Nagy Ildikó

Az emberek mindig is igyekeztek gondolataikat, ötleteiket megőrizni. Őseink rajzoltak a barlang falára, eperfakéregbe, véstek kemény kőbe, írtak puha anyagba. Egyszer csak aztán az egyiptomiak rájöttek, hogy miként kell a papírnád belét lapokká préselni. Ebből készültek a papirusztekercsek. A rómaiak úgy tartották, hogy az ő bölcsességeik megörökítéséhez inkább az állati bőr a méltó. A nyúzott bőrt megborotválták, zsírtalanították, vékonyra csiszolták és elnevezték pergamennek. Végül Kínában egy Csai -Lun nevű udvari miniszter Kr. u. 105-ben úgy döntött, hogy feltalálja a szeretett császárának az igazi papírt. Textilrongyokból és növényi rostokból merített papírt készített. A kínaik féltve őrzött titkát az arabok megszerezték és tökéletesítették. Aztán elhozták ide Európába. Megváltásként Gutenberg mester 1440-ben feltalálta a könyvnyomtatást, ami az egész papírgyártásnak új lendületet és értelmet adott.

2. oldal 2004

Belsőnkben az irracionális sejtelem és a tiszta ész új formarendszerének összeolvadását érzem. Az ismeretlentől való félelmében az ember a tudat és a tudomány mindenre fényt derítő elrendezettségére vágyik. De mint ahogy az örök nappal sem volna elviselhető, a racionális világot sem bírjuk el önmagában, hanem belepihenünk az irracionalitás fantasztikus éjszakájába”

„Hogy az alkotás milyen szörnyű szenvedéssel jár, arról a boldog szemlélőnek fogalma sincs. Művészetet csinálni a legszörnyűbb kínok vállalása. Mindig haladni előre, soha nem ismételni! Nemcsak privát érzésekről van itt szó, egész rendszereket, hatalmas összefüggéseket kell itt állandóan fejben tartani. Alig tudom összefogni a gondolataimat, sokszor valóban jobb volna megőrülni vagy meghalni, hogy megsemmisüljön az ember, hogy meneküljünk az állandó, kínzó felelősségtudat elől…”

22. oldal, 1. fejezet - Marosi Ernő: Lossonczy Tamás egy ciklusa 1991-ből (Balassi, 1999)

A két színűre festett Lépő nő már teljesen eltér mindattól, ami a szobrászat évszázados hagyományaihoz tartozott. A fej és a törzs csak körvonalaiban létezik, a bal láb pedig negatív formaként. Az újítás nem csak szobrászati, hanem metafizikai is, a térről és a tömegről alkotott 20. századi felfogás művészeti megtestesítése. Azzal, hogy a figura üres tere egyenértékű lett az anyagi realitással, a modern művészet egyik alaptétele nyert megfogalmazást. Egy formát, egy tömeget nem szükséges létrehozni a maga valóságában, mert puszta jelzése is egyenértékű lehet vele.

17. oldal (Corvina, 1980)

Lossonczy Tamás legelső jelentékeny képeiben a zene ténylegesen hangszerű. A képeknek fokozottan megszólító jellege van. A modern absztrakt kép ugyanis a közelmúlt képeitől is abban különbözik, hogy nem tekinthető műtárgynak többé, hanem dialogikus objektum. Mágikus megszólító erő. Az azonosulás ősszenvedélyének elemi megnyilatkozása. A festői jel és a hang-jel e művekben egybeesik. A vonal és a forma és az ábra itt ténylegesen megszólít. Mivel megszólít, szó. Mivel szó, hang. Mivel hang, zene.

Ebben a periódusban természetesen mindennek jelentősége még homályban marad. A jelek a képeken még nagyobbára összefüggéstelenek. Ezért van ezeken a képeken sajátságos birkózás, mintha a művész önmagával azért küzdene: azt, amit csinál színtiszta őrültségnek tartsa-e, vagy pedig minden egyebet vessen el, és egyedül ezt tartsa helyesnek. Pszichológiai nyelven kifejezve a nagyzási hóbort itt birkózik az üldözési mániával, a kolosszalizmus az atomizmussal, a félelmetes melankólia a még félelmetesebb eufóriával. […]

Vannak itt virágok és lepkeszárnyak motívuma, mexikói tollfantáziákra emlékeztető elemi színesség, amelyeken most a szem éppen az ellenkező irányba néz, mint a köröknél. A körök érzéki szempontból csaknem szófukarak. Az bennük éppen a mesteri, hogy a látást egyetlen mozzanatra összpontosítják és ezzel csigázzák fel a végsőkig. A káprázat-művekben az a szem, amely a körök nézésében a nyugalmat és az intenzitást megtalálta és letisztult, most szabadon kószálva örülhet a világnak. Ez az öröm, mint Lossonczy minden művében, teljesen »pszichológiamentes«, csaknem azt lehetne mondani, hogy »mámormentes«. Teljesen nyugodt, derült, és egyszerű. Óvakodik izgalmat ébreszteni, és mindennemű szenzációtól kifejezetten tartózkodik.

8. oldal - Bevezető helyett: kritikai szemelvények (Balassi, 1999)