!

Mózes Attila

NemFérfi
Wikipédiahttps://hu.wikipedia.org/wiki/Mózes_Attila

Könyvei 13

Mózes Attila: Árvízkor a folyók megkeresik régi medrüket
Mózes Attila: Átmenetek
Mózes Attila: Fény, árnyék átdereng
Mózes Attila: Yesterday – Az oroszlán Hava és egyéb történetek
Mózes Attila: Füstkorom
Mózes Attila: A vénasszonyok nyara
Mózes Attila: Zsibvásár
Mózes Attila: Egyidejűségek
Mózes Attila: Napnyugati vándorlás
Mózes Attila: Céda korok történelme

Antológiák 7

Hegedős Mária (szerk.): Körkép 93
Nagy Pál (szerk.): Egyszer mindenkit szólítanak I-II.
Hegedős Mária (szerk.): Körkép 94
Dávid Gyula – Veress Zoltán (szerk.): Kék álhalál
Dávid Gyula – Veress Zoltán (szerk.): Győzni humorral
Veress Zoltán – Dávid Gyula (szerk.): A szétszórtság arénája
Büki Attila (szerk.): Isten kezében

Népszerű idézetek

>!
giggs85 P

Látod, egész életemben levegőnek néztem, hát olyan is: akkor veszed észre, ha nincs.

>!
giggs85 P

Látod, egész életemben levegőnek néztem, hát olyan is: akkor veszed észre, ha nincs.

>!
Sárhelyi_Erika I

– Szeretsz?
Az asszony előbb valahová a távolba sóhajtott, aztán lassan ráemelte azt a hűséges és állhatatos szemét.
– Úgy szeretlek – mondta –, mint minden vétkemet, amit nem követtem el, de megérdemeltem volna.

1 hozzászólás
>!
Maya 

A magány: két keresztben fekvő gyufaszál és egy agyonnyomorított csikk a hamutartóban. Ebben a pillanatban ez a magány látható képe, máskor majd más. Erre mindig találni metaforát, házi használatra.

152. oldal (Történet falkányi kutyával)

Mózes Attila: Füstkorom Történetek ellenfényben

Kapcsolódó szócikkek: magány
>!
fülcimpa

A magány az olyan, hogy az ember mindenfélét kitalál, aztán egyszerre csak minden ott van mellette, amit üres óráin kitölt. Így lesz a magányból művészet vagy amit annak neveznek.

113. oldal Kriterion és Szépirodalmi Könyvkiadó közös gondozásában, 1990

>!
Sárhelyi_Erika I

(…) bőven elegendő volt a saját rossz kedélyvilága, s ha megkeseredett nőt akart látni, ott volt neki a felesége. Azt legalább ő keserítette meg, évek szívós, kitartó munkájával.

2 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I

A keserűség a szája sarkánál gyűlt meg, ez az asszony a szájával gyűlölt. A szemével tudott szeretni, abból valamikor csorgott az imádat.

>!
fülcimpa

Nem tehetek róla, hisz én is ember vagyok. Féltékeny vagyok, vagy valami ahhoz hasonló. Féltékeny vagyok, mint haldokló az újszülöttre.

126. oldal

>!
Sárhelyi_Erika I

Semmi nem maradt belőle, csak a mosolya. Az arcára sem emlékszem. Aztán vannak még elárvult gesztusok, simogatások, orgazmusok, szavak visszhangja… egy éjjelilámpa-kapcsoló kattanása, hibásan kiejtett mássalhangzó, két ujj közé csippentett, fölfehérlő kockacukor, ezüst kiskanál pendülése a kávéscsésze peremén, egy csomó minden, aminek rég nincsen gazdája, elveszett, meghalt, ésatöbbi. Én vagyok az elárvult emlékek irodája tehát.

>!
Sárhelyi_Erika I

(…) váratlan mozdulattal megcsípte az asszony arcát. Az ijedten kapta el a fejét, hogy Góth alig érezhette két ujjával a kissé petyhüdt bőrt, mely olyan volt, mint a váza mellé hullott szirom egy állott levegőjű szobában, amelyben virágillat helyett rég leporolt könyvek szaga érződik csupán.