Murakami Haruki japán

Sötét volt már, csak a hold világította be az utcát. Kinéztem az ablakon, és elmerengtem. Ez az író micsoda hatást tud gyakorolni az emberre: Murakami Haruki egy zseni! Kezdtem éhes lenni, bementem a konyhába, s a hűtőből kivettem pár ételt a vacsora elkészítéséhez. Volt egy zacskó spagetti, bolognai mártás, egy kis darab sajt. Felraktam egy közepes fazékba vizet forrni a tésztához, majd leültem az asztalhoz, írni kezdtem.

Miért jó Murakami Harukit olvasni? Annyira egyszerű a stílusa, semmi, cicoma, a mondanivaló egzisztencialista jókora adag misztikummal keverve. Ugyanazok a helyszínek térnek vissza, ugyanazok a személyek bukkannak fel más-más regényekben: a macskák, bárok, jazz- és komolyzenék, kutak, váratlan telefonhívások, furcsa nők, történelmi visszaemlékezések, az éjszakai Tokió. Mégsem unalmas, hiába tűnik sablonosnak. Űrt hagy maga után, amikor befejezek egy Murakami-könyvet.
Mikor nekikezdtem az első regényének, a Kurblimadár krónikájának , nem hittem volna, hogy ekkora hatással lesz rám, és sóvárogni fogok az újabb és újabb könyveiért. Pedig ez történt. Egy nagy csomót könyvtárból olvastam, volt, amit e-book olvasón, és olyan is, amit kölcsönkaptam. Mára lett teljes a magyarul megjelent életmű. Örülök, és elégedett vagyok, hogy olvashattam több ezer oldalnyit ennek az örökös Nobel-esélyes japán írónak a tollából, aki idővel a legeslegkedvesebb írómmá lett. Nehéz ilyen helyzetben elfogulatlannak maradni…Sok-sok napnyi felhőtlen időtöltést kaptam ajándékba az olvasása közben. Egy-két könyvét éreztem csak nívó alattinak, de meg tudok bocsátani, hiszen nagyon magas a léc, és a legjobbak is csak emberek. Murakami Haruki, egy bártulajból lett tanult író, aki olyan népszerűségnek örvend, hogy félnek neki Nobel-díjat adni :-) Aki olvasta, olvassa majd, az rájön, hogy nem ez a fő dolog, hanem, hogy az olvasó elégedetten tegye le a regényeket. Elmondhassa: megkaptam, amit szerettem volna.
Közben felforrt a tésztavizem, ráöntöttem a szószt, sajtot reszeltem. Jó étvággyal megettem a vacsorát, majd egy jó hideg sört bontottam. Jólesett, ahogy a mester regényei is! Várom a folytatást, Arigato Murakami Haruki! ;)

Eddig képtelen voltam Murakami történeteihez külön értékeléseket írni.
Így most megpróbálom megfogalmazni milyen Ő nekem.
Imádok beleereszkedni a hömpölygő meséléseibe, a végtelen, sehova nem tartó leírásaiba és a néha ostorként odacsapó vagy valami addigi kusza szálat helyére rakó párbeszédeibe.
Teljesen hétköznapi és abszurd helyzeteket tud olyan varázslatosan egybefűzni, hogy minden a helyére kerül tőle, vagy éppen hogy nem és mindent összekuszál, hogy újra legyen mit kibogozni.
A gyönyörűségesen szőtt, és talán álmokból merített metafórái lassanként beeszik magukat a bőröd alá, befészkelik magukat és végérvényes otthonra lelnek benned.
És mindenzt olyan természetességgel űzi, mintha a lelked másik darabkája lenne, ami épp a helyére kerül.
Na ezért imádom én ennyire…

Nagyon egyszerű, nagyon emberi, végtelenül hiteles. Remélem megérem, hogy klasszikussá válik!

Én korábban nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok rajongani olyan könyvekért, amiket nem könnyű megérteni, és olvasásuk közben az ember többször is, több síkon is elgondolkodik a világ dolgain. Azt hiszem, hogy Murakami-sama könyveihez valahol föl kell nőni. Ha fiatalabb koromban került volna bármely könyve a kezembe, valószínűleg megkérdezném, mit szívott. Így viszont teljesen más. Kicsit az az érzésem, hogy mindig magáról ír, és minden, amit leír vele meg is történt. Álmában, egy másik életében.

Nála értettem meg igazán, hogy az, hogy *kedvenc szerző* nem feltétlen jelenti, hogy minden könyvét ugyanúgy szeretem, sőt, még csak azt se, hogy minden könyvét szeretem. Azt viszont igen, hogy minden könyvével ad valamit, amit magammal vihetek a továbbiakban. Hogy valami mindegyikben megfog, mindegyik rezonál bennem.

Ő az első kedvencem. Imádom olvasni bármilyen könyvét :) Sokan értetlenül állnak a művei felett, és kicsit énis…de az egésznek van egy bizonyos hangulata, amibe ha az ember belecsöppen, nem tudja letenni, kizárni. Jó néha ebbe a világba visszatérni, elmélázni benne; legeslegkedvencebb a Norvég erdő, örökké.

Nem tartom magamat az „elvont” könyvek rajongójának, jobban szeretem az elgondolkodtatóbb fantasy és sci-fi történeteket, de annyit hallottam már Murakami Harukiról, hogy lassacskán megkerülhetetlennek éreztem.
Az első olvasásom után megtetszett, de hiányérzetem volt a történetével kapcsolatban. Viszont annyira éppen elég volt, hogy alkalomadtán ismét kezembe vegyek egy kötetet az írótól, és ekkor dőlt el, hogy mostantól én is a „murakamis” rajongótábort erősítem.
Megfogott az az álomszerű, ködös képvilág, amely a történeteit jellemzi, s bármennyire hétköznapi dolgokról ír, valamilyen oknál fogva a magam elé képzelt világ inkább misztikus. Murakami az az író, aki képes úgy írni még a fűszálról szélcsendben is, hogy az olvasó egészen új, izgalmas aspektusából látja azt.

Amikor megjelent magyarul az első könyve (Világvége…), már akkor tudtam, hogy ettől az írótól olvasni akarok. Bár eltelt utána elég sok év, mikor ezt megtehettem, de nagyon örültem neki. Mert ő egy olyan író, aki átmegy a túloldalra, amit az írók közül is kevesen mernek megtenni, és az nagyszerű, hogy a történeteivel minket, az olvasókat is átvisz, hogy részesei lehessünk ennek az időnként rémisztő csodának. Viszont sajnos azt vettem észre, hogy egyre kevésbé lépi át azt a határt, ami annyira tetszik nekem benne. Hogy ez gyávaság miatt van, vagy kifáradt, esetleg azért, hogy könnyebben emészthetőek legyenek a könyvei (tehát anyagi számításból), azt nem tudom, de bármelyik is legyen, szomorú vagyok emiatt.

A kedvenc íróm. Imádom a sajátos stílusát, a misztikusságát, valamint gyönyörű leíró részeket kreál. Öröm olvasni, ha „kivégzem” 1-1 könyvét nagy űrt hagy maga után.

Igazság és valóság: az előbbi a forrás, utóbbi az érzékelhető élmény. Forma és tartalom.

Elutasítom azt a gondolatot, hogy Murakami hasonló lenne Coelho semmitmondó tartalmatlanságához, és hazug áligazságaihoz. Kedvenc japán írónk ellentéte annak a posztmodern mellékvágánynak, ami a formát a tartalom fölé helyezi, és könnyen fogyasztható konzervszemléletekkel eteti az arra éhező, gondolkodásra lusta olvasókat. Könnyed stílusa azonnal beszippant, ezzel szemben a tartalom az igazság olyan szférájából merít, ami nem írható le puszta tényekkel. Misztikum, formába nem, vagy csak részlegesen önthető. Aki válaszokra és magyarázatokra vágyik, nagyszerű megoldásokra, az csalódva fejezheti be könyveit, hiszen itt nem lesz hazugság az olvasó megnyugtatására és kielégítésére. Csak úgy, ahogy az életben sem.