 után többször betegeskedett. A háború után a Szabad Szó és a Magyar Nemzet hasábjain folytatott újságírói tevékenységet és a Magyar Vasárnapnak is volt szerkesztője. 1951-től a Tankönyvkiadó külső munkatársa, szerkesztője és segédlektora volt, 1955-ben nyugdíjazták. Csak 60 éves korában, 1953-ban jelent meg első életrajzi regénye, az Németh Imre: Őserdők mélyén Magyar László Afrika-kutatóról, ami azóta több kiadásban is megjelent, sőt német és lengyel nyelvre is lefordították.

Utána pedig jött a többi, 1956-ban Németh Imre: Az ősi szó nyomában… a nyelvész Reguly Antalról, majd 1959-ben a Németh Imre: A Bíbor-tenger partján Xántus Jánosról, aki szabadságharcos tüzérből lett térképész, botanikus, zoológus, a Budapesti Állatkert egyik alapítója. (És mindegyikük dunántúli volt!!)

Rubinyi Mózes szerint: „Szépen írja magáról 1956 augusztusában az aktuális könyvekről szóló Tájékoztatóban: „Három évvel ezelőtt, 60 éves koromban születtem másodszor." Ezt ő úgy érti, hogy ekkor írt könyvet Magyar Lászlóról, a híres Afrika-kutatóról, azután Reguly Antalról, s ez a munka életének új, szép ú t j á t jelzi. Nagy célt tűzött maga elé : „Szeretném — írja a Tájékoztatóban — ha regényeim hősei minél több ifjú magyart buzdítanának igaz, hű, szép, magyar sorsot építő, emberséges életre."

1966-ban megjelent még egy regénye, Németh Imre: Zsarnokok futára, ami Erdély diplomatájáról, Kakas Istvánról szól.

Minden regényére jellemző a történeti források lelkiismeretes tanulmányozása és a szép magyar stílus.

Amit még tudunk róla, hogy jó barátságot ápolt Tamási Áronnal és feleségével, hiszen regényeinek egy-egy, nagyon kedves szavakkal dedikált példányát nekik ajándékozta.

Németh Imre 1970. június 13-án hunyt el, hosszú betegség után, hetvenhét éves korában. Mi olvasók, nagyon sajnálhatjuk, hogy nem maradt ideje két témának a megírására: Jurisics Miklósról készült történelmi regényt írni a szűkebb haza, Kőszeg felkérésére, és nem valósulhatott meg régóta melengetett terve, egy népszerű Bajcsy-Zsilinszky életrajz megírása. (Ez utóbbi témához egyébként még halála után is hozzászólt, hiszen az 1969-ben megjelent [[https://moly.hu/konyvek/vigh-karoly-kortarsak-bajcsy-zsilinszky-endrerol]] című kötetbe adott írását megjelentették egy későbbi, 1984-es kiadásban is.Ennek címe: „Bajcsy-Zsilinszy Endre és a népi írói front”).

Temetése 1970. június 19-én volt a Farkasréti temetőben. Temetésén búcsúztatót mondott Szentiványi Jenő a Magyar Írók Szövetsége nevében, Kovács Miklós a Móra Kiadó képviseletében, a barátok nevében pedig Vígh Károly, továbbá Bajcsy-Zsilinszky Endréné.

Forrásmunkák:
Kenyeres Ágnes (szerk.): Magyar életrajzi lexikon
– Korabeli sajtótermékek (Népszava, Budapesti Hírlap, Pesti Napló, KisÚjság, Újság, Magyarország, Szózat) az Arcanum Adatbázisból
– Németh Imre nekrológja (Élet és Irodalom, 1970. június 20. – Vígh Károly)
– PIM (Petőfi Irodalmi Múzeum, Névtér) – https://opac-nevter.pim.hu/record/-/record/display/mani…
– Lackó Miklós: Az Új Szellemi Front történetéhez (Századok, 1972)
– Bata Imre: A Válasz a két világháború között (1934-1938) (Literatura, 1979)
– Bata Imre: A Válasz anyagi háttere (Kritika, 1972)
– Rubinyi Mózes: Szemle (Magyar Nyelvőr, 1957)
– [[https://moly.hu/konyvek/vigh-karoly-kortarsak-bajcsy-zsilinszky-endrerol]]
Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek
– Németh László: Tanú-évek, Kalangya, 1938.
– Nyugat, 1933–1934. évf.


Népszerű idézetek

Tutajos>!

Baer újra kezébe vette a levelet.

…Itt ülök most már december közepétől. Nemsokára négy hónapja lesz, hogy az Ön jótékony segítségével elhagyám Pétervárt. Pénzem – mit Öntől kaptam – bizony fogytán. És semmi hírem arról, hogy mozdult-e végre magyar Akadémiám. Mi lesz velem?! Óhajtanám tudni! Már ideutazásom idején is volt bennem aggodalom. Most nyugtalanságom nőttön-nő. Igyekszem magam keményíteni. S néha sikerül is: lassan kihűlök, eltompulok… Mohamed-hitűvé válok… A fátum akarta így – gondolom magamban –, s az ember ne törődjék annak végzéseivel. Egy vígasztalást ismerek csak, ez a munka. Ennek élek olyan eltökéltséggel, hogy az elfáradás érzését nem ismerem, nappal és éjjel halmozom rakásra az anyagot, fájdalom és öröm nélkül…

262. oldal, Pesti "csoda" - Pétervárott (Móra, 1970)

Németh Imre: Az ősi szó nyomában… Reguly Antal regényes életrajza

Kapcsolódó szócikkek: december · Szentpétervár
gesztenye11>!

– Lehet, hogy Kossuth téved, ha a holnapi forradalomban hisz. De abban bizonyosan nem, mikor azt mondja: minden magyar tegye a magáét! Ne a közösségtől várja az istápot, hanem a maga erejét adja a közösség felemeléséhez. Én megyek is – magam útján, de mindig a Hazáért!
– No, csak eridj, ecsém! – kiáltott felé egy öblös hang. – S lássad, mire végzed!

114. oldal - II. fejezet: Kossuth csillaga alatt - 2. A southamptoni beszéd

Németh Imre: A Bíbor-tenger partján Xántus János életregénye

Kapcsolódó szócikkek: Kossuth Lajos · Xántus János
Tutajos>!

Kit pum lú! – ismételgette manysi nyelven a lovacska fogairól leolvasott életkort. Reguly rögtön fülelt az új szóra.
– Hogy mondod? – faggatta Baktyárt. – Kit pum lú? Persze, persze… Ez két fű ló, vagyis a magyar másodfű csikónak pontos párja. Bizony úgy látszik, együtt nyergeltek apáink „hurem pum lú”-kat, vagyis harmadfű csikókat is – örvendezett Reguly az újonnan felfedezett közös kifejezésnek.

296. oldal, Baktyár áldozata (Móra, 1970)

Németh Imre: Az ősi szó nyomában… Reguly Antal regényes életrajza

Kapcsolódó szócikkek:
Tutajos>!

Reguly néma izgalommal hallgatott. Leste Alekszandr szavát, s amikor az elhallgatott, maga elé meredve suttogta:
– Jókai, Tompa, Petőfi… Ismeretlen nevek számomra… Ifjak, kiknek nevétől, dalától zeng az ország… Istenem! Hét év múlt el… S míg én az ezredévek múltját bontogattam, otthon felnőtt egy ifjú haza…

351. oldal, Végsőt villan a réz fejsze (Móra, 1970)

Németh Imre: Az ősi szó nyomában… Reguly Antal regényes életrajza

Kapcsolódó szócikkek: haza · Jókai Mór · Petőfi Sándor · Reguly Antal · Tompa Mihály
gesztenye11>!

– Asszonyok kiabálnak…. Nem jó, nem jó! – csóválta a fejét a kis öreg. – inkább tíz férfi nyíllal, mint egy asszony a puszta nyelvével…

291. oldal

Németh Imre: Az ősi szó nyomában… Reguly Antal regényes életrajza

Kapcsolódó szócikkek: asszony · férfiak · nyelv · nyílvessző
Tutajos>!

A szangur húrján elpendült az utolsó hang. A vén Jurkina a hangszert baljával szívéhez szorította, jobbját arcához emelte, rákönyökölt térdére, mintha mutatni akarná, hogyan könyökölt fel a dalnok koporsójában.
A jurta nem tapsolt, nem ujjongott. Fojtott, illetődött csendben meredt maga elé. A szemekben a költészet csodás élménye parázslott.
Reguly is elrévülve tekintett maga elé. Érezte, hogy ebben a pillanatban sokkal, de sokkal többett kapott, mint egy szép költemény hímes képeit… Egy színpompás képzeletű nép egész lelkét nyerte ajándékba!
Jurkina dalában a manysi nép legmélyebb hitének jelképe élt. A halottébresztő öthúrú hangszer: a dal, a zengő szépség bűvös ereje. Ez a nép rajongva hisz szívének költői szárnyalásában. Hisz a szép, jó és igaz hármas egységében, a világgyőző költészetben.

276. oldal, Jurkina dala (Móra, 1970)

Németh Imre: Az ősi szó nyomában… Reguly Antal regényes életrajza

Kapcsolódó szócikkek: dal · hangszer · jurta · manysi - finnugor nép
gesztenye11>!

Kakas sóhajtott:
– Egész világ készül, s mi vagyunk a préda.
Francis felemelte mutatóujját:
– Várjon csak… ezek az én derék kereskedő hazámfiai okosan megtanulták a színes-képes keleti beszédet is. Tőlük hallottam egy török mondást: „Akit a végzet selyemzsinórra ítélt, nem fullad a Boszporuszba.”

208. oldal - Angliai Pál

Kapcsolódó szócikkek: Boszporusz · Kakas István · mondás · selyemzsinór · törökök
gesztenye11>!

Az önök történetkutató tudósai és számos érdeklődő elméi mostanában inkább a villámló kardú Attila, a félelmetes erejű mongol kánok, a világhódító török szultánok történeti világában keresik a magyar származás büszke legendáját, nem pedig e szegény északi halász- és vadásznépek ködülte múltjában.

20. oldal

Németh Imre: Az ősi szó nyomában… Reguly Antal regényes életrajza

gesztenye11>!

Regulynak hirtelen eszébe jutott egy finn közmondás:
„Drágán eszik a cár vendége!”
De eszébe villant egy helsinki beszélgetés is, melynek során valaki ezt mondta:
„Szent-Pétervár Európa legdrágább városa.”

89. oldal

Németh Imre: Az ősi szó nyomában… Reguly Antal regényes életrajza

Kapcsolódó szócikkek: drágaság · Európa · finnek · Helsinki · közmondás · orosz cár · Reguly Antal · Szentpétervár · város
gesztenye11>!

– Ó, nekünk még Bihari János muzsikált – sóhajtott ábrándosan Balugyánszkyné. – Sándor cárt is úgy elbűvölte szívbe zengő hegedűjével, hogy marék aranyat tétetett a hangjegytányérra, s még kitüntető medáliát is adományozott neki.

107. oldal

Németh Imre: Az ősi szó nyomában… Reguly Antal regényes életrajza