Nagy Mária

“Az Ifjúsági Kiáltvány megfogalmazására Aldous Huxleynak a két vi­lágháború között megjelent Szép új világ című regénye szolgált indíté­kul, az a regény, amely egy mechanisztikus és materialisztikus életben megmerevedett jövőbeli emberiség képét rajzolta meg.
Különféle oka volt annak, hogy ez a könyv ekkora visszhangot kel­tett, és az USA néhány államában kötelező olvasmány lett az iskolák­ ban. Világsikerének első évei után nagy elégtétellel nyugtázták, hogy a szerzőnek hány jövendölése valósult már meg, és hogy minden valószí­nűség szerint a jövőben a többi is ilyen feltartóztathatatlanul megvaló­sul majd.
Ha az emberiség jelenlegi útjáról nem képes letérni, akkor a könyvben leírt előrejelzések életének mindennapi körülményeivé válnak majd.
A családi élet fenntartó ereje egyre csökken, az egyén kibontakozása lassanként teljesen lehetetlenné válik, az egységesített „tömegember" pedig többé már nem a jövő kísértete, hanem a jelen valósága.
Csaknem minden mai ember hordozza magában ezt az előérzetet, de csak nagyon kevesen képesek arra, hogy megvalósulása ellen fellép­jenek. Ez a passzivitás vezeti majd az eljövendő generációkat egy sivár és lélektelen létezésbe. Az emberi természet vagy állatiassá vadul, vagy gépiessé bénul, és az élet a vegetáció szintjére süllyed, pontosan úgy, ahogy Huxley leírja. Az emberiség kollektíven félelmetes sebességgel halad egy ilyen jövőbeli állapot felé, annak ellenére, hogy lelke mélyén egyetlen ember sem kívánja ezt az állapotot.
A regénnyel kortárs fiatalok feltették maguknak a kérdést, vajon mi­ ben áll a hiba vagy hiányosság, ami miatt ezek a folyamatok megállítha­ tatlannak tűnnek?
A következő választ fogalmazták meg:
A hiba egészen biztosan nem az akaratban van! Egyetlen ember sem létezik a Földön, aki robottá akarna válni, aki azt a sivárságot és lélek- telenséget kívánja, ami felé haladunk.
Az ember érzésvilágában sem találunk ilyen hibát. Kinek okozna örömet egy olyan „automata" lét, amely minden szabadságot kiöl az emberből?
Miután a hiba nem keletkezhetett sem elfajult akaratból, sem felüle­ tes érzésvilágból, bizonyosnak látszik, hogy a hiba az emberi gondolko­dásban van.
így született az elhatározás, hogy egy kiáltványt fogalmaznak, és azt az emberek legszélesebb tömegeihez eljuttatják.
Ez a kiáltvány a következőképpen hangzik:
„Az emberi gondolkodás valamiképpen egy mellékvágányra tévedt, egy olyan holtvágányra, amelyből nem tud többé kilépni. Ez a gondolkodás folyamatosan új meg új találmányokhoz vezet, amelyek azonban mindig ugyanazt az üzenetet hordozzák. Csaknem kivétel nélkül mindegyik a vegyipar és a technika, de legfőképpen a háborús technika területéhez tar­ tozik. Az emberi gondolkodásnak ezek a technikai vívmányai azok az erők, amelyek mindent mechanizálnak, és az emberiséget kényszerzub­bonyba bújtatják. Mivel a technika lassan, de biztosan hatalmasabb lesz, mint az ember, aki életre hívta, a jövőben képes lesz arra is, hogy azt az ál­lati vagy mechanikus életforma-kettősséget az emberre kényszerítse, amelyre Aldous Huxley évekkel ezelőtt figyelmeztetett bennünket.
Ha tehát az emberi gondolkodás hibás lett, akkor a mai gondolkodást át kell alakítanunk!
Ez az, amire szükségünk van!
Nem akarunk még jobb gépeket, még gyorsabb járműveket, még kábítóbb pirulákat, még sebesebben ható gyógyszereket! Ezekből már van ele­gendő. Azt akarjuk, hogy az okos fejek gondolkodása más irányt vegyen, más jellegű találmányokra törekedjen.
Az emberek élettartama hosszabbodik, de testi és lelki egészsége rosszab­bodik.
Tömegesen lépnek fel a degeneráció jelei. Fiatalkori őrület, skizofrénia, válások, öregkori depressziók és öngyilkossági járványok aratnak a világ­ ban.
Olyan gondolkodásra van szükségünk, amely az embert ismét visszave­zeti a harmóniához!
Új gondolkodást keresünk!"
Válasz:
A botanikus vándor feljegyzései alapján
Igen – válaszolta a botanikus vándor –, a fiataloknak igazuk van! Nem szabad azt hinnünk vagy várnunk, hogy ez az újfajta és másfajta gondolkodás a tudományos vagy a társadalmi élet vezéregyéniségeiből fog kiindulni.
Ezek a személyiségek – pozíciójuk védelmében – kényte­lenek a hivatalos gondolkodásmód korlátai között maradni.
Új hatás csak az egyes embertől, az individuumtól jöhet a mai korban, amikor a tudati élet a világ minden népében hihetetlenül megerősö­ dött.
Ha egyre több individuum, emberi egyéniség összeszedi erejét, és ki­ lép a mai gondolkodás „taposómalmából", a spekulatív gondolkodás helyett új gondolkodási tevékenységbe kezd, akkor az emberiség életé­ben megvalósulhat a keresett új fordulat.
Ehhez a fordulathoz az út a legalaposabban elő van készítve. Az új gondolkodás módszereit a lehető legpontosabban kidolgozta már egy emberi lény, akinek volt bátorsága új utakat vágni, és – bár maga is ki­váló tudós volt – minden akadémiai elismerésről lemondani."

Minden impulzus, amely a szellem forrásából a Földre születik, csak úgy maradhat fenn élőn és gyümölcsözőn – a Kozmosz isteni rendjét, az ember földi fejlődését szolgálva –, ha az élő kapcsolatot eredeti forrásaival újra meg újra megújítja. Amennyiben ez nem történik meg, a Földre inkarnálódott szellemi impulzusra két igen komoly veszély is leselkedik: az egyik, hogy lassan, de biztosan „felhígul”, és a lényegtelen elemek hangsúlyos ismétlésévé torzul, míg végül erejét vesztve feledésbe merül. A másik, hogy az adott korszak erőinek ketrecébe zárva lemerevedik, és mint kevesek által büszkén őrzött dogma, épp annak a fejlődésnek épít gátat, amelynek kivitelezésére a Földre érkezett. Rudolf Steiner, az antropozófia megalapítója, egy olyan pillanatban lépett a világ elé, amikor az emberiség szellemi helyzete – ötezer évi sötétség és elszakítottság után – egy új inspiráció erejéből táplálkozva, egészen új irányt vett.

Előszó